Térjetek meg!

Gyerekkorom egyik meghatározó hangélménye éppen ehhez kapcsolódik. A kertünkben elférgesedett és kiszáradt egy körtefa. Édesapám felfogadott a faluból egy atyafit erre az alkalmi munkákra, ő körbeásta a kiszáradt fát, beleállt a gödörbe, és hallottam, ahogy zuhog a fejsze a gyökérre. Gyökerestől kivágatik a terméketlen fa.

dr. Szabó István
2018. január 1. újév

Lekció: 90. zsoltár 1-12. versei

Imádkozzunk! Mennyei Atyánk a mi Urunk Jézus Krisztusunk által! Egy új esztendő első napján jövünk most Hozzád, bár ez az új esztendő és ez az első nap, és ez az első óra a mi időszámításunk szerint való. Benned és Nálad egy nap ezer esztendő, és ezer esztendő egy nap. Benned van az időknek teljessége. És Nálad van minden kegyelem is, Mennyei Atyánk, ezért jövünk Hozzád a mi emberi időnkből, és fohászkodunk, hogy megsegítő kegyelmeddel és irgalmaddal légy velünk, oltalmazz, pártfogolj, segíts és vezess szent akaratod szerint minden jóra. Kérünk, a zsoltárossal együtt: térj vissza hozzánk és újítsd meg rajtunk a Te kegyelmedet. Légy oltalmazónk és segítőnk. Add, hogy Jézus Krisztus láthatóvá legyen rajtunk, hogy megnyerjük Szentlelked ajándékát, a bátorságnak, a bölcsességnek, a józanságnak és a szeretetnek Lelkét minden napon az elkövetkezendő időben. Jöjj hát közénk, szentelj meg bennünket, ragyogtasd ránk igéd világosságát, add nekünk Szentlelked erejét és minden áldását. Krisztusért, a mi Urunkért kérünk, hallgass meg bennünket. Ámen.

Textus: “Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatért Galileába; és odahagyva Názáretet, elment és a tengerparti Kapernaumban lakozott, a Zebulon és Naftali határain; hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, amely sötétségben ült, nagy világosságot látott, és akik a halálnak földében és árnyékában ültek, azoknak világosság támadt. Ettől fogva kezdett Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa.” (Máté evangéliuma 4. rész 12-17. versei)

Tegnap, vasárnap délelőtt ugyanezt az igét hallottuk, de Keresztelő János szájából: térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa. Összetartozik a kettő, Keresztelő János prédikálása, és a mi Üdvözítőnk, Jézus Krisztusunknak a prédikálása. Összetartoznak és mégis van köztük különbség. De ami különbözik, azt még nem kell szétválasztani, mint ahogy, ami összetartozik, nem feltétlenül ugyanaz. Ami elmúlt, nem tudjuk elválasztani önmagunktól, és otthagyni a múltban, ám Isten erőivel valami olyasmit is kezdhetünk ma, ami nem olyan, ami tegnap volt. A kettő mindazáltal összetartozik. Látjuk is: összetartozik Keresztelő Jánosnak a prédikálása és Jézusnak a prédikálása, mégis különböznek.
Először hadd szóljak a különbségről. Tegnap, amikor Keresztelő János prófétai alakja állt előttünk, azt is hallottuk, hogy ő az utolsó a próféták közül. Pontosabban: ő a próféta, ő a legnagyobb, ő az útkészítő, ő az, akire sok régi jövendölés és sok-sok váradalom irányult. Előbb neki kell eljönnie, hogy meghirdesse Isten országát, és ezzel a kihirdetéssel kezdődik majd az üdvözítés nagy munkája. Vagyis vele kezdődik a nagy helyreállítás, vele jut utolsó, döntő szakaszába Istennek és az embernek kölcsönös megbékítése. Láttuk, hogy Máté és Márk evangélista különös szavakkal írták le, hogy milyen módon jelent meg Keresztelő János. Így próbáltuk visszaadni: egyszer csak előállt, ott termett. Szinte mondhatni, semmi nem előzte meg fellépését. Nem voltak szorongató idők, nagy katasztrófák, háborúk, zaklattatások, történelmi, egyéni vagy társadalmi krízisek. Tudjuk, ha ilyenek vannak, az ember szíve óhatatlanul is megnyílik, és isteni üzenetet keres, mennyei erőt keres, szent tanácsot keres. Keresztelő János azonban a Pax Romanaban, a béke világában lépett fel. Üzenetével szinte sokkolta is környezetét. Mégis, inkább, akik kimentek a Jordánhoz látni ezt a különös alakot, kevésbé érdeklődtek a prófétai üzenet felől, és nem izgatta őket az Isten útja, nem dobogott a szívükben az eljövendő reménységének a nagy váradalma. Csak látni mentek, ahogy később Jézus korholja kortársait (Máté 11,7). Viszont akiket megérintett a prédikálása, azok bűnbánati keresztséggel próbáltak felkészülni a bekövetkezendő időkre.
