Jeremiás

Éppen mindig az ellenkezőjét csinálja annak, mint amit csinálni illene-kellene egy ilyen békekorszakban. Békekorszakban élvezni kell a békét. Békekorszakban lehet stikliben kisebb-nagyobb bűnöket elkövetni. Békekorszakban mindent szépen meg lehet magyarázni. És ha már felgyűlt a rossz, akkor el lehet menni Istenhez, és lehet nála esdekelni.

dr. Szabó István
2018.január 21.

Lekció: Jeremiás próféta könyve 15. rész

Imádkozzunk! Hajolj hozzánk kegyelmesen, mennyei Atyánk a mi Urunk Jézus Krisztusunk által! Add, hogy a Te szavad vigasztalás és erő legyen számunkra. Édesítse meg lelkünket, erősítse szívünket sokféle bajunkban, keserűségünkben, nyomorúságunkban. Buzdítson és bátorítson minket hányattatásban, zaklatásban, magunkra maradottságunkban. Add nekünk, Atyánk a Te erőidet! Úgy kérjük ezt Tőled, hogy közben megvalljuk, vétkeztünk és bűnösök vagyunk. Megvalljuk, hogy nem értük be szavaddal, igazságoddal, szereteteddel, nem értük be Veled, holott Te vagy minden létnek teljessége, Te vagy az örökkévaló és véghetetlen, Aki magába foglal minden végest. Eltértünk Tőled, és más úton jártunk. De most visszatérünk, mert hívsz bennünket szent hívással, kegyelmed királyi székéhez, és alázatosan letesszük minden vétkünket, és kérünk Jézus Krisztusunkért, áldozatáért, érdeméért, az Ő közbenjárásért, töröld el minden bűnünket, oldozz fel terheink alól, hogy egészen és teljesen miénk lehessen ma megszentelő hatalmad. Hívunk szent hívással, sóvárgunk Szentlelked áldása után. Küldd el hát Lelkedet, töltsd be szívünket, áldd meg istentiszteletünket. Krisztusért, a mi Szabadítónkért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen

Textus: “Te tudod, Uram! Emlékezzél meg rólam és tekints reám, és állj bosszút értem üldözőimen; a te haragodnak halogatásaival ne ejts el engem; tudd meg, hogy éretted szenvedek gyalázatot! Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára; mert a te nevedről neveztetem oh Uram, Seregeknek Istene!
Nem ültem a nevetgélők gyülekezetében, és nem ujjongtam velök; a te hatalmad miatt egyedül ültem, mert bosszúsággal töltöttél el engem.”
(Jeremiás próféta könyve 15. rész 15-17. versei)
“Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által.” (Zsidókhoz írt levél 1. rész 1. verse)

Az elmúlt alkalommal Mikeás prófétáról szóltam, aki Illés próféta és Elizeus próféta idejében működött. Egy pillanatra elénk lépett abban a történetben, amit a Királyok és a Krónikák Könyve beszélt el, amikor a két ország királya háborúba indult, de azért megkérdezték a prófétákat, mit szól tervükhöz az Úr. Négyszáz próféta sereglett fel sikert és hadi szerencsét jövendölve. Csak egyedül Mikeás volt az, aki az Úr szavát mondta. Ennek kapcsán jeleztem, hogy amikor kimondjuk ezt a szót, hogy próféta, máris úgy képzeljük a prófétát, mint egy magányos alakot. Igen, a Mikeás története ezt sugallja számunkra. Idéztem egy régi mondást is, mely szerint a próféta az, akinek majd utóbb lesz igaza. Így van-e ez egészen?
Most egy nehéz szakaszhoz érkezünk, egy másik prófétáról szólok, Jeremiásról. Az ő élete és alakja ? azt hiszem ? még inkább megerősíti ezt az iménti képzetünket. Jeremiás nemcsak magányos alak, hanem ? szoktuk mondani ? ő a síró próféta. Nemcsak Siralmas könyve miatt, hanem azért is, mert az egész prófétai könyvben ilyennek látjuk. Különös könyv az övé. A legtöbb írópróféta könyvéből éppen csak megtudunk valamit magáról a prófétáról, de ha Jeremiás könyvét olvassuk, az elhívásától kezdve életének utolsó, homályba tűnő szakaszáig szinte az egész életét rekonstruálni tudjuk.
