Ki vagy te?

Udvardi Erzsébetnek van egy szép festménye, a címe ez: A csodálatos halfogás. És maga a kép is csodás, mert tovább-értelmezi a bibliai történetet. Jézus nem a parton áll, a tanítványok meg bent a vízen a csónakban. Hanem Jézus áll a csónak közepén, és isteni dicsőség ragyogja körbe, és ez sugárzik át a hálót vonó tanítványokra.

Bogárdi Szabó István
2021. április 11. (online)

Lekció: 56. zsoltár

Imádkozzunk: Légy kegyelmes hozzánk, Istenünk. Bár félünk és rettegünk, Benned bízunk. Életadó igédet dicsérjük, és vágyakozunk rá, hogy Szentlelked által szívünkbe írd bizonyságaidat! Számon tartod küzdelmeinket és vergődéseinket; betegeinkért, halottainkért elsírt könnyeink számát ismered. Köszönjük, hogy felvettél az élet könyvbébe, és a feltámadott Krisztusban győzelmet szereztél nekünk is bűn és halál felett! Hadd járjunk hát világosságodban! Ragyogtasd ránk kegyelmed dicsőségét! Ámen

Textus: “Ezek után ismét megjelentette magát Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképpen: Együtt voltak Simon Péter, és Tamás, akit Kettősnek hívtak, és Nátánáel, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettő is az ő tanítványai közül. Mondotta nekik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondották neki: Elmegyünk mi is te veled. Elmentek és azonnal a hajóba szálltak; és azon az éjszakán nem fogtak semmit. Mikor pedig immár reggeledett, megállt Jézus a parton; a tanítványok azonban nem ismerték meg, hogy Jézus van ott. Mondotta azért nekik Jézus: Fiaim! Van-é valami ennivalótok? Feleltek neki: Nincsen! Ő pedig mondotta nekik: Vessétek a hálót a hajó jobb oldala felől, és találtok. Oda vetették azért, és kivonni már nem bírták azt a halaknak sokasága miatt. Szólott pedig az a tanítvány, akit Jézus szeret, Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallotta, hogy ott van az Úr, magára vette az ingét (mert mezítelen volt), és bevetette magát a tengerbe. A többi tanítvány pedig a hajón ment (mert voltak nem messze a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire), és vonszolták a hálót a halakkal. Mikor azért a partra szálltak, látták, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér. Mondotta nekik Jézus: Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok. Felszállt Simon Péter, és kivonta a hálót a partra, amely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi volt, nem szakadozott a háló. Mondotta nekik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közül pedig senki sem merte tőle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudták, hogy az Úr ő. Oda ment azért Jézus, és vette a kenyeret és adta nekik, és hasonlóképpen a halat is. Ezzel már harmadszor jelent meg Jézus az ő tanítványainak, minekutána feltámadt a halálból.” (János evangéliuma 21. rész 1-14. versei)

Kedves Testvérek!

