Kiszolgáltatva

De miért érzi úgy az ember, hogy ez a kérdés mégiscsak más, mint a lopás? Hogy erről mégsem tudunk olyan semlegesen és tárgyilagosan beszélni, mint a szülők iránti tiszteletről vagy tiszteletlenségről, vagy a hamis tanúskodásról, hogy az Isten Tízparancsolatánál maradjunk? Sőt talán még a ne ölj parancsról is tárgyszerűbben tudunk beszélni, mint erről a hetedik parancsolatról. Miért van ennek mégis olyan különös helye?

Sánta Ibolya
2022. április 24.

Lekció: Pál levele a rómaiaknak 1. rész 18-32. versei

Textus: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!” (Mózes első könyve 1. rész 27-28. versei)

Kedves Testvérek!

A héten kezdtük el olvasni Pál apostol levelét a rómaiakhoz. Noha még nem ismerte őket, olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek aktuálisak a római keresztények életében. Rómában erős keresztény gyülekezet élt, nem tudjuk, hogy kik alapították, a hagyomány számon tartja Péter apostolt is, de talán valószínűbb, hogy jeruzsálemi zarándoklatról visszatérő zsidók alapították, akik keresztényekké lettek a szent városban. És igazi keresztény misszió indult el, amennyiben a pogányoknak is hirdették az evangéliumot, és sokan csatlakoztak a Krisztusban hívő zsidókhoz pogányok is. Azt feltételezik a bibliakutatók, hogy Claudius császár Krisztus után ’49-ben, tehát körülbelül 15 évvel Jézus halála és feltámadása után, kitiltotta a zsidókat Rómából, akik valami „Kresztosz miatt zavarogtak” – azaz itt is lejátszódott az, ami egyébként a legtöbb helyen, hogy a zsinagógák hithű, zsidó hitben megmaradt tagjai és a kereszténnyé lett zsidók összetűzésbe kerültek egymással, és persze a pogányokból lett keresztényekkel is –, tehát a császár a rendelettel akarta a helyzetet megoldani – erről olvashatunk egyébként az Apostolok Cselekedeteiben is. Ez a tiltás öt évig volt érvényben, a császár haláláig, és ezalatt a gyülekezet megerősödött. Nyilván létszámában is, de hitében és életgyakorlatában is megváltozott: azt feltételezik, hogy a visszaszivárgó, visszatérő zsidó keresztények egy kicsit más gyülekezetet találtak, mint amelyből egykor elmentek, amely elszakadt a zsidó kegyességi szempontok jó részétől. Így és ezért lett a levél fő témája a pogányok és a zsidók viszonya, illetve mindkettőjük helye az Isten üdvtervében. Ezt Pál Ádámnál-Évánál kezdi, amennyiben az ember, és ezen belül először a pogányok bűnösségének az okait és következményeit festi elénk. Erről hallottunk az először felolvasott bibliai részben. Ezután tér majd rá a törvényt ismerő zsidókra, majd arra, hogy mindketten a Krisztus váltságába vetett hit által találnak az igaz útra, a megváltás útjára.
Két ok miatt mondtuk el mindezt, egy kicsit talán részletesebben a kelleténél. Egyrészt azért, hogy ezt a hallott szakaszt jól el tudjuk helyezni, hogy lássuk: egy nagyobb összefüggés része. Nem arról van tehát szó, hogy Pál apostol kipécézett egyféle bűnt, hogy arról aztán erkölcsprédikációt tartson! A másik ok pedig az, hogy azt is lássuk, amit egyébként minden apostoli levélben, sőt máshol még hangsúlyosabban is, hogy Pál mindig arról tanít, ami éppen aktuális egy-egy gyülekezet életében! Amiről kérdezték őt, vagy amiről a gyülekezetekből hozzá visszaérkező munkatársai beszámoltak egy-egy közösséggel kapcsolatban. Ebben teljesen az ószövetségi próféták nyomán jár, akik Istentől ihletve mindig a nép aktuális helyzetére nézve mondtak prófétai igéket. Ugyanígy járt el Jézus is. Nem volt számukra kényes téma, illetve ha volt, akkor pont arról beszéltek! Nos, ha ma van aktuális téma a keresztények számára, akkor a szexualitás alternatív formáinak témája az. Annyira, hogy épp a két felolvasott bibliai hely, az újszövetségi és az ószövetségi bibliai hely – egyébként egyházi kereteken belüli! – idézése miatt folyt, illetve folyik egy emblematikus per, most a második szakasza előtt állunk. Ez a per jelképévé vált annak, hogy ez a kérdés mennyire nem semleges a keresztények számára. És a kereszténységen kívüli világ számára se. Biztosan mindenki hallott a volt finn belügyminiszter asszony elleni perről. De aktuálissá teszi ezt a témát a nemrég lezajlott népszavazás is, amit sokan politikai kampányeszköznek látnak. Ezzel aztán a kérdés jól „át is politizálódott”, ahogy ma fogalmazunk. S ha valami ennyire kényes téma, ennyire megosztó téma, ennyire átpolitizált téma, akkor sokan úgy gondolják, hogy pont a templomban erről nem kellene beszélni! Ott csak szép, emelkedett, lelki dolgoknak van helye. De láttuk, hogy a Szentírás maga, a szerzői épp fordítva jártak el! Soha nem beszéltek mellé, soha nem fedték el a tényeket vagy az igazságot valami szép lelki szöveggel, hanem a legnyíltabban mutattak utat a fölvetődő kérdésekben, legyenek azok bármilyen kényesek, megosztók. Ez az első, amit el kell mondanunk a hosszabb bevezetővel kapcsolatban.
