Egyszer valaki egy esti órán kétségbeesetten hívott, hogy segítsek neki. Állok rendelkezésre, nagyon szívesen, miben segítsek? – feleltem. Kerítsen nekem egy jó ügyvédet. Mondom neki: este 10-kor nem biztos, hogy tudok jó ügyvédet keríteni. De miről van szó? Megkaptam a periratokat, és úgy látom: vesztésre állok. Kell hát egy jó ügyvéd, aki majd elfordítja a bíró szívét, aki talál még érveket, tényeket, bizonyítékokat mellettem. És mi van, ha nincs jó ügyvéd? Mi van, ha nincs ügyvéd egyáltalán? Mi van, ha magadra maradtál és önmagadat kell képviseled, a kevéske kis igazaddal, és úgy néz ki, hogy az nem is igazság?!

Bogárdi Szabó István
2024. március 17.

Textus: „Ezeket beszéltem nektek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem. Ezeket pedig azért beszéltem nektek, hogy amikor eljön az az idő, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam nektek. De ezeket kezdettől fogva nem mondottam nektek, mivelhogy veletek voltam. Most pedig elmegyek ahhoz, aki küldött engem; és senki sem kérdezi tőlem közületek: Hová mégy? Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem nektek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket. De én az igazat mondom nektek: Jobb nektek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. És az, mikor eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; és igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljön amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem önmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti nektek. Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és megjelenti nektek. Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem: mert én az Atyához megyek. Mondták azért az ő tanítványai egymásnak: mi az, amit nekünk mond: Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem; és: mert én az Atyához megyek? Mondták azért: Mi az a kevés idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit mond. Megérette azért Jézus, hogy őt akarnák megkérdezni, és mondta nekik: vajon, arról tudakozzátok egymást, hogy azt mondtam: Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem? Bizony, bizony mondom nektek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul. Az asszony mikor szül, szomorúságban van, mert eljött az ő órája: de mikor megszüli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra. Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömeteket.” (János evangéliuma 16. rész 1-21. versei)

Az utolsó este mondja ezt Jézus a tanítványoknak, mikor csak magukban vannak, sőt, már Júdás sincs ott, Jézus pedig készül a nagy áldozatra. Készíti a tanítványokat is, hogy egyrészt lássák engedelmes kereszthalálát, miképpen adja át magát önként gyűlölőinek haragra, ítéletre, de másrészt, vigasztalja is őket. Úgy tűnik, szinte csak ismétli a korábban mondottakat: még egy kevés idő, nem láttok többé, aztán egy kevés idő és újra megláttok. De nem ismétlés ez, hanem összefoglalás, és ígéretének megerősítése, hogy vigasztalót, paraklétoszt küld nekünk. Ki ez a vigasztaló vagy pártfogó? A mi szószólónk? Ügyvédünk, aki a pártunkat fogja? Vagy inkább ügyész, aki majd megfeddi a világot, hit, igazság és ítélet tekintetében? Lám, a Szentlélek úgy vigasztal, hogy fedd is. És úgy fedd meg, hogy bátorít is. A Szentlélek úgy hárítja el fejünk fölül a vádat, hogy közben meggyőz minket is Isten kegyelméről. Amikor Pál apostol értesült, hogy feddése miatt megszomorodtak a korinthusiak, azt írja nekik, hogy kétféle megszomorodás lehetséges. Van megszomorodás e világ szerint, ez elkeseredéshez, kétségbeeséshez, végső soron halálra vezet; és van Isten szerint való megszomorodás is, az viszont életre vezet. Itt erről van szó. Ezt munkálja a feddés, amely jelenthet meghatározó döntést. Amikor zsidó tudósok görögre fordították az Ószövetséget, sok esetben ezt a szót választották. Például, mikor Jákob úgy dönt, hogy hazatér ősei földjére, a nagybátyja utána vágtat: nem vihet magával semmit. Jákob kifakad és azt mondja: hívjuk ide tanúkul a te rokonságodat meg az én rokonságomat és döntsenek ők, hogy a tiéd-e minden, amiért húsz esztendeig megdolgoztam, holott te évenként változtattad a fizetési feltételeket. Döntsön valaki (1Mózes 31,37). Jób könyvében Károli Gáspár egy helyen így fordítja ezt a szót: igazlátó (Jób 9,33). A bíró igazlátó, aki a tények alapján dönt, és a döntése feddés is, rábizonyítás – vagy ellenkezőleg: felment a bíró, és ezzel cáfolja (és megfeddi) a vádat. De prófétai szó is Jézus buzdítása, hogy majd eljön a vigasztaló és megfeddi a világot.