Néhány szót azért hadd szóljak Jeremiás prófétáról. Tudom, ez lehetetlen vállalkozás, mert az egész bibliai könyvet nem lehet tömören összefoglalni, de szükséges, hogy világosan lássuk. Jeremiás próféta egy nagyon békés korszak végén kapta Istentől az elhívást. A déli országrész Júdea, ahol a templom és Jeruzsálem afféle történelmi szélárnyékban élt. Ezt értjük, mi magyarok is. Most mi is történelmi szélárnyékban élünk. Amióta én megszülettem, Magyarországon nem volt háború. Igen, idegen katonák tartózkodtak itt, de véres, valóságos háború nem volt. Jeremiás egy olyan korszak végén élt, amely már 100-120 éve tartott, és ez a hosszú béke ? ha szabad ezt mondani ? elbizakodottá, önhitté, vagy másként szólva, szelídebben, mindig jót remélővé tette Isten népét. Hogy is kezdődött ez a korszak? Még Ézsaiás próféta idejében, mintegy 120-150 évvel Jeremiás próféta előtt, az Asszír Birodalom megostromolta Jeruzsálemet. A világ akkori legnagyobb birodalmának hadserege azonban kudarcot vallott. Járvány ütött ki a hadi táborban, így el kellett vonulniuk a szent város alól. És ekkor beállt egyfajta történelmi szélcsend. Az elbizakodottságnak ez lett az alapja. Úgy magyarázták a szabadulást, hogy azért nem esett el Jeruzsálem, mert ott állt a templom. Ott volt az Úr szent háza, és az eget és a földet teremtő Isten, nem hagyja, hogy szent helyét meggyalázzák. Amíg tehát a templom áll, és amíg az istentiszteletet megtartják, addig Jeruzsálem Isten protektorátusa lesz. Baj esetén be fog avatkozni. Lázadjanak a népek, jöjjenek a hatalmak, Jeruzsálem, az örök béke városa lesz!
Persze, ezt a három-négy emberöltőnyi időt, Ézsaiástól Jeremiásig, végigkísértek a mindennapos bűnök. Nem bűnöcskék, hanem bűnök. Ha ennek a korszaknak a prófétáit olvassuk, csupa panasz, vád, fenyegetés, mert Isten népének élete tele kizsákmányolással, jogfosztással, elnyomással, hamis kultuszokkal, vérontással, rettenetes babonáskodásokkal. Jeremiás próféta azt is feljegyzi, hogy egészen emberáldozatig fajultak a dolgok, annyira engedtek a környező népek hamis vallásainak. A próféták, akik a törvény magyarázói voltak, mindezt élesen bírálták. De Isten népe folyton elhárította a súlyos szót, éspedig azzal a meggyőződéssel, hogy egy kis reform, egy kis kiigazítás, egy dinasztiaváltás, egy kis templomozás, a bűnök leimádkozása, egy kis áldozás, és Isten megkönyörül.
Jeremiás pedig afféle ? engedtessék meg, hogy így mondjam ? elviselhetetlen alakként lép fel. Igen, sajnáljuk Jeremiást, ahogy sajnáljuk Ézsaiást, meg a fogságba elhurcolt Ezékiel prófétát is, és sajnáljuk Ámost prófétát, akit elkergettek, és a többi magányos, szent alakot, igazmondót. De most, hogy jobban értsük az isteni szeretet titkát, azt kérem, ha lehetséges, engedjünk ennek a szónak: elviselhetetlen alak. Ismerünk elviselhetetlen alakokat? Ne mondja senki, hogy ilyen embert nem ismer ? tessék rám nézni, egy biztos van itt. Elviselhetetlen alak volt a próféta. Négy indokot hadd hozzak fel emellett.