A másik elöljáró megjegyzés pedig a nyelvezetet vagy a stílust érinti: „Ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban, férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik méltó jutalmukat önmagukban.” Ezek a mondatok nagyon markánsak, nagyon szókimondók – amit egyébként éppúgy megszokhattunk a Szentírásban, mint azt, hogy mindig aktualitásokról ír. De kétségtelen, hogy ezekben a szavakban nem csak az a heves dinamika érzékelhető, amivel Pál a személyiségéből, a lelki alkatából fakadóan általában ír, hanem az az indulat is, amit Pálnak az athéni látogatásával kapcsolatban olvasunk: hogy körbenézve a világ kulturális fővárosában, „háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal”. Nos, itt a római levélben is pont ez van a háttérben! Pál a misszióban utazva sokat látott, és a szenvedélyes megfogalmazás nem, vagy nem elsősorban a szexuális szokásoknak szól, erről csak következményként ír. A szenvedélyes hang a bálványimádásnak szól: „Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, bolonddá lettek, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek, madarak, négylábúak, csúszómászók képével. Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, a teremtményt imádták és szolgálták a teremtő helyett”. Ez olvasható az inkriminált, gyakran idézett, és bennünket ma foglalkoztató témát megfogalmazó bibliai versek előtt. Amit a férfiak és nők szexuális szokásáról ír, az deskripció, az leírás: leírása és szemléltetése annak, hogy ha elfordul az ember az igazi Istentől, akkor elfordul igazi önmagától és rendeltetésétől is, és ki lesz szolgáltatva saját magának. Isten kiszolgáltatja saját magának. És ugyanezzel a lendülettel ír Pál minden más következményről is, az Istentől való elfordulásnak minden más következményéről, az erkölcsi romlásról is! Alig lehet egy levegővel felsorolni mind: hamisság, gonoszság, kapzsiság, viszálykodás, álnokság, rosszindulat, besúgás, rágalmazás, istengyűlölet, gőgösek, dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek, kíméletlenek, szószegők szeretetlenek és irgalmatlanok”. A szókimondás és a hangnem teljesen egyforma minkét esetben, sőt talán még ez utóbbi szenvedélyesebb.
Ez két okból fontos. Egyrészt, hogy bennünk helyre tegye a ma tárgyalt aktuális témát, az alternatív szexuális identitások témáját: hogy az nem különlegesebb vagy nem súlyosabb bűn, mint más, szinte természetesnek, de legalábbis törvényszerűnek elfogadott bűnök! Ahogyan a Tízparancsolatban sincs kiemelve, nem az első helyen áll az emberi életre vonatkozó parancsolatok között a paráznaság tiltása, hanem be van téve a lopás és az ölés tiltásának törvénye, parancsolata közé. Másrészt azért is fontos Pál stílusának ez az egyformasága, mert a szókimondás, ez a fajta szókimondás, főleg, ha mi magunk követjük, könnyen kap egy bélyeget: hogy tudniillik ez gyűlöletbeszéd. Ez volt a vád a finn ügyben is. De ilyen alapon a rágalmazók, a besúgók, a kapzsik, a szószegők is kikérhetnék maguknak, hogy gyűlöletet kelt ellenük a Szentírás, vagy azok, akik azt ismétlik – és azt azért érezzük, hogy ez abszurd vád lenne.
S már ezekkel részben el is mondtuk, ami az egyik fő kérdés ma keresztény szempontból: bűn, betegség vagy természetes dolog a homoszexualitás? Illetve ma kiterjedtebb alternatívákkal is találkozunk, 70, illetve 90 genderről beszélnek, amelyek egyébként ismertek voltak Mózes és Pál korában is: pedofília, vérfertőzés, zoofília, nem kell itt most részleteznünk. Három megközelítésből beszélünk ma erről a témáról: tehát először, hogy bűn, betegség vagy természetes dolog ez keresztény szempontból? Másodszor, hogy miért van valahogy különleges helye bennünk ennek a kérdésnek? És harmadszor, hogy mit kezdjünk a keresztény tanítással konkrét helyzetben? Egy konkrét érintett személlyel való találkozásban?
