Mi a véleményetek?

Na de ott tartottunk, hogy Jézus itt mégsem nevelési tanácsot ad a szülőknek és a gyerekeknek, hanem arról tanít, hogy mennyire fontos gyerekeknek is, felnőtteknek is, pontosan egyformán szót fogadni és hallgatni – az Atya, a mennyei Atya szavára! Azért, hogy – mi is a legfontosabb témája Jézusnak? – azért, hogy bemenjenek az Isten Országába, hogy üdvösségre jussanak! Két fiúról mesél, bocsánat, két gyerekről, akik persze lehetnek egészen nagyok is már, és egyik sem igazán jó, mégis nagy különbség van köztük.

Sánta Ibolya
2019. szeptember 15.

Lekció: 14. zsoltár

Imádkozzunk! Istenünk, köszönjük, hogy gyerekek és felnőttek, kicsik és nagyok, mind a te néped vagyunk. Akár kicsik, akár nagyok vagyunk, mindnyájunkat megszólítottál, elhívtál, hogy téged kövessünk. Add Szentlelkedet, hogy ezt minél teljesebb szívvel tehessük! Köszönjük, hogy az életünk így vagy úgy, többé vagy kevésbé már a tied, minden botlásunk ellenére. S hogy ha tudod, hogy bánatunk, kudarcunk van, bátorítasz, hogy jöjjetek hozzám mindnyájan és én nyugalmat adok. Kérünk, segítsd azt az erőt és jókedvet minél tovább megőrizni, amivel a nyáron megajándékoztál! Add Szentlelkedet, hogy erősítsen minket Jézus mai tanítása! Ámen.

Textus: “Azután bement a templomba, és miközben tanított, a főpapok a nép véneivel együtt odamentek hozzá, és kérdezték. Jézus így válaszolt:… „De mi a véleményetek erről? Egy embernek két fia volt, és az elsőhöz fordulva ezt mondta: Fiam, menj, dolgozz ma a szőlőben. 29Ő így felelt: Nem akarok; később azonban meggondolta magát, és elment. 30Azután a másikhoz fordulva annak is ugyanezt mondta. Ő azonban így felelt: Megyek, uram – de nem ment el. 31Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát?” „Az első” – felelték. Jézus erre ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek: a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában. 32Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de nem hittetek neki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek neki. Ti azonban ezt látva még később sem gondoltátok meg magatokat, hogy higgyetek neki.” (Máté evangéliuma 21. rész 23. vers és 28-32.vers)