Először is tudjuk, hogy Jeremiás az ároni rendből származott, tehát pap volt. Isten a papságból hívta el prófétának. Micsoda elviselhetetlen dolog lehetett, ahogy kiállt a jeruzsálemi templomban, és pap létére a templom ellen prédikált? Olvassuk el a próféta könyvének a 7. részét, a híres templomi prédikációt, amit Jézus Krisztus is idéz: az én Atyám háza az imádság háza, ti pedig latrok barlangjává tettétek azt! Ezzel, persze, elárulta a papi rendet. Milyen lenne az, hogy ha elmennétek valahova egy istentiszteletre, és a lelkipásztor arról prédikálna ott nektek, hogy minek jártok ti templomba!? Meg hogy az egész papság egy silány banda! Meg hogy el van árulva Isten szent egyháza az egyház által! Ha valakik, az ilyen papot paptársai biztos ki nem állnák.
Másodszor, ha már próféta lett Jeremiás, átment a próféták közé. Az ő idején is voltak próféták bőséggel. Hogy négyszázán voltak-e, vagy ezren, vagy csak húszan, ezt nem tudjuk, de voltak, ez kiderül Jeremiás próféta történetéből is. Ugyanis az uralkodó elit, a király, a nagytanács, a kancellária rendre igénybe vették a próféták szolgálatait. Merthogy ezek a próféták ? és ezt tisztázzuk ? nem afféle révületbe esett jósok és jövendölők voltak. Ők a törvényt magyarázták, és az idők jeleit kutatták. Mondhatni, bár félek kimondani, ők voltak az értelmiség. És lám, itt van előttünk a mai dráma. Az értelmiség elfordul az egyháztól, vagy legalábbis a papoktól. Még halljuk Voltaire szavát, aki a katolikus egyházra mondta: tapossátok el a gyalázatost. Jeremiás pedig átment a próféták közé. Ám ha végig olvassuk a könyvét, látjuk, elég hamar kitették maguk közül a próféták, mert folyton bírálta őket. Szüntelen bírálta őket: nem azt mondjátok ? vetette szemükre ?, amit az Úr mond, hanem a szívetek gondolatát mondjátok. Nem azt mondjátok, amit az Úr örök törvényében kijelentett, hanem azt, amit ti most, ebben az adott pillanatban helyesnek gondoltok. Teszitek ezt egy ösztöndíjért, egy publikációért, egy kis hírért, egy kicsit növelni az egyetemi tudósi impaktfaktort ? tényárnyalók vagytok. Nem azt mondjátok, amit az Úr, hanem a saját szívetek gondolatát. Nem Isten népét szeretitek, hanem önmagatokat szeretitek. Nem a békességet építitek, hanem önépítésben vagytok. Hát kirakták maguk közül a próféták.
Harmadszor, éppen mivel próféta volt, ő is bennfentes lett. Ne gondoljuk, hogy Jeremiás csak kerengett Jeruzsálem falain kívül, és olykor bekiabált a kapun, míg el nem kergették. Ellenkezőleg, bennfentes volt. A király is a tanácsát kérte. Amikor aztán le akarták állítani, nem valahol Jeruzsálemtől távol, egy bozótosban verték agyon, hanem a király udvarában dobták a pöcegödörbe. Ott, bent, az udvaron. Mert amikor kora politikáját bírálta, nyomban kegyvesztett lett. Elviselhetetlen alak. Akárhol van, mindig valami mást mond. Folyton ellenkezik, és mindig éppen azokat bírálja, akik között van. Itt azt mondja a panaszénekében: nem ültem a nevetgélők közé ? vagyis nem ült be az öröm-mondók közé; középkori kifejezéssel: a jokolátorok közé. Régen a királyoknak kétféle udvari bolondjuk volt. Az egyik kiforgatta a király szavait, ő volt a derizor. A másik a jokolátor volt, a csörgősipkás bolond. Nos, azt mondja a próféta, nem ült be közéjük. Nem vidámkodott, nem ujjongott velük együtt. És miért? Így mondja: Uram, a Te hatalmad miatt. Szó szerint így van az eredeti szövegben, hogy: a Te kezed miatt. Ez itt metaforikus kifejezés. Jelentheti Isten mindenhatóságát, de az Isten parancsát is, Isten elrendelését is. Így fordítjuk: a Te hatalmad miatt ? szó szerint a Te kezed miatt, és ezzel a próféta az isteni elhívásra utal. Ha felidézzük Jeremiás elhívását, látjuk, mennyire rúgkapált ellene. Nem akart próféta lenni, de érezte Isten kezének a súlyát, Isten elrendelő hatalmát, nem tehetett mást, engedett. Sőt, itt arról vall, ahogy olvastam: mikor szavaidat hallottam, élveztem azokat, a Te igéid örömömre voltak. De mégis egyedül kell ülnie, magában, és olyan, mint a magányos madár, aki, ha valahova leszáll, rátámadnak és elkergetik. Ő sem viseli a többieket, és azok sem őt.
