Az Úrtól kértem

Dr. Szabó István
2014. január 1.

Lekció: Sámuel első könyve 1. rész 1-20. versek

Imádkozzunk! Köszönjük Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által, hogy ennek az újesztendőnek első napján hajlékodba összegyülekezhettünk, hogy megköszönjük a mögöttünk levő évnek minden áldását, vigasztalását, erőit, gondviselő szeretetedet, s azt, hogy szüntelenül ragyogtattad reánk a mi Urunk Jézus Krisztusunk világosságát és nem szűntél meg Lelked erejében bizonyságot tenni szívünkben üdvözítő és megtartó kegyelmedről. Köszönünk mindent Mennyei Atyánk, áldásokat és erőket, vigasztalásokat és megújításokat, gyógyulásokat és sokszori segedelmedet. Köszönjük intéseidet, figyelmeztetéseidet. Megköszönjük azt is, hogyha igazságodból megostoroztál és megfeddtél bennünket, mert tudjuk, hogy mindezekkel az eljövendő üdvösségre akartad figyelmünket irányítani, s azt akartad, hogy szívünket hozzád emelve szüntelen Téged keressünk, országodat építsük és nevedet dicsőítsük. S így jövünk most hozzád Mennyei Atyánk ennek az újesztendőnek első istentiszteletén, itt, e közösségben, imádságunk szavával. Kérünk, ne távozz el tőlünk, kérünk, maradj velünk a rákövetkező esztendő minden óráján áldásoddal, gondviseléseddel, hűségeddel és szereteteddel. Kérünk Mennyei Atyánk, hogy amit már talán sok esztendeje, sok ideje hordozunk szívünkben, s kimondani sem merünk, azt add meg, hogy imádságunkban tudjuk Tőled kérni, hogy boldog ígéretedet megnyerjük s megtapasztalhassuk beteljesítő kegyelmedet. Így áld meg most közösségünket, istentiszteletünket Igéd szent szavával, Szentlelked erejével, megvilágosító erőiddel. A mi Urunk Jézus Krisztusunkért kérünk, hallgass meg bennünket. Ámen

Textus: “És történt idő múltával, hogy terhes lőn Anna, és szüle fiat és nevezé őt Sámuelnek, mert úgymond az Úrtól kértem őt.” (Sámuel első könyve 1. rész 20. vers)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Ez esztendő első napján Sámuel próféta könyvének első része egy csodálatos, vigasztaló és reménységre okot adó történetet hoz elénk. Az ige a kis Sámuel megszületésének előzményeit mondja el, és ezek nagy mértékben segíteni fognak bennünket mindabban, ami nemcsak ebbe a történetbe, hanem sokunk életébe is bele van szőve. Ez pedig az a motívum, hogy egy család időről időre ? így mondja: évről évre – ellátogatott a szent helyre, mely Silóban volt. Silóban volt a szövetségsátor, Silóban volt a szövetségláda, Silóban mutatták be az áldozatokat. Ha szabad ezt mondani, e család tagjai rendes emberek módjára eleget tettek vallási kötelezettségüknek. S nyilván, áldásokat, megerősítéseket és vigasztalásokat kaptak sok-sok alkalommal. Mégis van ott egy asszony, akinek a szívében kimondatlan keserűség lakozik, egy beteljesületlen vágyat hordoz, mígnem eljön az ideje, és egy ilyen áldozati istentiszteleten után kiönti szíve keserűségét. Majd miután kiöntötte, ígéretet kap, és kérése meghallgatásra talál.

Mielőtt azonban ezt a reménységre és hálára okot adó történetet részletesebben is elmondanám, azt is jeleznem kell, hogy ez itt amúgy egy nagyon nehéz, mondhatni zűrzavaros kor. A Bírák könyve azzal a megjegyzéssel fejeződik be, hogy mivel nem volt Izraelnek királya, mindenki azt tette, amit jónak látott. Körülírással mondja, hogy voltaképpen anarchia volt abban az időben Mert ha mindenki azt teszi, amit jónak tart, az anarchia. Lám, a Bírák könyve nem happy enddel ért véget: Isten népe teljes anarchiába süllyedt.