Kedves Gyerekek!
Szeretettel köszöntünk benneteket! Szülőket, Apát, Anyát, Nagyszülőket, Kedves Felnőtt Gyülekezetet is!
Jézus pont egy kérdést tett fel a templomban, ahogy mi is szoktuk itt, a mi templomunkban minden hittan évnyitón is és hittan évzárón is. Úgyhogy ma én nem kérdezek valami mást, mint ő, nem teszek fel másik kérdést, sőt nem is én kérdezlek titeket, hanem ma Jézus maga kérdez titeket. Pont ugyanúgy, mint azokat, akik ott álltak körülötte, akik egyébként felnőttek voltak: tehát egy felnőtt se gondolja, hogy itt most hittan évnyitó istentiszteleten csak a gyerekeknek szól a kérdés: gyerekeket és felnőtteket egyformán Jézus kérdez ma. A kérdése egyébként nagyon egyszerű: mi a véleményetek erről a történetről? És elmond egyébként egy szintén nagyon egyszerű történetet egy apáról és a két fiáról, hallottuk az előbb. Ma tehát Jézus kérdez mindenkit, persze válaszolni inkább a gyerekeknek van lehetőségük itt a mikrofonnál, minden korosztálynak 18 év alatt. Tehát ő kérdez: mi a véleményetek erről a történetről? De nemcsak azt kérdezi ám Jézus, hogy jó-e, elég izgalmas-e, tetszik-e, őt mélyebben érdekli a véleményetek! És hogy mélyebb és alaposabb véleményt tudjatok mondani, ezért, ahogy ilyenkor szoktuk, néhány dolgot elmesélek erről az egészről.
Például arról, ez is egy jó kis kérdés, hogy mi a véleményetek: szabad-e a templomban vitatkozni? Illik-e, helye van-e a templomban a vitának? Merthogy Jézus pontosan itt vitatkozik. Egy hosszú vita kellős közepén van, akkor mondja, a hosszú vita kellős közepén ezt a történetet ott a templomban. Jó, hát hallottuk, hogy nem ő kezdte, valahogy úgy indult az egész, hogy bement a templomba, ott tanított, sokan hallgatták őt, aztán odajöttek kötözködni a főpapok és a vének. Tehát nem ő kezdte, de beleállt a vitába és nagyon keményen folytatta! És az is igaz, hogy persze nem közvetlenül az istentisztelet helyszínén folyt ez a vita, hanem a templomnak egy külsőbb részében, ahogy itt is van előtér, vannak hittantermek, van iroda – na dehát mégis csak a templomban folyt ez a vita! Viszont nagyon fontos – és ez dönti el a kérdést –, hogy miről vitatkozik Jézus a templomban! Merthogy nem pletykákról, meg nem a divatról, meg ilyesmiről, hanem mindig a legfontosabbról, ami csak létezik! Mindig Istenről és az ember üdvösségéről! Ez olyan fontos kérdés Jézus számára, hogy mindig és mindenütt kész róla vitázni, nemcsak a templomban. Na, de a templomban? – hát hol vitázzon erről, ha nem éppen az Isten házában!
Ha mi vitázunk, akkor legtöbbször azért tesszük, hogy bebizonyítsuk, nekünk van igazunk. Az a célunk, hogy mi győzzünk a másik felett. És hát ez is a kérdéshez tartozik, hogy illik-e, szabad-e vitázni éppen ott – mert Jézusnak nem ez a célja! Ő azért teszi ezt, hogy a másik ember, aki még ellenáll, aki még nem látja világosan Isten dolgait és a maga helyzetét Isten előtt, az is bemenjen majd az Isten Országába, az üdvösségre! Hallottuk, az Isten Országáról beszél nekik, pont hogy az ő érdekükben vitatkozik velük. És hát nem is úgy, hogy fejükhöz vagdos mindent, fejükre olvas egy csomó dolgot, hanem sokszor kérdezi őket, hogy mit gondolnak, mi a véleményük, pont itt, most is: „Mi a véleményetek erről? Egy embernek két fia volt, és az elsőhöz fordulva így szólt: – Fiam, menj dolgozz ma a szőlőben! Ő így felelt: – Nem akarok. Később azonban meggondolta magát és elment. Aztán a másodikhoz fordulva, annak is ugyanezt mondta. Ő azonban, bár így felelt: – Igen, Uram, megyek, Uram, de nem ment el. Ki teljesítette a kettő közül az apa kérését?” Tehát a végén még egy másik kérdést is feltesz Jézus ebben a rövid történetben.
