Kétféle kenyér

Isten szava, igéje is kenyér, a lelkünk táp lálója. De most szeretném, ha ezt zárójelbe tennénk! Szeretném, ha ezt most hangsúlyozottan elfelejtenénk és erre nem gondolnánk. Mert arra a másik párhuzamra kell figyelnünk, mint szintén testi kenyérre, amiről mint a bűnbocsánat áráról beszél Jézus! Ezt hallottuk: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak”. És szinte látjuk vagy látnunk kell, hogy aztán itt Jézus magára mutat, és azt mondja: „De ez az a kenyér, ami a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon”.

Sánta Ibolya
2022. augusztus 21.

Lekció: János evangéliuma 6. rész 48-51. vers

Textus: „Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket.” (Máté evangéliuma 6. rész 11-12. versei)

Kedves Testvérek, kedves Gyülekezet!

Ma kétféle testi kenyérről szól majd az igehirdetés. Mert Jézus kétféle testi kenyérről tanított. És még csak nem is kell ennek a felismeréséhez a két gyökeresen más helyen lévő bibliai igét, a Mi Atyánknak a másfél sorát, és a János evangéliumából az ötezer megvendégeléséből felolvasott önkijelentést kicsit talán erőltetetten vagy szabálytalanul, önkényesen egymás mellé tenni, hiszen a mindennapi kenyérhez hozzáfűzött tagmondatban: „és bocsásd meg vétkeinket”, Jézus gondolkodásában is összetartozik ez kétféle kenyér. Ha hálaadás ünnepe van, márpedig ma hálaadás ünnepe van, akkor mind a kétféle testi kenyérért egyformán kell hálát adnunk. Azért, hogy nem hiába mondtuk el ebben az évben sem azt, amire Jézus maga tanított az Úri imádságban: hogy a mi Atyánk megadta a mi mindennapi kenyerünket, és megbocsátotta vétkeinket!
Ha most az elsőre gondolunk először, konkrétan a gabonára – és arra gondolunk, hiszen aratás vége felé járunk, és több helyen is él az a szép szokás, hogy ilyenkor már az újonnan aratott gabonából sütik az új kenyeret, és azt szegik meg –, tehát ha erre gondolunk, erre a gabonára, akkor a mindennapi kenyér nemcsak abban az értelemben jelképes, hogy általában az alapvető szükségeinket jelképezi, hanem abban az értelemben is, hogy a mi hálánk most nem csak az egynapi, a mai és majd külön a holnapi kenyérre, hanem egy sokkal nagyobb készletre, sokkal nagyobb tartalékra vonatkozik: egy egész évre megadott kenyérért szól! Az imádságban úgy fogalmazunk, hogy a mindennapit add meg ma. Dehát Jézus korában is úgy volt, ahogy mi is tesszük ezt, hogy nem naponta arattak, hanem ott is általában egy évre valót, tehát a hálaadásuk sokkal többért szólt, sokkal nagyobbért, nagyobb egészért szólt, mint csupán az aznapiért. Mégis, Jézus itt nagyon hangsúlyosan úgy tanít, hogy mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! Ha az egész évi megvan, mi értelme van hozzátenni, hogy ’ma’, a mai adagot add meg? Ha az egész évre való megvan, akkor a mai is megvan, nem? És ha az egész évi megvan, akkor a holnapi is megvan, nem? Nem is biztos. Erről is hallunk majd. Mert ma, amikor az első féle testi kenyérért, a testi étkezésért, a táplálásért adunk hálát, a gabonáról beszélünk, akkor ennek a kicsi szónak, a ’ma’ szónak az üzeneteit halljuk majd.
Először is azt, amit Jézus úgy mondott, hogy ne aggódj a holnap felől. Ha a mai megvan, az elég ok a hálára, akkor az már egy meghallgatott imádság! És itt a ’ne aggódj’ valóban az aggodalomra vonatkozik, arra a szorongásra, amely elfonnyasztja a hálát, amely felperzseli a bizalmat, amely nem kenyeret őröl, hanem az Isten iránti bizalmat őrli fel. Jézus tanítása, a ’ne aggodalmaskodj’ tanítása nem zárja ki a reális számvetést, a gondos tervezést, hogy ami van, az mégis mire elég. Sőt, a hálaadás leckéjéhez tartozik a gazdálkodás, a sáfárság, mind a kevesebbel, mind, ha úgy adja Isten, a sokkal. Csak az aggodalom csapdájába ne essünk! És most háború közepette, egy nagyon gyenge és állítólag rossz minőségű termés, várhatóan szoros idők közepette bizony, nagy üzenete és felszabadító üzenete van Jézus szavainak: ne aggódj a holnap felől! Én nem mernék ilyet mondani. Egyedül azért merem így kimondani a gyülekezetnek, mert az ő szavát ismétlem és ő nem beszélt felelőtlenül!