Jézustól sokszor kérdezték: ki vagy te? Éppen a feltámadottól is kérdezték ezt az emmausi tanítványok: csak te vagy itt jövevény? (Lk 24,18) Korábban a keresztre feszített Jézusnak is mondták gúnyolódva: ha te vagy a zsidók királya, szállj le a keresztről! (Mt 27,40) És annakelőtte Pilátus kérdezte tőle: te vagy a zsidók királya? Király vagy csakugyan? (Jn 18,33) De ezt kérdezte Saulus is a damaszkuszi úton, amikor megjelent neki vakító ragyogásban a Feltámadott: ki vagy te, Uram? (ApCsel 9,4) Igen, a Jézussal való életünk tele van efféle kérdésekkel. Leginkább azért van ez így, mert ő maga kérdez minket, ahogy kérdezte egyszer tanítványait is: kinek mondotok engem ti? (Mt 16,15)
Most azonban azt olvassuk, hogy a tanítványok nem merték az Urat megkérdezni: ki vagy Te? Ehhez hozzátoldja az evangélista: azért nem merték megkérdezni, mert tudták, hogy ő az Úr. Zavarba ejtő megjegyzés ez. Sokféleképpen magyarázzák. Sőt van, aki gyorsan átlép rajta. Ám, ha megértjük a mélységeit, nagy vigasztalásokat találunk benne.
Kezdjük azzal, ahogy János mondja: “A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni, ki vagy te?” Pontosan fordítva: a tanítványok közül senkinek sem volt mersze arra, hogy kikérdezze őt, ki vagy te? Nem merték firtatni, kikérdezni, kifaggatni, levizsgáztatni. A csodálatos halfogás emlékeztette őket a tanítványságuk kezdetére, amikor megismerték Jézust, és azokra az áldásokra is amikor éhezőknek adott kenyeret és halat – talán ezért itt ez a hallgatás? Bizony, fontos megjegyzés ez, hogy a “tanítványok közül senki”, vagyis egyikük sem merte megkérdezni őt. Nos, kik voltak ezek a tanítványok? Ha megismerjük őket, talán jobban megértjük a hallgatásukat is. S miután János név szerint felsorol itt néhány tanítványt, nem lesz túl nehéz ez az átvilágítás.
Ott van mindjárt Péter, akire még súlyos kérdések várnak, tudjuk, hamarosan felteszi neki a Mester. Eddig elbújhatott a tanítványok közé vagy mögé. Holott talán neki kellene előlépnie a kérdéssel. Azt megteszi, hogy előre ront, hiszen vízbe veti magát (nem először), hogy ő érjen ki elsőnek a partra – cserben hagyva a többieket a nehéz munkával. Ahogy már az Urat is cserben hagyta, tegyük hozzá gyorsan. Van miért csendben maradnia. Aztán ott van Tamás is, aki már egyszer tesztelte az Urat. “Ha csak be nem bocsátom az ujjaimat a szegek helyeibe és be nem bocsátom kezemet az oldalán lévő sebbe…” nem hiszem, hogy feltámadott – harsogta húsvétkor. Akár sebeket is felszakított volna, hogy bizonyítékot szerezzen. Pedig milyen bősz volt ő is egyszer: “menjünk el, és haljunk meg vele együtt”, mondta, amikor Jézus elindult, hogy feltámassza barátját, Lázárt (Jn 11,16). És ott van Nátánáel is, aki mielőtt tanítvánnyá lett volna, gyors ítéletet mondott: “jöhet valami jó Názáretből?” – felelte az elhívó szóra. Jézus azonban tudta, hogy ki ez a Nátánáel: “íme, egy igaz izraelita, akiben nincsen hamisság” – mondta neki (Jn 1,47). Íme…! Talán jobb most hallgatnia. Ott voltak a Zebedeus-fiak is – a mennydörgés fiai, ahogy az evangélisták közlik (Mk 3,17). Talán övék volt ez a hajó, vagy az apjuké (ahogy másutt feljegyzik az evangélisták). Ők azok, akik még akkor is viszályt szítottak, amikor Jézus az Olajfák hegyére ment velük. Ki a nagyobb? Ők? Kik ők? Ez roppantul izgatta őket, de a Gecsemáné kertjében átszundikálták Jézus imaharcát.
Vagyis mondhatjuk: afféle megszeppent hallgatás ez most itt. Nem merik kérdezni, nemhogy kikérdezni Jézust, mert a tanítványi életük, előéletük nem hatalmazza fel őket erre. Igen, azért hallgatnak most megszeppenve, mert korábban leszerepeltek. Hallgatniuk kell, honnan is lenne merszük, bármiféle firtatásba belefogni?! Mély tanulsága van mindennek! Jézus áldására, az isteni jóságra voltaképpen csak az lehet a válasz, amit a zsoltáros mond: “Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön.” (Zsolt 46,11) Lám, itt vannak, akik elárulták, megtagadták, elhagyták a Mestert – és lám, ő megsegíti őket: vessétek ki a hálót! – mondja nekik. Sőt, már eledellel várja őket a parton! Szolgál azoknak, akik kiszolgáltatták, asztalához fogadja azokat, akik dezertáltak mellőle. A megbocsátás csendje ez!
De ennél is többről van itt szó! Nézzük még egyszer, kik voltak ezek a tanítványok! Kezdjük újra Péterrel, aki elhívásakor, pár évvel korábban, ki sem vonszolta a hajóját a partra, hanem mindenét otthagyva követte Jézust! És itt van Tamás, aki kész volt meghalni Jézussal együtt, és talán azért nem volt ott a többiekkel a feltámadás napján, mikor Jézus a többieknek megjelent, mert ő nem félt kimenni az emberek közé, s ki tudja talán éppen a halált kereste. És ott vannak a Zebedeus-fiak is, akik rajongásig szerették az Urat, és amikor nem fogadták be Jézust egy faluba, tüzet kívántak volna rá (Lk 9,54). És itt van Nátánáel is, aki először mondja ki tanítványsága kezdetén, mindenki megelőzve: “te vagy az Isten Fia!” (Jn 1,50)