Még azt is el kell mondani, hogy bár nagy volt a zűrzavar ? és voltaképpen mindig is nagy a zűrzavar a világban – visszásságok, korrupció, háborúk, zűrzavar, reménytelenség tölt be mindent, mégis, mégis voltak és vannak rendes emberek. Nagyon ezt észrevenni. Arnold Toynbee, a nagy angol történész szerint egy-egy civilizáció mindig úgy él, úgy megy előre vagy süllyed le, emelkedik ki vagy tűnik el a történelem süllyesztőjében, ahogyan választ tud adni a saját korának a nagy kihívásaira. Toynbee egy helyet a dagály és az apály hasonlatát használja, és azt mondja mindkettő kihívást: ha föltolul a dagály, akkor az a kérdés, hogy akadályozzuk meg, hogy az áradat mindent elöntsön. Ha pedig beáll az apály, visszavonul a víz, akkor megint ott pedig az a feladat, hogy miképp oldjuk meg a szárazság okozta gondot. Ezek nagy közösségi-civilizációs kihívások. S ezek mindig nyomasztanak. Ezért nehéz észrevenni, hogy vannak rendes emberek.

Ám Sámuel könyve egyértelműen így kezdődik. Egy Elkána nevezetű efraimita férfiú, aki Ráma városában lakik, két asszony közt örlődik. Az egyik felesége Peninna sok áldást kapott, fiai és lányai születtek. Elkána másik felesége, Anna meddő asszony, és hiába szereti őt Elkána, hiába favorizálja, a gyermek hiányát semmi sem pótolhatja. Ez a család így, ebben az összetételében mindazáltal egy rendes család. Eleget tesznek a törvény előírásainak. A régi mózesi törvények arról rendelkeztek, hogy minden család egy évben egyszer látogasson el a szentélybe. Izraelben egy szentély volt, ezt a honfoglalás után Silóban helyezték el. Azt olvassuk, hogy ez a család, Elkána, a két felesége, fiaik és lányaik rendre, évről évre, úgy, ahogy annak lennie kellett, úgy, ahogy azt rendes izraelitának meg kellett tennie, ellátogattak Silóba és bemutatták az áldozataikat. Még abban a tekintetben is rendesnek nevezhetjük őket, hogy az áldozati állat húsából adtak a papi személyzetnek, illetve ott, az áldozás után, a család azt elfogyasztotta a maradékot. Ez egyfajta kultuszi étkezés volt ? eleget tettek neki. És milyen rendes ez az Elkána, hogy miután szépen, bőséggel kiadta Peninnának, feleségének és gyermekeinek az áldozati lakomából a nekik eső részt, utána Annának ? akit nagyon szeretett, és akinek ismerte a szíve fájdalmát ? mindig a többszörösét adta. Kompenzálta. Mert Annának nem volt gyermeke, sőt, azt is olvassuk, hogy olyakor családi viszály is támadt a két asszony között, mert Peninna folyamatosan cukkolta Annát, ő pedig szomorúsággal viselte gyermektelenségét. Ám Elkána jó férjként kompenzálta Annát, és mindig többet adott neki. Mi több, vigasztalta, buzdította, ilyeneket mondott: hát miért búsulsz, itt vagyok én neked és én tízszer annyit érek, mintha tíz fiúgyermeked lenne. Rendes család ez. Még azt is mondhatnám, hogy boldog család, mert bár Annának nincsen gyermeke, mégis vannak ott gyermekek- és rendre elvégeztek mindent, amit Isten előírt. Márpedig Isten ígérete szerint, aki az Ő szent életrendjében él, az áldásokat kap. Zűrzavaros korban élünk, de legalább egy egy rendes családot látunk. S ez nagy dolog.

De eljön az idő, amikor kiéleződik, hogy ebben a boldog családban valami mégsincs rendben. Annának, ennek a boldogtalan asszonynak annyira összesűrűsödik a boldogtalansága, hogy nem keresi már annak okát másban. Ilyesmit egyébként a rendes embereket is szoktak csinálni. Lám, testvérek, mi is, akik itt vagyunk, rendes emberek vagyunk mind, följöttünk az év első napján az Úr templomába, elvégezzük vallási kötelezettségeinket, boldog és rendes embereknek kell lennünk. Ám minket is el szokott tölteni nagy-nagy boldogtalanság, amikor a zűrzavaros világot látjuk körülöttünk. Már az újságot sem tudjuk úgy kinyitni, hogy ne olvassunk benne valami szörnyűséget. És ez nem jó. De most nem az efféle boldogtalanságról beszélek, ez megvan, ez körülvesz bennünket, hanem ennek az asszonynak ? ha szabad ezt mondani – az egyszemélyes boldogtalanságáról. A privát boldogtalanságáról. (Ha van úgynevezett privát szféra, akkor van privát boldogtalanság is.)