Ez a ’ma’ szócska azt is jelenti, hogy az egész évi tartalék, az egész évre való megléte nem teszi jelentéktelenné a mait! Nem tántoríthat el a hálaadástól! Mert azért úgy van ez, hogy ami nincs, vagy legalábbis bizonytalan, azért elég erős belső lendületből tudunk imádkozni. De ami megvan, az úgyis megvan. Már biztosan megvan. És bizony nagy a kísértés, hogy ezt, mint egy természetes adományt vegyük, és sokkal kisebb hőfokkal adjunk hálát, mint amennyire a hiányzó dolgokért imádkozunk. De Isten gondviselése, bár folyamatosan tapasztalhatjuk, ettől még nem természetes, hanem meg-megújuló, csodálatra és magasztalásra méltó! Tehát az, hogy egy egész évért adhatunk hálát, nem teszi jelentéktelenné azt, ami éppen ma adatik meg.
Annál inkább – és itt szeretnék visszatérni a bevezetőben tett utalásra – mert az, hogy több van, mint ami éppen mára kell, az egész évi, nem garancia arra, hogy az meg is marad! Nincs a kezünkben, nincs a hatalmunkban a tartalék, a holnapi, az egész évi, az egész évre való! Ma megvan, holnapra elveszhet. Jöhet háború, aszály, infláció, kereskedelmi érdekütközés. És ami ma sok, vagy elég, az holnapra lehet kevés, vagy semmi. Május végén, mindössze három hónapja még az uniós bizottság átlagon felüli mezőgazdasági évet prognosztizált Magyarországon. Most némely termény éppen a gabonafélék között is 25-30 százalékkal kevesebb a tavalyi átlagnál! A ’ma’ szócska erre is figyelmeztet minket, hogy a mait is ajándékba kapjuk, mert tegnap nem veszett el. És a holnapi is ajándék, mert ma nem üti ki, nem veszi ki semmi a kezünkből!
S még egyet tegyünk hozzá ehhez a ’ma’ szócskához: hogy a hálára mindezek között vagy ellenére azért is okunk van, mert mi sokkal-sokkal nagyobb létbiztonságban élünk, mint Jézus hallgatói! Azoknak bizony jó része olyan volt, mint a példázatbeli barát, aki éjjel felzörgeti a szomszédot, három kenyeret kér tőle, mert vendége érkezett és egyszerűen nincs, mivel megkínálja. Szinte cinikusnak hat Jézus Hegyi beszédében az, hogy ne aggódj, mit eszel, mit iszol, és mibe öltözködsz! Mert a hallgatói közül nem kevesen tudták, hogy milyen éhesnek lenni és milyen egyetlen ruhában járni. És nekik, ezeknek mondja ezután Jézus, hogy nem több-e az élet a tápláléknál és a test a ruházatnál?! Nekik mondja, ezeknek az embereknek, hogy először az Isten országát keressétek, és ezek ráadásul adatnak meg! Hogy ami a napi gondotok most, és érthető, hogy napi gondotok most, az másodlagos az Isten országához képest, hogy Isten országának keresése legyen olyan napi gondotok, mint a megélhetés! Nekünk, akik talán nem voltunk soha kényszerből éhesek, és biztosan több ruhánk is van, talán túlzásnak tűnik ez. De Jézus hallgatói, a szegények nem ezt mondták, hogy túlzás, hanem azon álmélkodtak, hogy milyen hatalommal tanítja őket! Pál apostol, aki pedig biztosan az Isten országát kereste elsősorban, sőt hirdette is mindenki előtt, nemcsak önkéntes böjtöt tartott, hanem arról ír, hogy sokszor éhezett, és hogy a hidegtől szenvedett, mert a meleg fölsőruháját, nyilván egy volt neki is, valamelyik városban hátrahagyta! Mert sosem szabad elfelejtenünk és szem elől tévesztenünk, hogy a Mi Atyánk összes kérése kérés – és nem garanciavállalás! A mi kérésünk és nem Isten garanciavállalása! Az összes kérést, akár az Atyára, Istenre vonatkozik, akár ránk vonatkozik, azért mondjuk, mert magától nincs úgy! Nem szenteltetik meg Isten neve automatikusan és mindenütt, még keresztények által sem. Nem jött még el az ő országa. Nem érvényesül akadálytalanul az ő akarata úgy a földön, mint a mennyben. Nem automatikus, természetes a mindennapi kenyér sem!
