Amit az Úr néz

Dr. Szabó István
>2014. március 2.

Lekció: Jeremiás próféta könyve 36. rész

Imádkozzunk! Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által, hálaadó szóval jövünk eléd, hogy itt e közösségben is megköszönjük irgalmasságodat, örökkévaló hűségedet, áldásaidat. Köszönjük, hogy meghallgattad sok-sok kérésünk szavát, gyógyítottad betegeinket, megóvtad életünket, megsegítettél bennünket sokféle bajunkban, nyomorúságunkban! De leginkább azért magasztalunk, hogy újra és újra felragyogtattad számunkra szent igazságodat és erősítettél bennünket boldog hitünkben. Megvalljuk töredelemmel, Mennyei Atyánk, irgalmasságodra nem vagyunk méltók, életünk tele lázadással, hitetlenséggel és bűnnel, életünk tele szeretetlenséggel, életünk tele kudarcokkal és képtelenséggel arra, hogy szent élettörvényedet megtartsuk. De köszönjük, hogy hívsz bennünket Krisztus, a mi szabadító Urunk által, hogy most is, ezen az órán is megsegíts, föloldozz, megtisztíts és megerősíts bennünket az új életben. Kérünk, küldd el Szentlelkedet, ragyogtasd ránk Igédnek világosságát, töltsd be szívünket áldott üzeneteddel, segíts bennünket az új életben járni és nagy neved dicsőségére mindent tenni átformált, megszabadított, megújított élettel. Krisztusért, Urunkért kérünk, hallgasd meg könyörgésünk. Ámen

Textus: “Sok rendben és sokféleképpen szólott az Isten az atyáknak a próféták által.” (Zsidókhoz írt levél 1,1.)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Az elmúlt vasárnapokon több ízben szóltam már arról az Igéről, amely eltalálja szívünket: az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, Isten azonban azt nézi, ami a szívben van. Erről az Igéről a próféták sorsán keresztül próbálunk még mélyebbre eljutni. Most, lévén Biblia-vasárnap, látszólag felfüggesztjük ezt a szemléletet, hogy ugyanis egy-egy próféta sorsa kapcsán tekintsünk bele abba, hogy bizony mi is csak azt nézzük, ami előttünk van (szemre ítélünk), Isten azonban jól látja, hogy mi van a szívben. Ám azt hiszem, a felolvasott történet sem visz el bennünket ettől, mi több, megérteti velünk, hogy miképpen keletkezett a Biblia, és még inkább, hogy miért. Mind a kettő fontos, és miközben arról fogok szólni, hogyan keletkezett a Biblia, aközben talán választ kapunk arra is, hogy miért keletkezett, és akkor már nagyon közel járunk a kiinduló kérdéshez. Legutóbb a Királyok könyvéből olvastam fel az igét. Illés próféta korában jártunk. Azóta eltelt kétszáz esztendő, sok minden történt, de minderről csak néhány jellegzetességet említve ehet most szólni. Remélem, ezek nagyban segíteni fogják a felolvasott történet megértését.

Legelőször azt kell elmondani (a múltkori esetre visszautalva), kétszáz éve még egy minősített történelmi pillanatban láttuk a két külön élő országot, amelyek olykor még háborúba is keveredtek egymással. Akkor azonban összefognak egy hadi vállalkozás kedvéért, s láttuk ennek szerencsétlen kimenetelét. Eltelt kétszáz esztendő, és északi országról már nem beszélhetünk, – az úgynevezett Izrael (az északi országrész) megsemmisült, Asszíria meghódoltatta, a népet fogságba hurcolták és a helyükbe idegeneket telepítettek be. Jeremiás próféta könyvéből az is kiderül, hogy az északi ország bizonyos fokig a déli ország, Júda árulása miatt esett el. Amikor ugyanis Asszíria fölvonult az északi ország ellen, ők védelmi szövetséget akartak kötni a déliekkel és még néhány környező kis országgal, ám a déli ország nem vállalta ezt a szövetséget, cserbenhagyta testvéreit. Ennek kapcsán Jeremiás prófétának súlyos és nehéz ítéletet kellett kimondania, hogy ezért a hűtlenségért, ezért az árulásért a déli országon is bekövetkezik majd az az ítélet, ami az északiakat érte. Nagyon nehéz és terhes üzenet volt ez.