Tehát bűn, betegség vagy természetes jelenség-e ez? Az első alternatívára kérdéssel kell válaszolnunk: bűn-e a besúgás? Bűn-e a kapzsiság? Vagy a rágalmazás? Mert itt és minden más helyen is ezek bizony egybe vannak sorolva a szexuális bűnökkel! Csak hogy minden félreértést kizárjunk: nem a szexualitás bűn, sőt Isten teremtési rendjének egyik legnagyobb ajándéka ez: „Teremtsünk embert képünkre, hasonlatosságunkra. Megteremtette Isten az embert saját képmására, férfivá és nővé teremtette”. És az volt az első szava: „Szaporodjatok, sokasodjatok”. De, mint Isten minden ajándéka, a romlással, a bűnesettel, ez is elromlott. Tehát bűn.
Ha bűn, akkor viszont nem csupán betegség, amint a tudomány sokáig tartotta, sőt sok szakember ma is így tartja? A bűn és a betegség viszonya árnyalt kérdés a Bibliában. Nem minden betegség mögött áll konkrét bűn, mint például a májrák mögött gyakran az iszákosság. De minden testi, lelki, mentális betegség eredete, ha közvetve is, a nagy romlásból, a bűnös állapotból fakad. Tehát betegség is.
Természetes jelenség-e a sok nemi identitás? Ha azt mondjuk, hogy az egész természet megromlott, akkor persze természetes. De nem természetes az eredeti teremtési rend szerint! Az eredeti teremtési rend szerint kétféle nemi identitás létezik: Isten férfivá és nővé teremtette az embert. Egymást kiegészítik, ketten lesznek egy testté. Ezt a zsidók bő ezer éven át a Szentírásban és a mai napig is, köztük a próféták, Jézus, az apostolok, majd a keresztények kétezer éven át így értették. Ez azért fontos, mert vannak keresztény irányzatok, amelyek föllazítják ezeket az egyértelmű bibliai szövegrészeket. De bizonytalan jégre lép az, aki úgy gondolja, hogy évezredekig tévedett Isten népe a Szentírás értelmezésében, és csak ma, csak ő fedezi fel az igazi tanításokat!
De miért érzi úgy az ember, hogy ez a kérdés mégiscsak más, mint a lopás? Hogy erről mégsem tudunk olyan semlegesen és tárgyilagosan beszélni, mint a szülők iránti tiszteletről vagy tiszteletlenségről, vagy a hamis tanúskodásról, hogy az Isten Tízparancsolatánál maradjunk? Sőt talán még a ne ölj parancsról is tárgyszerűbben tudunk beszélni, mint erről a hetedik parancsolatról. Miért van ennek mégis olyan különös helye? Azért, amit az előbb említettünk: mert a nemiségünk, a nemi identitásunk teremtési rend! Oszlop-identitásunk, a legmélyebb, a legérzékenyebb valónkat érinti. S mindenkiét. Ha ezt kivennénk az ember lényéből, nem csupán egy fontos, de mégis nélkülözhető alkatrészünk hiányozna, ahogy rossz az, ha valakinek amputálják a lábát, hanem az egész lényünk csonka maradna, mintha a tüdőnket „amputálták” volna. Lopni nem mindenki lop, de akár lop, akár nem, teremtett lényében a nemi identitása, a férfi-nő volta és ennek ösztönzése, az ösztöne ott van. A szüleivel nem mindenki engedetlen, de akár igen, akár nem, a lényében a nembeli mivolta mindenkinek ott van. Ugyanazzal a pengével elvághatom a kisujjamat is fél centi mélyen. De milyen más, ha az orvos, vagy főleg egy rossz szándékú ember a szívemmel vagy a tüdőmmel teszi ugyanezt! Az első is fáj, a külső seb is fáj és kezelni kell. De a belső vágás mennyivel mélyebben érint testileg és lelkileg! Ilyen belső szervünk a férfi vagy a női mivoltunk, mélyebben érint hát. És ezért mélyebben is sebződik. Ha a lényünknek ez a része sebet kap, nagyobb a kockázat, súlyosabbak a következmények. Éppen mert a lényünk legmélyebb, leginkább ember voltunkat érintő része kap sebet. A romlás, a bűnbeesés, az ember Istentől való elfordulása ezért hoz elő olyan extrém, szélsőséges nemi identitásokat, amikkel ma találkozunk és amelyből Pál csak egyet, a legelterjedtebbet említ szemléltetésül, noha jól ismeri a Mózes törvényében felsorolt egyéb dolgokat is.