És nem automatikus a bűnbocsánat sem. Mert ebben a Mi Atyánk-sorban van a másik testi kenyér, amiről Jézus az ötezer megvendégelésénél részletesebben is beszél. Ismerjük azt a mély értelmű párhuzamot, amit szintén maga Jézus vont a fizikai, testi kenyér, mint testi táplálék, és a lelki kenyér, mint lelki táplálék között: amikor a megkísértés történetében azt mondja, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, ami Isten szájából származik. Azaz Isten szava, igéje is kenyér, a lelkünk táplálója. De most szeretném, ha ezt zárójelbe tennénk! Szeretném, ha ezt most hangsúlyozottan elfelejtenénk és erre nem gondolnánk. Mert arra a másik párhuzamra kell figyelnünk, mint szintén testi kenyérre, amiről mint a bűnbocsánat áráról beszél Jézus! Ezt hallottuk: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak”. És szinte látjuk vagy látnunk kell, hogy aztán itt Jézus magára mutat, és azt mondja: „De ez az a kenyér, ami a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon”. Aztán megismétli ugyanezt, hogy minden félreértést kizárjon: „Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le. Ha valaki eszik ebből, örökké élni fog”. Nos, ez a lehetséges legszószerintibb testi kenyér! Valóban testből van. Nem azzá válik, ahogy a szervezetünk feldolgozza az ételt és a testünk részévé válik, hanem ugyanolyan testből van, mint a mienk. Jézus teste a testi kenyér. És mégis, ez az ugyanolyan test az élet, az örök élet kenyere: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké. Tudjuk, hogy enni ebből a kenyérből az úrvacsorát jelenti. Azt is tudjuk, hogyan lesz Jézus testéből úrvacsora: az utolsó vacsorán beszélt erről. Itt János evangéliumában az utolsó szavakban van ugyanez: mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.
Ez az odaadás konkrétan a keresztfán történt, amiről előző este, az utolsó vacsorán úgy beszél, hogy ez az én testem, amely értetek megtöretik. Mert valamikor úgy fordult, úgy történt, az ember vétkében eldőlt, a bűnbeesés eldöntötte, hogy Jézus teste csak megtört kenyérként lehet az élet kenyerévé: a kenyér, amelyet odaadok a világ életéért, az az én testem! Az ’élet kenyere” nem egy kerek, duzzadó, friss illatú cipó, ahogy ez a megnevezés sugallná! Az élet kenyere megtört kenyér. Megszegett, fölhasogatott, szétmorzsált kenyér. Igaz ez abban is, hogy sokak számára Jézus, az ő személye, az ő küldetése, csak egy szeletkéje, egy kicsi darabkája az élet fogyasztható nagy kenyerének! Igen, ilyen része is van, és akinek ilyen az ízlése, válassza ezt! Végülis ez a Jézus-darab az életben gazdagítja a választékot. Az ő számukra ez nem ’a’ kenyér, amely nélkül úgy éreznék, hogy éheznek. Ez a mi számunkra ’a’ kenyér.
Sajnos, csak megtört kenyér az ige is, a lelki táplálék is. Most egy pillanatra térjünk vissza ehhez a párhuzamhoz. Megtört kenyér a lelki táplálék, az ige is, ami Isten szájából származik! Mert sajnos, ez sem egy olyan egészséges, egész, friss, szegetlen cipó, amiből mindig szép szabályosan, ahogyan kell, vágunk egy-egy szeletet, hogy a lelkünket tápláljuk vele. Mert mennyi félreértés, mennyi félremagyarázás, mennyi huzakodás, mennyi vita töri szét Isten igéjét, szavát, a Szentírást! Hányszor lettek Jézus igéi is kiragadott, ide-oda rángatott mondatmorzsácskák!
Megtört kenyérként lehetett az élet, az örök élet kenyerévé Krisztus azért is, mert különben nincs megváltás! A menny, a gyógyulás, az eltörölt fájdalmak világa egy súlyosan megsebzettet fogadott vissza. Azt olvassuk a Jelenések könyvében: „láttam, hogy a trónus és a négy élőlény közelében a vének között ott áll a bárány – Jézus –, olyan volt, mint akit megöltek”. A gyógyulás helyén egy halálos sebzett Jézus van jelen. A megtört test jelei, bizonyítékai megmaradtak a feltámadt testen is. A megtört test, bár feltámadt, de örökre megsebesült. Ezekre mutatva biztatja Tamást, hogy gyere, nézd meg kezemen, lábamon, oldalamon a sebeket és érintsd meg!
Mégis, erre a másik testi kenyérre, Jézus megtört testére, és csak erre igaz, hogy nincs aszályos év, ami kevesebbé tenné vagy rosszabb minőségűvé. Nincs klímaváltozás, ami kockára tenné, nincs igazságtalan elosztás, hogy egyiknek több jutna belőle, mint a másiknak: mert aki ezt kéri és eszi, mind élni fog örökké! Ez a kenyér nem múlik diplomáciai tárgyalásokon, és az ára sem lobbiérdekeken. Ingyen van, mégis a legdrágább. Adjunk hálát mind a két testi kenyérért. Ámen.