Ez a boldogtalanság annyira mélyen van Anna szívében, hogy legföljebb családi körben, a két asszony vetekedésében kerülhetett ez szóba, és Elkána próbálta ezt kompenzálni. De ez a privát boldogtalanság nem került még Isten elé, s nem került nyilvánosságra sem; ezért is találtam ki ezt az öszvér-szót, hogy privát boldogtalanság. Mert a privát szférára szoktuk mondani, hogy az az életünknek az a része, amelyhez senkinek semmi köze nincs. A privát boldogsághoz sincs senkinek semmi köze, az a miénk, bezárjuk otthon az ajtót, együtt van a család, az örömünkbe, boldogságunkba senki bele ne zavarjon. Lám, milyen érdekes, van privát boldogtalanság is. De eljön egy nap, talán éppen az év első napja, amely üdvözítés történetében mindenképpen új napot jelöl, amikor ez megváltozik. A kultuszi lakoma elfogyasztása után Anna félrevonul, leborul és kiönti szívét. De még mindig annyira bensőséges ez a fájdalma, boldogtalansága, hogy ezt is magában teszi. Csodálatos, ahogy leírja a krónikás, hogy Éli főpap, aki a szentélynél ül a székében, és csak azt látja, hogy leborul egy asszony, akinek csak a szája mozog. Nem hallja, mit mond, ezért csak találgathatja, hogy mi történik. De nem találgatja, rögtön ítéletet mond, hiszen a család az imént fogyasztotta el a kultuszi lakomát, s nemcsak húst ettek, hanem italokat is fogyasztottak: részeg ez az asszony! És ez már igazán méltatlan dolog, hogy az Úr szentélyéhez jön valaki (ez a Szentséges való találkozás helye!), és részegen motyog összevissza mindenfélét, jó hosszan. Ezt is megjegyzi a krónikás, ez tűnt fel Élinek, mert itt nem egy pillanatról van szó, hanem egy hosszan, némán, vagy inkább suttogva mondott szívbéli imádságról.

Mondhatnám, ez az Éli baja. Később, ahogy olvassuk Sámuel könyvét az öreg Éliről, látni fogjuk, vénsége, fáradtsága miatt nem csak most érti félre a helyzetet. Később, amikor a kis Sámuel nála nevelődik, egy éjszaka hallja az Úr hangja szólítja, – és az még érthető, hogy a gyermek nem tudja, ki szólítja. De mikor odaszalad Élihez, és fölkölti, Éli visszaküldené aludni, és ez többször is megismétlődik, mire az öreg főpap rájön, hogy itt valami isteni dolog történik. Most is mondhatnánk, hogy ennek az Élinek nincs túl sok érzéke a transzcendens dolgokhoz, nem fogja föl, eszébe sem jut, amit lát, az most nem egy részeg asszony eksztatikus motyogása, hanem imádkozás. Mondhatnánk, lehetne Élinek egy kicsit több érzéke az isteni dolgokhoz. De hadd mentegessem most az öreg főpapot azzal, hogy amikor Anna elmondja neki, hogy bánatos lelkű asszony, és sem bort, sem részegítő italt nem ivott, csak a szívét öntötte ki az Úr előtt, akkor Éli fordít egyet a gondolatán. Mindannyian el tudjuk képzelni, sőt ismerjük is, milyen az, amikor kiárad az ember szívéből minden keserűség. Szinte szavaink sincsenek ilyenkor. Jaj, de sok néma imádsága van az embernek, de sok szívében elsóhajtott szava van az embernek! Olykor, amikor az utcán megyek, látok embereket, akik magukban beszélnek. Vajon találgassam, hogy dili-flepnie volna, mert magában beszél? Vagy véljem inkább, hogy annyira intenzíven él benne valami belül, hogy egyszerűen nem tud magán uralkodni, és jöttében-mentében folytat valakivel egy diskurzust. Lehet, hogy önmagával. De lehet, hogy Istennel. Itt is azt kell mondani, testvérek, hogy az öreg Éli eleinte nem észleli, mert nem hallja, hogy mit mond Anna. De aztán megérti, hogy a szívéből árad ki minden keserűsége.