Kié a világ? Önmagáé a világ, s úgy alakítja önmagát, az életet, a viszonylatokat, ahogy neki tetszik? Vagy Istené a világ, aki az eredeti teremtés jóságára akarja visszaállítani az egész világot? A próféták panaszában sokszor halljuk ezt: „Gyűlölik azt, aki feddőzik a kapuban” (Ámós 5,10). Vagy ezt mondja Ézsaiás próféta – szintén panaszként: az embert elítélik egyetlen egy szóért és tőrt vetnek annak, aki őket a kapuban megfeddi és elejtik csalárdul az igazat.” (Ézsiás 29,21) De van olyan helyzet i, amikor Isten elveszi a prófétától a feddő szót, és a prófétának hallgatnia kell. Ezt mondja Hóseás prófétának az Úr: „senki ne pereljen” (Hós 4,4). Ezékiel prófétának a fogságban azt mondja Isten: az is az ítéletemhez tartozik, hogy „nem lehetsz közöttük feddőző férfiú”. (Ezékiel 3,26) Nem szomoríthatja meg sorstársait Isten szerinti szomorúsággal. Nem róhatja meg őket, hogy jóra vezesse. Ez maga az ítélet. Jeremiás, amikor Isten ítéletéről beszél, ezt hirdeti egész népének: „a magad gonoszsága fenyít meg” (Jer 2,19). A saját gonoszságod a bizonyíték ellened és Isten igazsága mellett. Ám a prófétáknál a feddés jövendölés is, mégpedig messiási jövendölés. Azt mondja Ézsaiás: a messiás gyönyörködik az Úr félelmében, nem személyválogató módon ítél, és itt ugyanez a szó szerepel, és nem fülei hallása szerint bíráskodik, nem bemondásra ítél, hanem igazságosan ítéli a gyöngéket és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett, megveri a földet szájának vesszejével és ajkai leheletével megöli a hitetlent. (Ézs 11,3-4) És ugyancsak Ézsaiás mondja: a messiás ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett, és ők fegyvereikből kapákat, dárdáikból metszőkéseket csinálnak, és nép népre kardot nem emel és hadakozást többé nem tanul. (Ézs 2,4) Óhajtjuk hát a Messiást! Óhajtjuk az Üdvözítőt! Óhajtjuk őt, aki nem ránézésre, bemondásra ítélet, óhajtjuk azt, aki megtanít, hogyan kovácsoljunk a fegyverekből kapákat, hogy ne készüljünk többé hadakozásra! Ezért kell nekünk ügyvéd, szószóló, vigasztaló, pártfogó, bátorító – Szent lélek. Ő feddi meg a világot, mondja Jézus.
Mindenek fölött hit tekintetében fedd a Lélek. Amikor Jézus az utolsó ítéletről és visszajöveteléről beszél, tanítványait készítve a nagy megrázkódtatásokra és gyötrelmekre, ezt a kérdést veti fel: „mindazáltal az embernek fia, mikor eljön, vajon talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8) Isten Szent Lelke megfeddi, megrója a világot hit tekintetében, mert mi más, mint hit kérdése az, hogy hiszünk-e Jézus Krisztusban? Vajon, talál-e hitet a földön? – ez erre vonatkozik. A hitetlenség a világ bűne. Sőt, a hitetlenség: ez maga a világ. És ezt éppen a hit leplezi le. Amikor a nagyok Jézushoz mennek és provokálják őt, ugyan, miféle hatalommal gyógyít, miféle hatalommal hirdeti „Isten kedves esztendejét”, és egyáltalán, ki hatalmazta fel minderre…? – Jézus is föltesz nekik egy kérdést. Keresztelő János szolgálata Istentől volt, vagy emberektől? Ellenfelei megrémülnek, mert ha azt mondják, hogy János szolgálata emberi igyekezet volt, a rajongói megtámadják őket, ha viszont azt mondják, hogy Keresztelő János hatalma Istentől volt, Jézus nyomban visszakérdez: akkor miért nem hittek neki? Ám Jézus voltaképpen saját magára utal, és leleplezi őket, mert őbenne nem hisznek, hogy ő az Atya küldötte. Éppenséggel ilyen egyszerűen is mondhatom: az egyház hite leplezi le a világ hitetlenségét. Amíg az anyaszentegyház bizonyságot tesz Jézus Krisztusról, amíg az anyaszentegyházat az élteti, hogy meg kell vallania az Üdvözítőbe vetett hitét, addig ez a magatartás leplezi le a világ hitetlenségét. Itt nincsenek elvont érvek, filozófia, teológia, metafizika, bölcselkedés, szavak és gondolatok ide-oda vonogatása.