S végül, negyedjére, még egy nehéz érvet hadd hozzak ide. Jeremiás határvidékről származott. Ezt fontos tudnunk. Amikor kettészakadt az ország, csak Júda és Benjámin maradt együtt, két szomszédos törzs. A többiek, az észak felé eső törzsi területen külön országot alkottak. Ez az északi ország azonban már elesett a nagy asszír hódítás idején, amikor Jeruzsálem még csodálatos módon megmenekült. Így aztán a Benjámin törzs területe, amely régen az ország közepe volt, most egyszerre csak határvidékké lett. Innen származott Jeremiás. Tiszte és isteni felhatalmazása szerint arról kellett jövendölnie, hogy Jeruzsálem el fog esni, mert eljön egy új birodalom, a Babiloni Birodalom, megostromolja a várost, és megsemmisíti azt, és fogságba hurcolja a népet. Ez a próféta ítéletes üzenete. A kegyelem lehetősége pedig az, hogy Isten népe nem harcol, hanem megadja magát. Egy alkalommal Isten megparancsolta Jeremiásnak, hogy menjen haza Anatótba, és vásároljon földet, mintegy jelként, hogy bár bekövetkezik az összeomlás és fogság következik, de lesz majd hová hazatérni. Olyan ez, mint amikor Isten elhívta Ábrahámot, aki megvásárolta a Mamré tölgyesét egy idegen világban. Utána még Ábrahám Egyiptomba is elkerült, és bolyongott egész életében. De az a kis föld a jövendő záloga volt. Most Isten hazaküldi Jeremiást: vegyen földet a jövendő jeléül. Csakhogy közben nyomul a Babiloni Birodalom, már jönnek az üzenetek: adjátok meg magatokat, kössünk békét. (Persze, mikor egy birodalom békét köt ? legyen az pax szovjetica, pax Romana, pax americana ? hát tudjuk, mit jelent az: visznek, amit látnak). Kössünk békét! Jeremiás meg azt hirdeti: kössetek békét, adjátok meg magatokat! No, lám! No, lám! Hazamegy, földet vesz. Miből telik neki erre? Lefizette az ellenség. Hazaáruló. Más pénzén vesz itt földet magának! Demoralizál minket, aztán mikor minden megsemmisül, ő majd beül abba a birtokba, amit az ellenség pénzén vett. Ráakasztják hát, hogy hazaáruló.
Most hát panaszénekében azt mondja Istenének: éretted szenvedek gyalázatot! Szavait nem hallgatják meg, jelképes cselekedeteit kiforgatják, a királynál bevádolják, prófétatársai kiközösítették, paptársai haragszanak rá. Miért? Mert éppen mindig az ellenkezőjét csinálja annak, mint amit csinálni illene-kellene egy ilyen békekorszakban. Békekorszakban élvezni kell a békét. Békekorszakban lehet stikliben kisebb-nagyobb bűnöket elkövetni. Békekorszakban mindent szépen meg lehet magyarázni. És ha már felgyűlt a rossz, akkor el lehet menni Istenhez, és lehet nála esdekelni.