Az előbb azt hallottuk viszont, hogy Jézus azért vitázik, hogy a hallgatói higgyenek: higgyenek benne, hogy bemenjenek az Isten Országába. De ez a történet úgy magában tisztára olyan, mint egy nevelési történet, mintha valami nevelési kérdésről beszélne Jézus. Talán az anya, az apa vagy a nagyszülők még örülnek is: milyen jó, hogy ma eljöttünk a templomba a hittan évnyitóra, mert lám Jézus is azt mondja, hogy a gyereknek szót kell fogadnia! Itt az új iskolai év, vége a szabadságnak, vége a nyaralásnak, jön a kötelesség, és a ti kötelességetek, gyerekek az, hogy tanulni kell. Ráadásul, nem azt mondják, amit itt az apa, nem a szőlőbe küldik a gyerekeket, hanem az iskolába, mert ugye ilyen kényelmes városi környezetben élünk: neked csak az a dolgod, hogy tanulj! Tessék hát szót fogadni! Azért elég rossz lenne, ha Jézus csak ennyit akart volna mondani ezzel! De nem is, egészen másról beszél! Bár egyébként érdemes Jézusra hallgatni nevelési dolgokban is, például az, hogy a gyerekeknek egész kicsi koruktól nagyon hasznos, ha otthon a házban, a ház körül van állandó feladatuk, mert vizsgálatok mutatják, hogy ha felnőnek, sokkal sikeresebb felnőttek lesznek. Tehát amit Jézus mond a példázatban, az még így, nevelési dolgokban is megállja a helyét. Az eredeti szövegben egyébként, ugye, mert magyar nyelvre csak lefordították a Bibliát egy másik nyelvről, az eredeti szövegben itt nem is fiúról van szó, hanem pont gyerekről. Két gyereke volt az apának – persze nem tudjuk, hogy mekkorák voltak.
Na, de ott tartottunk, hogy Jézus itt mégsem nevelési tanácsot ad a szülőknek és a gyerekeknek, hanem arról tanít, hogy mennyire fontos gyerekeknek is, felnőtteknek is, pontosan egyformán szót fogadni és hallgatni – az Atya, a mennyei Atya szavára! Azért, hogy – mi is a legfontosabb témája Jézusnak? – azért, hogy bemenjenek az Isten Országába, hogy üdvösségre jussanak! Két fiúról mesél, bocsánat, két gyerekről, akik persze lehetnek egészen nagyok is már, és egyik sem igazán jó, mégis nagy különbség van köztük. Egyik sem teljesen jó, ahogy itt az istentisztelet elején, a zsoltárból hallottuk: „mindnyájan elfordultak Istentől, egyformán megromlottak”. Hát igen. Az egyik akkor fordult el az apjától amikor a kérésre: – „Fiam, menj ma dolgozni a szőlőbe!”, egyszerűen azt mondta: – Nem akarok! És ebben a modern világban a lelki szemeinkkel látjuk, hogy jól megrántja a vállát. A másik meg akkor fordult el az apától, amikor ugyan azt mondta, hogy megyek, Uram, de mégsem ment el. És mégis nagy különbség van köztük! Bár mindegyik elfordult, nagy különbség van köztük. Mert az egyik mégis csak teljesítette az apa akaratát! Jézus ezt, ahogy hallottuk a második kérdésben, meg is fogalmazza: Ki teljesítette közülük az apa akaratát? Először ugyan azt mondta, hogy nem, de aztán mégis elment. Ez a fiú azokhoz hasonlít, akik nem törődnek Istennel. Lehet, hogy hisznek benne, de ez két különböző dolog: hisznek benne, de nem akarnak úgy élni, ahogy ő parancsolja!
Jézus itt mindjárt a vámszedőket említi konkrét példaként. Ők a pénzt – és nemcsak a pénzt, nem a pénz önmagában a fontos, hanem amit biztosít: előkelő kapcsolat, kényelem, biztonság, az, hogy fölötte érezhetik magukat a többi embernek – ezt jobban szerették mindennél. A főpapok és a vének jól meg is vetették őket. Igen ám, de közülük sokan megváltoztak, „később meggondolták magukat” és megváltoztak, ahogyan itt, a példázatban az első fiú. Két ilyen megváltozott vámszedőről név szerint is tudunk: az egyik Máté, aki az evangéliumot írja, a másik meg Zákeus, akiről pont a legutóbbi gyerek-istentiszteleten beszélgettünk. Sőt Jézus még azt is tudja és azt is számon tartja, hogy sokan közülük már Keresztelő Jánoshoz, Jézus útkészítőjéhez is kimentek, hogy megkeresztelkedjenek a bűneik bocsánatára! Nem mindig voltak jók, ezt Jézus nem is állítja, mert ő mindig az igazat mondja, de megváltoztak – és ez a fontos! Nagyon jó, hogy Jézus a megváltozást nézi nálunk is. Lehet, hogy nem mindenki veszi azt észre, hogy valami megváltozott bennünk, még az sem, aki a legjobban szeret, akitől a legjobban várnánk, de biztosak lehetünk benne, hogy ő igen! Istennek lehetnek, sőt vannak olyan parancsai, amikre mi is azt mondjuk: nem akarom! Nem akarom a hiúságomat háttérbe tenni, nem akarok annak a másiknak megbocsátani, nem akarok a harmadiknak segíteni és nem akarom a negyediknek szó nélkül hagyni a hibáját meg a tévedését meg a butaságát! És akkor ott van Jézus szava ebben a példázatban: később mégis meggondolta magát! Telt az idő, és később meggondolta magát, megváltozott és teljesítette Isten parancsát, az Atya akaratát.