De térjünk rá a különbségekre. Keresztelő János aszketikus ember volt. Az evangélisták leírják: teveszőr csuhát hordott, kint a pusztaságban, a Jordán mentén prédikált, erdei mézet és sáskát evett, nem vegyült bele a világ dolgaiba. Aki üzenetet akart hallani, aki istenivel akart találkozni, aki meg akart újulni, annak ki kellett vonulnia hozzá a maga világából. Ismerjük el, Keresztelő János a számunkra is hallatlanul vonzó lehetne így ebben a fellépésben, mert amikor megtelünk a magunk világával, amikor elunjuk a jó életünket, keresni kezdünk. Amikor minden a helyén van, amikor szépen, lassan cammognak a napjaink, amikor 2017-ből úgy mentünk (jöttünk) át 2018-ba, hogy a petárdázáson kívül nem rázott meg bennünket semmi, akkor felkapjuk a fejünket az olyan erős szóra, mint Jánosé volt. Most békeidő van. Tegnap össze is számlálgattuk a békeidőnek a jeleit. És ha az ember valami rendkívülit, valami megújítót akar, akkor kilép a maga világából. Egy 19. századi egyháztörténész, Franz Overbeck jegyzi meg, hogy az első századok keresztyén aszkétái, remetéi nemcsak a világból vonultak ki, hanem az egyházból is. Az egyház belekényelmesedett a maga békéjébe, hézagtalanul belesimult a világba, a helyén volt minden, rendben volt minden, az állam meg az egyház megegyeztek, véget értek az üldözések. Bizony, ha keresztyénüldözésről beszélünk, az nagyon messze van tőlünk, térben is, időben is. Éppen tegnap emlékeztünk arra, hogy Gulyás Lajos levéli református lelkészt koholt vádak alapján 1957. december 31-én kivégezték. De ezek régi dolgok. Tehát ha valaki megfrissítő újat, igazán markánsat, istenit akar, az kimegy ebből a világból. Így áll előttünk Keresztelő János. Igen, ma is vannak Keresztelő Jánosi hajlamok. Sokat hallani erről. Mozgalmak támadnak és a jelszavuk: vonuljunk ki a világból, valahova, aminek semmi köze nincs a mi modern kultúránkhoz, ehhez a pangó, unalmas valamihez. Még Jézus is kiment a Jordánhoz, és megkeresztelkedett Keresztelő János által.
Itt azonban megváltozik minden. Mert ha azt láttuk, hogy az aszkéta Keresztelő Jánoshoz ki kell menni egy halott világba, hogy ott sarjadjon fel az ember szívében az igazi élet reménye, akkor, ezzel ellentétben, Jézusnál egy teljesen más irányú mozgást látunk. Ő bemegy a világba. Elmegy a lakodalomba. A vízből bort csinál (Jn 2). Leül a viperák fajzataival, a farizeusokkal is egy asztalhoz. Nem beszélve a vámszedőkről, meg a bűnösökről, meg a többiekről. Gúnynevet is ragasztanak rá: nagyétű, és részeges, a bűnösök barátja (Mt 11,19). Tanítványai közösségét násznépnek nevezi (Máté 9,15). Jézus bemegy a világba. Keresztelő János kilép belőle, kihív minket, ki a saját világunkból, egy elvonatkoztatott helyre, mert csak megtisztított helyen lehet az isteni dolgokkal foglalkozni. Jézus viszont behozza az isteni világot a mi világunkba, a mi életünkbe, és ott akar változtatni. Ott akar valami mást. Ott akar minket átformálni, ott hív meg bennünket tanítványságra.
A nagy különbség akkor tárul fel, és ezt az evangélisták pontosan lejegyzik, amikor Keresztelő János börtönbe kerül. Tudjuk a történetet: a kemény szavú, ítélő próféta, nekiment Heródesnek és megüzente neki, hogy vérfertőző házasságban él, és nem szabadna úgy élnie. Ennek azonnal egy politikai vonatkozása lett, Heródes letartóztatta, majd egy szerencsétlen vagy talán nem is annyira szerencsétlen ígéret nyomán lefejeztette.
Mikor János börtönbe került ? jelzi az evangélista ?, akkor kezdte meg Jézus a szolgálatát. Ám Jézus bejön a világunkba. Máté ezt így jelzi: amikor meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszament Galileába, és elment Kapernaumba. Vagyis nem maradt kint a pusztában, nem ott folytatja a szolgálatot, ahol János kényszerűen abbahagyta, ott a Jordán mellett. Nem ott vette fel Jézus a jánosi szolgálatot, ahol azt kiverték János kezéből. De ez nem pusztán a tér, a hely és az irány különbségét jelzi, hanem egy minőségi különbségre utal. Amikor Illés prófétának be kellett fejeznie a szolgálatát, és elragadtatott tüzes szekéren, ott volt Elizeus, aki felvette a próféta palástját és ott folytatja a prófétai munkát, ahol Illés abbahagyta, földrajzilag is, és ugyanabban a prófétai körben is (2Kir 2). Jézus és Keresztelő János között van egy kvalitatív különbség.