Így kiált a próféta: jaj nekem, anyám, mert versengés férfijává és egész föld ellen perlekedő férfiúvá szültél engem. Itt mind a két szó azt a fajta pereskedést, viszályt jelenti, amikor bíró elé kell vinni a dolgot. Nem ismerünk mi ilyen alakokat? Beperelem a szomszédot ? kiáltja a másik szomszéd. Most, hogy lehullott a hó, el tudom képzelni, hogy megy haza valaki autóval, de már valaki beállt a helyére, amit ő reggel eltakarított. Na, menjen már innen, az az én helyem! Mire a betolakodó: nem megyek, ez az én helyem. Beperelem ? kiált az egyik. Visszaperelem ? mondja a másik. Saját fülemmel hallottam ilyet, nem is egyszer. Magyar ember szeret perelni. Jeremiás próféta tehát afféle pereskedő ember, és most azt mondja: jaj nekem, anyám, te ilyenné szültél engemet. Én egy állhatatlan figura vagyok. És ha mindennek ellenére szívesen beleillesztenénk magunkat a Jeremiás sorsába, azt is hozzáteszem, mai szavakkal, hogy Jeremiás egyszerre volt nacionalista, mert csak a saját népe érdekelte. Ugyanakkor fundamentalista volt, mert Isten törvényének maradéktalan megtartásához ragaszkodott, egy betűt abból el nem engedett, sőt arról beszélt, hogy Isten törvénye majd a szívünkbe lesz beírva. Ugyanakkor reálpolitikus volt (úgymond, idegenek kiszolgálója), mert ezt hirdette: adjátok meg magatokat a babilóniaiaknak, vegyétek nyakatokba a babiloni király igáját. És liberális volt, mert mindig a szabadságról beszélt. Hogy jön ez most össze?
Az ellentmondások abból adódnak, hogy mindig Isten szavát hirdette. Azt olvassuk a Zsidókhoz írt levélben, hogy Isten sokféleképpen és sok alkalommal szólt a próféták által. Karl Jaspers, a nagy filozófus tengelykornak nevezte Jeremiás korát. Ezen azt érti, hogy Kr.e. 800-200 között az egész világon ? a kínai filozófiában, az egyiptomi vallásban, a római törekvésekben, a görög filozófiában ? mindenütt elindult a megváltó keresése. Tengelykorszakban élt Jeremiás, és általa Isten szólt. Vagyis Isten népe mindegyre beleütközött az Isten szavába. Nem lehetett kikerülni az igét. Kikerülték volna a templomi kultusszal, kikerülték volna prófétai manőverezgetéssel, kikerülték volna politikai akaratoskodással, de nem lehetett Istent kikerülni, mert Isten mindig elébe került az Ő népének. Jeremiásnak kellett ezt a szolgálatot betöltenie. Vagyis, ha az ő népe elhajolt volna a törzsi szövetségtől, (ahogy itt olvassuk: eltértél tőlem és más utakon jártál), akkor a próféta nacionalista. Ha Isten népe nem volt hajlandó tudomásul venni a világtörténelem nagy mozgásait, akkor a próféta nemzetárulóként beszélt. Ha Isten népe nem akarta a szent élettörvényt megtartani, akkor fundamentalista. És ha Isten népe megkötözte saját honfitársait, és rabságba döntötte és eladta őket rabszolgának, akkor meg liberális. Mert ilyen az Isten. Mert nekünk üzen. Mert arra üzen, amiben éppen vagyunk: te vagy az, aki elhagytál engem, hirdeti Isten ítéletét Jeremiás, te vagy az, aki másfelé jártál, ezért kinyújtom kezemet ellened és elveszítelek téged, belefáradtam a szánakozásba!