És ekkor egy csodálatos fordulat történik. Az öreg Éli ? most így mondom ? kijózanodik. Neki kellett kijózanodnia. Eddig, úgy-e, a papi és a kultuszi fegyelmet akarta betartani, a rendet akart tartani, s most egy pillanat alatt kijózanodik, hogy itt egy megrendítő ügyről és kérésről van szó. Egy őszinte asszony imádkozik itt, aki hosszú évek óta egy titkolt keserűséggel és egy kimondatlan kéréssel élt együtt, s most végre ki tudta mondani. Igen, Anna nemcsak a keserűségét fogalmazza meg, ahogy ő mondja: a szomorúságom teljességéből szólottam, – de kér is. Nemcsak panaszkodik, hanem kér is, sőt, fogadalmat is tesz. Egy fiút kér Istentől, és megígéri, hogy ha Isten megajándékozza őt, fölajánlja azt a gyermeket az Úr szolgálatára. És mikor ezt Éli megérti, megáldja Annát. S ez csodálatos pillanat! Igen, egy zűrzavaros világ hömpölyög körülöttünk, de ebben a világban vannak ilyen csodálatos pillanatok. És nyugodtan ki merem mondani, hogy a világot ezek a csodálatos pillanatok tartják egybe. Goethe Faustja azon tűnődik, hogy mi abroncsozza össze a világot. Én nem megyek a költő magaslataira, egyszerűen csak azt mondom, hogy az embervilágot ezek a csodálatos pillanatok tartják össze, amikor a pap megérti, hogy az az asszony, aki látszólag részegen motyog, nem bódult, hanem imádkozik – és ekkor megáldja őt, és az áldással voltaképpen ígéretet ad neki. Közvetíti Isten ígéretét az asszony számára.

Amikor aztán valósággá válik az ígéret, és megszületik a gyermek, akkor a kor szokásával ellentétben nem az édesapa, Elkána adja neki a nevet, hanem Anna. Ez érdekes és különös. A régi világban a névadás az édesapa joga volt. Emlékszünk a karácsonyi történetben, Józsefnek, s nem Máriának kellett a megszületendőt üdvözítőt Jézusnak neveznie. S emlékszünk Zakariásra, Keresztelő János édesapjára, neki kellett némaként felírni a táblára, hogy János legyen a gyermek neve. Amíg ő ezt le nem írta, nem nyílott meg a szája. Tehát a névadás az apa joga volt. S most látjuk, mennyire szerette Elkána Annát! Megengedi Annának, hogy ő nevezze el a gyermeket. Ő pedig Sámuelnek nevezi, ami annyit tesz ? magyarázza az ige ? az Úrtól kértem őt.

Ezt az egy üzenetet szeretném ma ennek az évnek az első napján ebből a csodálatos történetből mindannyiotok szívébe beleírni: az Úrtól kérem őt. Évről-évre jár egy család az Isten szentélyébe, évről-évre hűségesen eleget tesznek a vallásos kötelezettségnek. Hosszú ideje már. De abban a családban, Anna szívében szomorúság és keserűség lakozik, s nem kérte még az Úrtól, hogy szűnjék bánatának oka. De amikor kéri az Úrtól, és Isten meghallgatja ezt a kérést, amikor kéri az Úrtól és a főpap megáldja őt, hogy meghallgattassék ez a kérés, és amikor beteljesedik az elnyert ígéret, akkor csodálatosan és alázatosan így nevezi el a gyermeket: Sámuel ? az Úr meghallgatott (van aki így magyarázza a nevet). Ő lesz Izráel utolsó bírója, aki igazságot tesz népe körében, aki kivezeti népét az anarchiából. Amikor Éli megáldja Annát, tulajdonképpen isteni módon jár el, hiszen válaszol Anna kérésére. És amikor megszületik ez a gyermek, Anna ezzel a névvel válaszol Isten beteljesítő kegyelmére. Csoda, hogy megszületett a gyermek? Csoda, hogy múlik a bánat? Csoda, hogy a gyermek Isten szolgálatába áll? Hiszen: az Úrtól kértem őt!

Sok minden van mögöttünk, sok minden történt, és sokszor meghallgatta Isten imádságainkat és kéréseinket. Mondhatjuk mindegyik beteljesedésre: az Úrtól kértem. És sok minden van még, elrejtve a szívünk mélyén, aggodalom, keserűség, szomorúság, elgondolni sem mert kérések, megfogalmazatlan kérések. De ezeket mi bátran Isten elé vihetjük és kiönthetjük Őelőtte. S ha megtesszük, hiszem, ennek az esztendőnek a során is sok olyan boldog megtapasztalásunk lesz, amit mind így nevezhetünk el: az Úrtól kértem. Hordozza ez az egész esztendőnk ezt a nevet: az Úrtól kértem. Legyen ez az év a Sámuel éve: a kimondott, Isten elé vitt és Istentől meghallgatott imádságok ideje. Mert azok a pillanatok, amikor találkozik a kérő ember és a kegyelmes Isten, amikor találkozik a szíve szorongását és szomorúságát kiöntő ember és a boldog beteljesedést adó Isten, ezek a pillanatok tartják össze a világot. Isten nélkül az ember úgysem tud mást csinálni, csak azt, ami jónak tetszik az Ő szemében. De Istennel élhet boldog életrendben, megkaphatja és megtapasztalhatja kérései meghallgattatását, hogy aztán mindazt, amit elnyert, boldogan, viszonzásként így nevezze el: az Úrtól kértem. Mindenem, amim van, az Úrtól kértem. Legyen Isten áldása, Isten szeretete, kéréseinket meghallgató kegyelme minden ügyünkön, s hordozza minden dolgunk az Isten pecsétjét. Boldog, aki így tud vallani és élni: az Úrtól kértem… Ámen