Jézus ugyanis, amint prédikálásáról hallunk, folytatja is János szavát, de ? mondom még egyszer ?, bár a szó ugyanaz, mégsem ugyanaz. A két üzenet összetartozik, és mégis van különbség. És hogy ez miben mutatkozik, azt talán éppen a prédikálásukból lehet leginkább megérteni. Amikor az emberek kimentek Keresztelő Jánoshoz Jeruzsálemből, de mondjuk így: a maguk világából ? János ítéletet mond fölöttük: viperák fajzatai, ki figyelmeztetett benneteket, hogy elkerüljétek a bekövetkezendő veszedelmet? (Mt 3,7; Lk 3,7) A fejsze a fák gyökerére vettetett (Mt 3,10). És azt is hallottuk, hogy ez a prófétai szó nem egy puszta diagnózis, nem afféle esélymérlegelés, nem a lehetőségek megfontolása, hanem a bekövetkező ítéletnek az indoklása. Nincs gyümölcs. Ki kell vágni a fát, mert terméketlen. A fejsze a fák gyökerére van vetve. Szorongatóan közel jött az Isten országa. Elkerülhetetlenül közel van az Isten országa. Igen, Jézus is ezt hirdeti: térjetek meg, mert elközelített az Isten országa. Mégis, ha előre lapozunk Máté evangéliumát olvasva, egyet nem hallunk: a fejszecsapást, amit annyira várt Keresztelő János. Ez a várakozás volt a prófétai tiszte, ezt az isteni konklúziót kellett kihirdetnie: hogy hiába van békeidő, hiába van áldás, hiába mennek a dolgok a maguk rendjén-során, lám, nincs gyümölcs, nincs Istenhez méltó élet! Beállott az ítélet! Jézus is elkezdi hirdetni az Isten országát, tanítványok gyűjt maga köré (tudjuk, Keresztelő Jánosnak is voltak tanítványai), sőt, feltehetően Jézus némelyik tanítványa János tanítványai közül való volt. Mintha minden folytatódna a maga során. De amikor bele akarunk tekinteni ennek a jézusi üzenetnek a tartalmába (elközelített az Isten országa!), azt várnánk, amit Keresztelő János már elkezdett kibontani: a fejsze a fák gyökerére vettetett. Sőt, János fokozza is: aki utánam jön Szentlélekkel, tűzzel keresztel, szórólapát van a kezében, megtisztítja az Úr szérűjét, gabonáját csűrbe hordja, a pelyvát pedig tűzre hányja. Ez János prédikálása.
Jézus pedig így kezdi a Hegyi Beszédet: boldogok… Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa; boldogok, akik sírnak, mert megvigasztaltatnak; boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot; boldogok, akik békességre igyekeznek; boldogok, akiknek a szívük tiszta; boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért. Jézus boldogokról beszél. Nem is véletlen, hogy János már a börtönben hallva Jézus dolgairól, üzen neki, követeket küld Jézushoz, ezzel a kérdéssel: te vagy az eljövendő, vagy valaki mást várjunk? (Mt 11,3)
Sokféleképpen magyarázzák ezt a kérdést a bibliatudósok, de lényegében véve két táborba oszlanak. Az egyik tábor úgy magyarázza (így kedves bibliamagyarázóim, Augustinus és Kálvin is), hogy ez a kérdés inkább valamiféle sürgetés volt. Keresztelő János nem látja bontakozni az Isten országát. De van egy másik tábor, és ide hajlok én is, akik azt mondják, hogy János csalódott. Nem hallja, ahogy zuhan a fejsze. Gyerekkorom egyik meghatározó hangélménye éppen ehhez kapcsolódik. A kertünkben elférgesedett és kiszáradt egy körtefa. Édesapám felfogadott a faluból egy atyafit erre az alkalmi munkákra, ő körbeásta a kiszáradt fát, beleállt a gödörbe, és hallottam, ahogy zuhog a fejsze a gyökérre. Gyökerestől kivágatik a terméketlen fa. De János nem hallja ott a tömlöcben a fejsze hangját. És nyomban mérlegre kell tenni mindent: megérte prófétáskodni? megérte beüzenni Heródesnek? megérte megfenyegetni az írástudókat, a farizeusokat, a sadduceusokat? megérte rendre utasítani a vitézeket? megérte kivonulni oda, a Jordán partjára? megérte unokatestvéréről, Jézus Krisztusról azt mondani: ímé, az Isten Báránya, ki elveszi a világ bűneit?