A harmadik kérdés, amit mindenképp fel kell tennünk, hogy na már most mit tegyünk egy konkrét helyzetben? Mit kezdjünk mindazzal, amit most itt hallottunk, vagy amit máshol olvastunk, ha érintettel találkozunk? Annak a Pálnak, aki a Római levelet írta, van egy sokat mondó sora az első Korintusi levélben, a hatodik részben: „Vajon nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók – megint egybe van mindenféle bűn felsorolva! – nem fogják örökölni Isten országát. Pedig ilyenek voltak némelyek közületek. De megmosattatok, megszentelődtetek és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében a mi Istenünk lelke által”. Pedig ilyenek voltak közületek némelyek! Itt lényeges, hogy a fajtalanok kifejezést Károli jobban azonosíthatóan fordítja: férfiszeplősítők. Az eredeti szó konkrétan a homoszexualitást jelenti. De ahogyan a Római levélben egy konkrétum említése az idetartozó minden esetet reprezentálja, úgy itt is. Tehát: ilyenek voltatok, de megmosattatok, megszentelődtetek és Isten a Lelkével vezet benneteket! Ebben a fél mondatban több fontos tartalom sűrűsödik. Az egyik, hogy a korintusi keresztény közösségben voltak ilyen megtért gyülekezeti tagok. Tudtak róluk, de éppen úgy befogadták őket, mint más bűnökből megtérőket. Nem bélyegezték meg, hanem Krisztus erejét ünnepelték a megtérésükben, ugyanúgy, ahogyan a nyerészkedők vagy a „sima” házasságtörők megtérésében. A másik, ami Pálnak ebből a félmondatából világos, hogy az evangélium nekik is szól. Hogy az evangélium szól nekik, nem a kirekesztés! Mert Krisztus értük is meghalt, és képes új életet, új kezdetet adni. Ide tartozik, hogy sokféle gyengeségünkben, bűnünkben mindnyájan újra és újra elbukunk. Legtöbbször sok harc, míg egytől-egytől megszabadulunk. És ez így van ebben az esetben is. Az elbukás csak elbukás, nem több és nem kevesebb bármily bűn esetében! És ami még benne van Pál mondatában, arról már hallottunk, hogy ez olyan helyzet, olyan állapot, amelyből megmosásra, megszentelődésre, megigazulásra van szükség.
S most saját magatartásunk után végül arról, hogy nagy méretekben, egyházilag, a mai kereszténységben hogyan áll ez a kérdés? Az európai és az észak-amerikai egyházakban a szeretetet tűzték sokan a zászlajukra ezzel kapcsolatban, úgy, hogy ennek jegyében zárójelbe teszik a Szentírás egyes részeit, vagy úgy magyarázzák, hogy igazolja őket. Az mindig nehezebb, amikor nem, vagy nem csupán külső vitára, támadásra lehet számítani, hanem belsőre is. De talán ismerjük mind Gyökössy Endrének az egyik velős mondását a sok közül. Ez a házasságra vonatkozik: ha egy keresztény férfi igent mond egy nőre, azzal az összes többi nőre nemet mondott. Azonban ma hozzá kell tenni: bolondság lenne, ha ezt úgy értenénk, hogy választásával a férfi az összes többi nőt megsértette, megbélyegezte vagy diszkriminálta! Ez így van a mai kérdésünkkel is. Azzal, hogy letettük a garast: igent mondtunk a bibliai keresztény tanításra, nemet mondtunk minden más felfogásra. De ezzel nem sértettünk meg senkit, nem bélyegeztünk meg senkit és nem diszkrimináltunk senkit. Sőt a valóságos szeretet jegyében jártunk el. Hiszen ki szereti inkább a cukorbeteget? Aki mellé áll, hogy tartani tudja a sokszor nehéz diétát, vagy aki cukros süteménnyel kínálja, mert a másik azt kívánja? És melyiket nehezebb tenni? Melyiknél érhet az a vád, hogy ’te nem szeretsz engem igazán’? Bizony nem az szereti az érintettet, aki keresztényként azt mondja, nincs neked semmi bajod, nincs betegséged, hanem az, aki Krisztusban szabadulást, megmosatást, megtisztulást kínál.
Kedves testvérek, bizonyára nem véletlen, hogy Jézus és Pál is arra int, hogy szüntelen imádkozzunk. Mert az nem csupán az Istenhez való lelki közelséget, a vele való közösséget segíti, hanem ahhoz is közel segít, akiért imádkozunk. Imádkozzunk sokat az érintett emberekért! Tehát: nem csak úgy van, hogy valaki közel áll a szívünkhöz, ezért imádkozunk érte. Ez fordítva is igaz: akiért kitartóan, folyamatosan imádkozunk, az közel kerül a szívünkhöz. Ámen.