 

Imádkozzunk!

Urunk, emberi számítás szerint egy új év kezdetén vagyunk. De tudjuk, hogy a Te isteni időszámításodban az jelenti az új kezdetet, amikor Veled találkozunk, amikor megnyitjuk szívünket és lelkünket előtted, amikor, ha kell, szomorúságunkat is eléd visszük, amikor megtanulunk Tőled kérni, és Tőled elfogadni. Az az új idő, amikor boldog beteljesedésben találkozunk Veled, irgalmasságoddal és örökkévaló szereteteddel, és ez átalakítja az életünket. Kérünk Urunk, add meg nekünk most a csodát ennek az évnek első napján ebben a találkozásban. Újítson és változtasson meg bennünket Igédnek hatalma, Szentlelkednek ereje, a mi Urunk Jézus Krisztusunknak kegyelme.

Kérünk Mennyei Atyánk, megnyitva szívünket, lelkünket, eléd hozva talán fél életen át elhallgatott szomorúságainkat, kéréseinket, add, hogy a mi akaratunk akaratodhoz igazodjon, add, hogy vágyakozásunk elrendeléseddel találkozzon, add, hogy útkeresésünk boldog úttalálással folytatódjon, és add, hogy ez az út egyenest Hozzád vezessen és Hozzád egyre közelebb vigyen.

Kérünk Mennyei Atyánk ez esztendő első napján, hogy áldásaidban őrizz meg bennünket. Adj otthonainkban és egész országunkban és szerte a világon Tőled való békességet. Adj otthonainkban, az országban és szerte a világon méltányosságot és igazságosságot. Úgy, ahogyan énekeltük és a zsoltár mondja: békesség és igazság csókolgassák egymást. Add meg nekünk ezt a páratlan csodát ebben az esztendőben Mennyei Atyánk. Békességért könyörgünk, igazságosságért könyörgünk, azért könyörgünk Mennyei Atyánk, hogy az emberek felnyissák szívüket és lelküket reád, és ne önmaguk ítélete, hanem a Te szereteted törvénye szerint igyekezzenek élni.

Könyörgünk Urunk a Te népedért, a Krisztus nevét megvallókért, annyi bajt, nyomorúságot és üldöztetést szenvedett a Te néped a mögöttünk álló esztendőben. Adj az üldözötteknek menedéket, a háborgottatoknak békességet, a bizonyságtevőknek szent erőt, nyisd meg anyaszentegyházad kapuit és hívogass sokakat üdvösségre, gyarapítsd az üdvözülők számát napról napra. Könyörgünk Urunk gyülekezetünkért, áldj meg bennünket a növekedésnek örömével, a testvéri közösség áldásával és erejével. Könyörgünk azokért, akik most is betegek, gyógyító kegyelmedet vidd el számukra. Könyörgünk azokért, akik ennek az esztendőnek első napján is gyászra és szomorúságra ébredtek, vigasztald és újítsd meg őket a feltámadás boldog reménységében. Könyörgünk Urunk azokért, akik kiúttalan helyzetben vannak, mutass számukra utat, könyörgünk a munka nélkül valókért, adj számukra értelmes és boldog munkalehetőséget. Könyörgünk a szűkölködőkért, a nincstelenekért, a semmi nélkül valókért, mi több, azokért, akik semminek számítanak ebben a magába fordult világban, látogasd meg őket kegyelmeddel, gazdagítsd meg életüket, ragyogtasd rájuk szent irgalmasságodat. Kérünk Krisztusért, a mi Urunkért, hogy kimondatlan, megfogalmazatlan, szívünk mélyén hordozott imádságainkat is hallgasd meg Urunk, hogy boldogan mondhassuk ennek az esztendőnek minden napján minden áldásodra, hiszen az Úrtól kértem azt. Ámen