Mert ez a szó, hogy “elveszi” mégiscsak kettőt jelenthet. Eltörli, vagyis eltünteti, elpusztítja, vérrel, jajjal, könnyel eltörli. Így is lehet eltörölni a rosszat. Töröltessék el a bűn és a bűnös. Ahogyan Isten megfenyegette Ninivét Jónás által: még 40 nap, és elpusztul Ninive. Ahogyan Isten a vízözönkor eltörölte a víz által a Föld gonoszságát. És lehet ezt a szót úgy is érteni, ahogy majd Jézusban látjuk: magára veszi. Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Kicsit változtatok a szón, így mondom: elviszi, magára veszi, elhordozza, elszenvedi a bűnök büntetését.
Amikor Keresztelő János fellépett, és megtérést hirdetett, teljes prófétai hatalommal szólt, mintegy összefoglalva az Ószövetség összes prófétáját. Maga Jézus mondja róla: János minden prófétánál nagyobb, sőt mindenkinél nagyobb (Mt 11,11). Ő a próféta. Ezért mentek ki hozzá, valami újszerűt láttak benne. De láttuk azt is, hogy János mégsem volt új, János a régit, hadd mondjam így: a régi szövetségbe foglaltakat mondja ki, melyekről Mózes ötödik könyvében olvasunk, az áldások és átkok ígéreteit. És a buzdítást: válaszd az életet újra, járj az Isten útján, tartsd meg az Isten szent élettörvényeit ? és akkor élni fogsz, áldások jönnek az életedbe. Ha nem, akkor átkok jönnek. A régiek azt mondják a prófétákról, hogy ők voltak az igaz törvénymagyarázók. Jövendölők voltak, de nem azért láttak a jövőbe, mert feltétlenül olvasni tudtak az idők jeleiből, hanem mert az isteni törvényre tekintettek, azt magyarázták, vagy még inkább: Isten törvényét alkalmazták. Ilyen értelemben Keresztelő János minden rezdülése ? ahogyan igazságosságra tanít, ahogy tisztességre nevel, ahogyan meginti a hatalmaskodókat és a fölényeskedőket, ahogy hirdeti, mitől terméketlen az életük, és ezért a fejsze a fák gyökerére vettetett ? nos, ez mind a törvény alkalmazása.
Az újat Jézus hozza: ő betölti a törvényt. És úgy jön, hogy a régi prófétai jövendölésekből, törvény-alkalmazásokból egy talán elfeledett kép bukkan fel, az, amit leginkább Ézsaiás prófétánál olvasunk: egy szolgáról, egy hűségesről, egy igazról, egy meghallgatóról, egy helyettesről, aki odaáll és az egész nép terméketlenségének, gyümölcstelenségének, istentelenségének minden átkát magára veszi. Ez az új! Keresztelő János a kivágásra ítélt terméketlen fügefáról beszélt; Jézus példázatot mond a terméketlen fügefáról. Ezt elültette a gazda kint a szőlőben, rábízta a vincellérre, teltek-múltak az évek, és a fügefa nem termett. És akkor azt mondta a szőlőtulajdonos a vincellérnek: menj ki, vágd ki, minek foglalja el a napfényt? Minek szívja el az életet a többi elől? Terméketlen. Mire a vincellér könyörgőre fogja: Uram, kimegyek, megkapálom, megöntözöm, megtrágyázom, még egy évet adj, hátha terem ? mondja a vincellér. Még egy évet. Hátha terem. (Lk 13,1-9)
Térjetek meg, mert elközelített az Isten országa, mert itt van az Isten országa, mert Isten országának az erői hatnak és működnek! Ha összevetjük Keresztelő Jánosnak és Jézusnak ezt a prédikálását, akkor talán még az iménti összehasonlítás sem áll meg, hogy ugyanis János volna a régi, Jézus pedig az új. Inkább azt kellene mondanunk, hogy, igen-igen, János régi és Jézus új, mert egy régi, elfeledett prófétai erő szólal meg új erővel. De még inkább: Jézus az örök. Nem is régi, nem is új, hanem örök. Az örökkévaló Isten örökkévaló könyörületének megtestesülése. Az örökkévaló Isten útja mivelünk. Isten szent hívása mindannyiunk számára. Isten megújító, termőre fordító áldása, az Isten által felkínált lehetőség, mert megtérni, megújulni, Istenben beteljesedni ? ez nem emberi kalkulus. Ez nem jön ki az életünkből. Ez az Isten által felkínált lehetőség. Értsük hát így ennek az esztendőnek első napján Üdvözítőnk szavát, ahogy Máté evangélista mondja: és kezdett prédikálni, és kezdte ezt mondani: térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa. Ámen