Van a történetben egy másik fiú, egy másik gyerek. Ő szavakban nagyon jó. Ez ma nagyon előnyös tulajdonság. Megyek, Uram – mondja, pont úgy beszél, ahogyan kell, amiről azt gondolja, hogy az apa, az Atya hallani akarja tőle. Meg amire mások is azt mondják, ha hallják: na, hát ilyen egy igazi, kegyes, vallásos engedelmes ember! És vagy később, vagy már eleve el is hiszi magáról, hogy ő az is, hogy elég, ha nagyon szépen és jól tud beszélni Istenről, vallásos dolgokról. Hogy ő az Isten kedvence. Ezt hitték azok is magukról, akik Jézussal elkezdtek vitázni. Szavakban nagyon jók, itt is rögtön mondják az okos választ Jézus kérdésére: – Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát? – Az első – vágják rá rögtön, kenik-vágják a helyes választ. De milyen nagy lehetett a meglepetésük, amikor kiderült, hogy Jézust nem lehet megetetni szöveggel, hogy neki nem elég a beszéd, akármilyen nagy, kegyes vagy okos szavakról van szó! Mert kiderül a példázatból, hogy Jézus pont őket hasonlítja a második gyerekhez, aki beszélt: – Igen, Uram – de nem teljesítette az atya akaratát. És ezért mondja Jézus ezért figyelmezteti őket – mert ugye, mi is a legfontosabb témája? –, hogy a vámszedők, a bűnösök megelőznek titeket az Isten Országában! Ez a legfontosabb: előbb bejutnak, mint ti, mert megváltoztak, és ha ti nem változtok meg, ha később sem gondoljátok meg magatokat, akkor akár végleg kimaradhattok! Ezt akarja Jézus megelőzni, ezért mondta el ezt a példázatot az apáról és a két gyerekről, ezért nem fordult sarkon, amikor az egész vitát elkezdték, hiszen ő szépen tanított, amikor odaléptek hozzá és elkezdtek kekeckedni. Mert Jézus azt akarta, hogy úgy higgyenek benne, olyan teljes szívvel, ahogyan a megváltozott és megtért vámszedők! Hogy ne csak beszélni tudjanak, szépen imádkozni, másokat kioktatni, hanem úgy is élni, ahogyan az Atya és maga Jézus tanította.
Hallottunk ma egy történetet egy apáról, aki nem kivételez: ugyanazt kéri mind a két fiától, gyerekétől. Az egyik nemet mondott, de később meggondolta magát és megváltozott – és Jézusnak ez a fontos. A másik igent mondott, de nem tett semmit. Egyszerű a kérdés: mi a véleményetek erről a történetről? Vagy: akár a vitáról a templomban? Mi a véleményetek az apáról? Melyik gyereket választanátok szívesen a barátotoknak? Melyik gyerekre hasonlítotok ti? Fontos-e, ami Jézusnak mindig a legfontosabb: hogy bemenjünk az Isten Országába? Ezek a kérdések, amikre szokás szerint bárki válaszolhat 18 év alatt. (Csend) Kezdjük azzal, amivel Jézus: ő nem bonyolítja a dolgot: mi a véleményetek erről a történetről? Ki lehet jönni nyugodtan. – Mi a véleményetek az apáról? Mi a véleményetek, kit választanátok barátotoknak, melyik fiút, melyik gyereket a kettő közül? Melyikre hasonlítotok? – Hú, egyre nehezebb kérdések jönnek. Miért fontos, hogy bemenjünk az Isten Országába? (Nincs jelentkező)
Azért nem marad vélemény nélkül a gyülekezet, mert a végén mindig el szoktam mondani a sajátomat, most is elmondom. Szóval: Jézusnak nehezebb volt, mint itt most nekem. Mert úgy tűnik, hogy teljesen hiába beszélt, semmit nem értettek meg ebből a történetből. Én meg ismerem itt a gyerekeket és tudom, nem hiába beszéltem nekik, nem hiába tettük fel Jézus kérdését sem. De Jézusnak ott még további kettő történetet el kellett mondani. És amikor az egyik továbbit, az első továbbit elmondta, akkor végre megértették, hogy mit akar – de akkor meg nagyon megharagudtak rá. Viszont azt olvassuk az egész vita végén, hogy az egész népből mégis sokkal többen voltak, akik nem megharagudtak, hanem hittek neki, mert prófétának tartották! És tudom, hogy ez itt is így van! Ámen

Imádkozzunk!
Urunk Jézus Krisztus, köszönjük, hogy megerősítetted: téged érdemes követni! Téged érdemes követni és az Atyának, a mi Istenünknek engedelmeskedni. Köszönünk minden jó változást, amit végbevittél bennünk, és azt is, hogy te ezeket tartod a legfontosabbnak bennünk. Imádkozunk azokért, akik a második gyermekhez hasonlítanak! Neked ők is ugyanolyan fontosak, mint mi. Adj nekik halló fület és megnyíló szívet! Kérünk, az egész iskolaévben tudjunk töretlenül bízni abban, hogy velünk vagy, a barátainkkal, sőt az ellenségeinkkel is, a tanárainkkal, a tanítóinkkal, de dolgozatoknál, kiránduláson, órai szünetben is. Köszönjük, hogy így van. Ámen

Lejegyezte: Vásárhelyi Péter