Tehát bűn tekintetében leleplezi le a világot a Lélek, mert nem hisznek Krisztusban. Pál apostol megerősíti ezt, amikor a Római levélben azt kérdezi, hogy az a tény, hogy némelyek nem hittek, vajon hiábavalóvá teszi-e az Isten hűségét? (Rm 3,3,) Érzitek-e Jézus szavainak az élét, és Pál szavainak a tétjét? Vajon, a hitetlenségünk hiábavalóvá tenné Isten hűségét? Megrendítő súlyú kérdés ez. Jézus Isten hűségéről szólva, azt mondja, hogy az Atya felhozza napját jóra és gonoszra, esőt ad igaznak és hamisnak (Mt 5,45). Vajon, a hitetlenség, az én hitetlenségem, a te hitetlenséged, a világ hitetlensége feltartóztatja Istennek ezt a hűségét? Szentlélek megcáfol minden érvet a hitetlenség mellett és igazol minden magatartást a hitben. Eljön a Szentlélek és megfeddi a világot, mert nincs meg a legfontosabb, a hit. Mit használ az embernek, ha az egész világot is megnyeri, lelkében pedig kárt vall? (Mt 16,26)
A Lélek, folytatja Jézus, megfeddi a világot igazság tekintetében is, mert Jézus az Atyához megy. Vagyis az Atya igazolja a Fiút. Felmegyek, az én Atyámhoz…, mintha azt mondaná: az Atya ítélőszéke elé állok. Nem a Nagytanács, nem Pilátus, nem Heródes ítéli meg őt. Őt az Atya igazolja. Jézus a feltámadásáról beszél.
És végül azt mondja Jézus: ítélet tekintetében is megfeddi a világot a Lélek, mert a világ fejedelme megítéltetett. Itt pedig választásról van szó, mindent meghatározó döntésről, krízisről. Azt szokták mondani, hogy nem baj, ha az ember életében vannak krízisek, mert a krízis lehetőséget jelent. Ezt persze, azok szokták mondani, akik már túl vannak sok nagy krízisen, és a béke szigetén üldögélnek. De idézzétek csak föl: ki nem volt már krízisben, ki nincs most krízisben, a becsülete krízisében, az egészsége krízisében, az anyagiak krízisében, a barátságok krízisében, házastársi krízisben, gyerekeivel krízisben és istenkrízisben? – idézzétek csak föl: ki ne érezné, milyen súlyos dolgot mond itt Jézus! A Lélek fedd, megró, cáfol, illetve bizonyít, bátorít és vigasztal krízis tekintetében is. A világ fejedelme megítéltetett, mert éppen akkor szenved vereséget, amikor úgy látszik (úgy látjuk!), hogy győzött. „Még sok mondani valóm van hozzátok, folytatja, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljön amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra.” Lám, közeledik az idő, közeledik a világ fejedelme, ez lesz az ő órája (Jézus a keresztre utal), de neki semmije nincs énbennem (vagy megfordítva: a világ fejedelme semmit nem birtokol belőlem).” Ez a krízis, mert ez szétválasztás, az igaznak és a hamisnak, a világosságnak és a sötétségnek, a jónak és a rossznak, az istenellenesnek és az isteninek a szétválasztása. S a világ fejedelme éppen akkor szenved vereséget, ott a keresztnél, amikor azt hiszi (és így látja az ember is),hogy győzött. Kríziseinkben sokszor átéljük mi is, hogy vesztésre állunk. Egyszer valaki egy esti órán kétségbeesetten hívott, hogy segítsek neki. Állok rendelkezésre, nagyon szívesen, miben segítsek? – feleltem. Kerítsen nekem egy jó ügyvédet. Mondom neki: este 10-kor nem biztos, hogy tudok jó ügyvédet keríteni. De miről van szó? Megkaptam a periratokat, és úgy látom: vesztésre állok. Kell hát egy jó ügyvéd, aki majd elfordítja a bíró szívét, aki talál még érveket, tényeket, bizonyítékokat mellettem.
És mi van, ha nincs jó ügyvéd, testvérek? Mi van, ha nincs ügyvéd egyáltalán? Mi van, ha magadra maradtál és önmagadat kell képviseled, a kevéske kis igazaddal, és úgy néz ki, hogy az nem is igazság?! És mi van velünk, keresztyénekkel, testvérek? De sokszor tűnik úgy, hogy vesztésre állunk a nagy perben. Mikor ezt kell énekelnünk: „A világ fejedelme feltámadt ellene, vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve.” Hányszor érezzük, hogy a világ áll nyerőre?! Csak 2024-ben, s abszolút!