Engedjétek meg, hogy befejezésül erről szóljak néhány szót! Mit mond Isten? Belefáradtam a szánakozásba. Micsoda? Ezt üzeni Isten a népének? Eluntam könyörülni. Megcsömörlöttem megirgalmazni. A latin bibliafordítók annyira megrettentek ettől az erős szótól, hogy enyhítő fordítást alkalmaztak. Jeromos egyházatya így adja vissza: terhemre van a kéregetés (laboravi rogans). De nem erről van szó. A Septuaginta fordítói egészen kategorikusan így adják vissza: nem lesz többé elengedés. Mi ez az elengedés? Hát, amiről Jeremiás prófétált ott, az Úr templomában. Felmegyünk az Úr templomába, bemutatjuk az áldozatot, hajlongunk, vezekelünk egy kicsit, aztán hazamegyünk, és azt mondjuk: megszabadultunk. Elengedte az Úr, megkönyörült az Úr, mégiscsak megszánt minket! Az egész hosszú békekorszak ezzel az önáltatással telt el. Könyörgünk egy kicsit, és az Isten megszán minket. Isten megbocsát, az a dolga! ? mondta egy ateista a halálos ágyán. De most azt üzeni Isten, hogy: eluntam, megcsömörlöttem ettől, terhemre van, ledobom. Néhány szót hadd idézzek, mert ez rendkívül ritka szó a Bibliában. Ézsaiás próféta ezt jövendöli népének az Úr nevében: elfáradtam ünnepeitektől (Ézs 1,14). Beleuntam az istentiszteletbe, mondja Isten. Jeremiás másutt önmagáról: elfáradtam az Úr haragját visszatartani (Jer 6,11). Isten üzenete olyan, mint a csontjaimba rekesztett tűz, erőlködöm, hogy elviseljem, de nem tehetem (Jer 20,9). Mikeás próféta, mintegy Isten nevében kérdezi hűtlen népét: Én népem, mivel fárasztottalak el titeket, hogy meguntatok engem? (Mik 6,3) És legvégül még egy szó, talán ez világítja meg a legjobban. A 68. zsoltár egyik szép verse Isten gondviseléséről azt mondja, hogy Isten esőt ad, és megújítja a lankadó földet. Aki túrt már földet, ásott kertet, tudja mit mondok ezzel: elfárad a föld. Ha elfárad a föld, nem hoz termést. Meddő lesz. És mintha Isten most azt mondaná, hogy kiürült a könyörület, nincs többé irgalom, belefáradt népének ebbe a cinikus játékába, mert ez egy cinikus játék, ez az Isten-ember kapcsolat meggyalázása, a szövetség kiforgatása, ahogy rendezgetik Istennel a dolgot. Itt van ez a Jeremiás, kiabál itt mindenfélét! Na, jól van, legyen neki is egyszer igaza, pottyantunk két könnyet, úgy teszünk, mintha nagyon szánnánk-bánnánk, ami megesett. Aztán spongyát rá. Milyen erős képét idéz a próféta, amikor magányáról beszél! Isten édes szavát hirdettem, és mégis mindenki engem utál, holott nem adtam kölcsön, és nem is vettem kölcsön. Nem bankár ő, nem uzsorás, hogy utálja mindenki. És mégis ebbe a megítélésbe keveredik.
A próféta panaszéneke úgy kezdődik, hogy beszélgetést folytat az Úrral. Az Úr pedig azt mondja neki: ha Mózes és Sámuel állnának is elém, nem hajolna lelkem ehhez a néphez, küldd el orcám elől, menjenek ki. Megrendítő ez. És ebből bontja ki a próféta, hogy nincs irgalom. Hiszen Mózes és Sámuel volt a két nagy közbenjáró. Amikor Isten népe rossz útra tért, Mózes felment a hegyre Istenhez alkudozni, közbenjárni az ő népéért. Inkább én vesszek el ? mondja ?, inkább én legyek átok, csak tartsd meg az én népemet! (2Móz 23) Sámuel pedig még az Isten ellen fellázadt Saulért is közbenjárt. Azért a Saulért, aki üldözte őt. Ez a két alak ? sőt, ha még hozzájuk vesszük Illés prófétát is ?, ők önmagukban a kegyelem jelei. Hiszen van, aki oda tud állni Isten elé. Van közbenjáró, van egy próféta, aki odaviszi a nép nyomorúságát, és inkább magára kér átkot, csak a nép megmaradjon. De most azt mondja az Úr, ha Mózes, ha Sámuel jönnének elém, te küldd ki őket. Eluntam már ezt a közbenjárósdit. Eluntam már ezt a megkegyelmezősdit. Eluntam már ezt a “megígérem jó leszek, ha megbocsátasz” játékot, eluntam a népem hazudozását. Küldd el őket!