És hogyan is kezdődik ez mai történet? Azt mondja az evangélista: nem fogtak semmit. Az kérdezi tőlük Jézus: van-e ennivalótok? Az feleleik: nincs. Azt mondja nekik Jézus: hát akkor vessétek ki a hálót jobbra! Kivetik és lett csodás fogás. És amikor a partra érnek, ő már ennivalóval várja őket. Vagyis azért nem merték faggatni: ki vagy te? – mert tudták jól, hogy ki ő! És ezért áhítat tölti be őket. Mert itt találkozik a mindennapi kenyér és az örök élet kenyere, mert itt találkozik a keserves munka és a csoda áldása, mert itt találkozik a mi üres küszködésünk és az engedelmességünk gyümölcse, mert találkozik a kudarcunk (üres a háló – semmink sincs!) és a teljesség (szakadozott a háló), az a teljesség, amit nem tudunk beemelni az életünkbe, mert itt találkozik a profán és a szent, mert itt találkozik a múlandó és az örökkévaló! És minderről így szól majd később éppen Péter egy bizonyságtételében: “együtt ettünk és együtt ittunk ő vele, minekutána feltámadott halottaiból” (ApCsel 10,41). S kinek tett így bizonyságot Péter? Egy méltatlannak, egy pogány embernek, aki kereste az áldást, az igazságot, az isteni kegyelmet! Tehát, tudják a tanítványok, ki az ott a parton, aki maga mellé invitálja őket! És hallgatnak, szent érintésben vannak.
Elfogódott hallgatás ez. A mester áldással és bőséggel biztatja őket, és ha el is botlottak, újra erőt ad nekik, és ha kudarcot is vallottak, újra indítja őket. Ó, bárha adna nekünk is Isten még több szent elfogódottságot a mi zakatoló, robotos, hajtós életünkben. Mert meglehet, éppen ott kezdődik ez a szent hallgatás, ott, a harsány kudarcaink kellős közepén.
Említettem, hogy Péterék tanítványsága egykor a halfogás csodájával kezdődött, és lám, most a halfogás csodájával kezdődik küldetése is. Ekként csodát várhatunk mi is, mert tapasztaltunk már csodát. Segítséget kérhetünk, mert kértünk és kaptunk már sokszor erőt és oltalmat. És szabadulást is várhatunk, mert szabadítást is kaptunk már, és kapunk mindannyiszor, ha beengedjük az életünkbe Istent. Kell-e hát firtatnunk: kicsoda Isten? Kell-e hát vizsgáztatnunk: mit tud adni az Isten?
Udvardi Erzsébetnek van egy szép festménye, a címe ez: A csodálatos halfogás. És maga a kép is csodás, mert tovább-értelmezi a bibliai történetet. Jézus nem a parton áll, a tanítványok meg bent a vízen a csónakban. Hanem Jézus áll a csónak közepén, és isteni dicsőség ragyogja körbe, és ez sugárzik át a hálót vonó tanítványokra. Tovább gondolom ezt a művészi megjegyzést: Jézus ott volt a tanítványokkal egész éjszaka is, mikor küszködtek és úgymond, nem fogtak semmit. És Jézus nem aludt el mellettük, mint ők, mikor ő a Gecsemáné kertjében küszködött. Jézus ott volt velük, amikor látták, hogy semmit sem fogtak, és segített nekik kimondani a szót: semmit sem fogtunk, nincsen semmink! És ott volt velük, amikor megtelt a háló hallal és öröm töltötte el őket.
Itt van velünk Jézus! Itt van a küszködésben! Itt van a bajban! Itt van a semmiben! Itt van az áldás és szabadulás ígéretével! Nem kell erősködni, okoskodni, firtatni. Nem kell nagy lélegzetet véve, minden maradék bátorságunkat összeszedni, hogy kifaggassuk őt. Mert nem is biztos, hogy ez itt csupán megszeppent, vagy éppen elfogódott hallgatás volna a tanítványok részéről. Van ebben már bölcsesség is, mert van benne tudás. Hallgattak, mert tudták, hogy az Úr az. Hallgattak, hogy az úr szólhasson. Hallgattak, hogy ő kezdeményezhessen. Hallgattak, hogy ajándékozhasson. Bölcs hallgatás ez, ahogy szép énekünk mondja: “Csak légy egy kissé áldott csendben, s magadban békességre lesz, s az Úr rendelte kegyelemben, örök, bölcs célnak megfelelsz.” (274. dicséret) Ámen

Imádkozzunk:
Mennyei Atyánk a Krisztus Jézus által!
Eléd hozzuk a betegeket, gyógyítsd őket!
Eléd hozzuk a gyógyítókat, erősítsd és óvd meg őket!
Eléd hozzuk azokat, akik biztonságunkért fáradoznak, adj nekik bölcs döntéseket!
Eléd hozzuk azokat, akik úton vannak, mert szolgálatot teljesítenek érdekünkben, őrizd meg őket!
Eléd hozzuk családtagjainkat, barátainkat, népünket, Európa és a világ népeit!
Hárítsd el tőlünk a rosszat, hozz számunkra remény, szabadítsd meg a halál torkából!
Krisztusért, hallgass meg, könyörülj rajtunk! Ámen