A világ nyerőre áll abban a perben, amely ezzel a szóval kezdődött a Paradicsomkertben: „csakugyan?” Csakugyan azt mondta az Isten…?- kérdezi a kígyó Évát és Ádámot. Csakugyan minden jó, amit Isten teremtett? Csakugyan mindent megkaptatok? Csakugyan szabadok vagytok? Csakugyan az Isten gyermekei vagytok, nem inkább láncra kötött kutyák, és a lánc föl van csatolva egy hosszú drótra, aztán futkározhatsz az udvaron, oda-vissza! Csakugyan…? Nos, ebben a perben úgy érezzük, végünk van, vesztésre állunk.
Vagy egy másik perben állunk vesztésre? Mert van egy másik per is, és most Jézus erről beszél – ez Isten pere a világ ellen. De ez a per nem ezzel a szóval kezdődik, hogy csakugyan, hanem azzal a szóval, hogy: „mindazáltal.” Azzal kezdődik, amit oly gyakran vallunk meg a hitünkkel is: az ember bűnbe esett, mindazáltal Isten…Az ember elpártolt Istentől, mindazáltal Isten… Az ember hátat fordított Istennek, mindazáltal Isten… Melyik perben vagy vesztes? A „csakugyan?”- perben, a firtató perben, vagy az Isten által elindított „mindazáltal”-perben a világ fejedelme ellen? Jézus azt mondja a tanítványoknak: ti most szomorkodtok. És amit most mondok nektek, azért mondom, mert látom, hogy meg vagytok szomorodva. Olyan mély ez a szomorúságuk, hogy a kint egy pár órával később, a Gecsemáné-kertben, mikor a gyötrődő Jézus maga mellé hívott három tanítványt imádkozni, ők elaludtak a szomorúságtól (ahogy Lukács evangélista följegyzi). Szomorú az én szívem mindhalálig, mondja Jézus, gyertek, imádkozzatok velem! Jézus imaharcot, létküzdelmet folytat az engedelmességért. A tanítványok nem tudtak küzdeni ezért az isteni „mindazáltalért” – elaludtak a szomorúság miatt. Úgy megütötte a szívüket Jézus szava. S igen, a Jézus szava mélyén az áll: te melyik perben állsz vesztésre? A világ Isten ellen folytatott perében, vagy Istennek a világ ellen folytatott perében?
Van, aki úgy magyarázza a tanítványok mély szomorúságát, hogy ezt Jézus szava váltotta, miszerint egy kis időre ugyan, de egyedül maradnak abban a világban, amelyikből Jézus kihívta őket. Magadra maradsz azok között a meghatározottságok között, amelyekből Jézus kihívott, magadra maradsz a világ habitusában, miközben Jézus már elhívott tanítványnak! És ezért alkalmazza Jézus itt végül ezt a gyönyörű és megrendítő képet: az asszony, mikor szül, szomorúságban van, kínok között, mert eljött a vajúdás órája, de mikor megszüli az ő gyermekét, nem emlékezik többé erre a kínra az öröm miatt, hogy ember született a világra. Ti is, mondja Jézus, most ugyan szomorúságban vagytok, krízisben vagytok, döntést kell hoznotok (és, jaj, de nehéz vidám szívvel nagy döntést hozni, vidám szívvel egyértelmű, sőt, veszélyes döntést hozni!); de folytatja Jézus: ti is most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket és örülni fog szívetek és senki nem veszi el tőletek örömötöket. A magyar nyelv is rendelkezik azzal a csodálatos képességgel, hogy segédige nélkül is ki tudja fejezni a jövő időt. Ha jövő időben mondja ezt Jézus, így kellene visszaadnunk: senki nem fogja elvenni a ti örömötöket! Ez érthető, meg is erősítjük! Mégis, érezzük ebben a nyelvi fordulatban, ahogy így áll előttünk, ez a tény már itt van. Ebből máris valami megelőlegezést kaptunk. Sokan jöttek be ma a templomba és meglátták itt az úrasztalán ezeket a gyönyörű virágkompozíciókat. Ajándékba kaptuk, egy nagy ünnepség után idehozták, nem akarták kidobni. Mikor érdeklődtek, hogy idehozhatják-e, azt feleltem, hogy csak keveset hozzanak. De annyit hoztak, hogy elhűltem, hiszen egy héttel virágvasárnap előtt vagyunk. Most aztán izgulhatunk, hogy el ne hervadjon, kitartson még jövő vasárnapig. De talán érezzük, ez is afféle megelőlegzés.,
Jézus búcsúbeszédében, miközben vigasztal, bátorít, cáfolja a világ fejedelmét, megelőlegez valamit. Ezt mondja: a ti örömötöket senki el nem veszi tőletek. A világ fejedelme megítéltetett. A világ hitetlensége megítéltetett. A világ igazságtalansága megítéltetett, és mindazt, amit Isten az embernek igazságul, reményül, boldogságul késztetett a vigasztaló, szószóló Szentlélek által, már a miénk. Ezt a ti örömötöket senki nem beszél el tőletek. Ámen.