Amikor Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felvitte őket a hegyre, ahol elváltozott az Ő ábrázatja, és tündöklő lett, mint a Nap fénye, és ruhája fehérebb lett, mint a hó, azt látták a tanítványok, hogy Jézus Mózessel és Illéssel beszélgetnek a bekövetkezendőkről. Próféták által szólt régen az Isten. Jeremiás próféta által Isten ítéletet hirdetett. Jeremiás próféta által Isten azt üzente népének, ha Mózes, ha Sámuel, ha Illés állna elé, bármelyik szent is, aki önmaga személyében a közbenjárás garanciája és a kegyelem jele, elküldi őket a maga színe elől. Nincsen hát közbenjáró. Nincsen senki, csak egy! Ezért mondja így a Zsidókhoz írt levél, hogy most pedig utoljára az Ő Fia által, egyetlen Fia által szólott nekünk. Mert Krisztus az egyetlen esélyünk. Mert őt az Atya nem küldi el a színe elől, hiszen a Szentháromság Isten önmaga küldte hozzánk a Fiút. Maga az Atya küldte a Fiút, hogy közbenjárónk legyen. Sokszor szólott az Isten, szólott Jeremiás által is, aki átélte mit jelent az, hogy: menthetetlen. Megírta a Siralmaiban. És milyen csodálatos mégis, ez a próféta, aki elviselhetetlen alak volt, mos azt tapasztalja, hogy Isten még vele, a prófétával is szembemegy! Azt mondja Kálvin: a mi Urunk Jézus Krisztusunk teljesen benne van az Ószövetségben is. A krisztusi kegyelem ott van a próféta életében is! Mert mit ír a siralmaiban ? s talán nem is tudja, mit ír ?, ezt olvassuk: csak az Úr nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk, mivel nem fogyatkozik el az Ő irgalmassága. (Sir 3,22) Panasz-énekében még így jajongott: beleuntam a megirgalmazásba. De amikor beállott a katasztrófa, és összeomlott és végpontra került minden, ezt a szót adja Isten a síró próféta énekének kellős közepére: csak az Úr nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk, mivel bizony nem fogyatkozik el az Ő irgalmassága. Nem miattunk nem fogy el irgalmassága, nem a próféta miatt, és nem Mózes és nem Sámuel miatt, hanem a feltámadott Jézus Krisztus miatt, aki a mi egyetlen közbenjárunk és hűséges kezesünk. Legyen neki dicsőség most és minden időben! Ámen

Köszönjük, mennyei Atyánk, azt a végső szót, amit Krisztusban mondottál ki, hogy: van irgalom, megoldozás, bűnbocsánat és kegyelem. Cselekedd, hogy ma, amikor kegyelmed hívó szavát halljuk, ne keményítsük meg a szívünket, hanem inkább add, hogy befogadjuk, magunkhoz öleljük, éljünk azáltal, amit Krisztusunkban kimondottál. Köszönjük, hogy oly nevet adtál neki, amely minden név felett való, és nem küldöd el őt szent színed elől, sőt, ő jobbodon ül örökkön örökké és közbenjár érettünk Ő a mi kegyelmes ítélő Bíránk, Szabadítónk, Üdvözítőnk, Megigazítónk és Megváltónk. Add Lelkedet, buzdíts szentségre, igazságod követésére, szereteted törvényének betöltésére, másokon megirgalmazó életre, de mindenek fölött arra, hogy Téged szeressünk, Reád hallgassunk, minden bizodalmunkat Beléd vessük, hogy áldásaid közepette Neked hálát adhassunk. Gyógyítsd betegeinket, vigasztald a gyászolókat és a szomorkodókat, vezesd jó útra az eltévelyedetteket, segíts az igazság mellett megállni azoknak, akik látják a jó és a rossz közötti különbséget. Tedd szívünkben áldott magvetéssé igédet, hogy szent életfolytatással, megteremjük annak gyümölcsét neved dicsőségére, embertársaink javára. Ámen