Azt is el kell mondani ? bár utaltam rá ?, hogy ezt megelőzően a déliek egy csodálatos korszakot éltek át. Jeremiás próféta működésének a kezdete egy időbe esik annak a Jósiás királynak a trónalépésével, aki gyerekként kezdett uralkodni és egész fiatalon elindított egy nagy vallási reformot. A templomfelújítás során megtalálták a régi törvénytekercseket, ezeket felolvasták a királynak, ő bűnbánatot tartott, és elindított egy nagy megújítást. A próféta szíve tele volt hálaadással, örömmel, ujjongó reménnyel: talán megmenekül az Isten népe! Ám Jeremiás próféta működése túlnyúlott Jósiás király korán. Jósiás meghalt egy csatában, a fiai vették át az uralmat. A felolvasott történet Jójákimról, Jósiás király fiáról szól, aki trónra lépése első pillanatától kezdve éreztetette Jeremiás prófétával, hogy gyűlöli. És ettől kezdve a próféta kiesett a kegyből, többé már nem tanácsadója a királynak, már nem tudja befolyásolni az eseményeket, hol börtön, hol fogság, hol száműzetés várta, hol hamis vádak érték, egyszóval hányattatás az egész élete. Elhallgattatás lett az osztályrésze. Talán ez a legjobb kifejezés! Jójákim király ugyanis uralkodásának egy meglehetős részét, az idejét, királyi erejét arra fordítani, hogy elhallgattassa Jeremiás prófétát.

A múltkor is elmondtam, hogy mi modernek sokszor megcsaljuk magunkat, és szívesen csaljuk meg magunkat azzal, hogy amit Illés próféta, vagy Sámuel próféta, vagy éppen Jeremiás esetében látunk, az valami olyasminek vegyünk, ahogyan ma az úgynevezett független értelmiségiekkel szokott elbánni a hatalom. Igen, némi hasonlóság van itt, meghagyom, de azért olyan nagyon ne áltassuk magunkat. Ugyanis ma a független értelmiség kifejezés azt jelenti, hogy Istentől is független, én legalább is ezt így látom: se istene, se hazája, semmije nincs az efféle megmondó embereknek. A próféták azonban abszolút Isten-függésben éltek, vagyis amikor őket akarták elhallgattatni, akkor voltaképpen Istent akarták elhallgattatni, és ennek Jeremiás történetében még jelentősége lesz. Hadd tegyem még hozzá, hogy Jeremiás próféta abban is hajaz kicsinység a mai megmondó emberekre, hogy kellemetlen alak volt. A legszebb könyv az Ószövetségben a Jeremiás könyve. Csodálatos hasonlatok, metaforák, versek, gondolat-füzérek, szimbólumok zuhognak is, nagy költő volt Jeremiás. És itt a különbség. Mert úgy szokott lenni, hogy akik igazán szépen beszélnek, azok aztán a kellemetlen emberek. Ha káromkodó, gyalázkodó emberek mondogatnak oda, hát. legfeljebb megvonjuk a vállunkat, s megyünk tovább; egy darabig sérti a fülünket a szavuk, esetleg meghökkenünk, hogy csúnyán beszélnek, de aki kocsis, az kocsis, ahogy nálunk mondták faluhelyen. Lehet, hogy valakinek a mestersége tanár vagy író, de aki kocsis, az kocsis, és úgy is beszél, mint a kocsisok. Jeremiás azonban gyönyörűen beszél, és lám, milyen kellemetlen, hogy egy gyönyörűszavú ember nem elandalítja a lelkünket, nem gyönyörű szép esti meséket költ, hanem fölzaklatja az emberi szívet. Nyugtalanná teszi. De azt is el kell mondani hogy Jeremiás ebben a kellemetlen mivoltában bátor ember is. Aztán, igen kevés prófétát olvasunk, aki még az őt elküldő Istenéhez is panaszra megy. Ő még Istennél is kellemetlenkedik. Rászedtél Uram és rászedettem, panaszkodik egyszer Jeremiás, amikor már nem hallgatják meg és nehéz helyzetbe kerül. Ezt szó szerint úgy kellene fordítani: elcsavartad a fejemet, Uram, és én hagytam, hogy megszédíts. Mint a rászedett lány úgy panaszkodik Istennél Jeremiás próféta. Mondhatnánk azt is, hogy ez is valami? Talán kellemetlenkedő pimaszkodás? Ám a csontjaiba rekesztett tűz okán ? ezt is Jeremiás mondja önmagáról ? látja a közelgő veszedelmet. A szíve tele van népe iránti szeretettel és újra meg újra arra hívja fel a figyelmet, hogy talán mégis meg lehet térni, talán mégis, feljut Istenhez a nép könyörgése úgy, ahogy az olyan sokszor megtörtént a bírák idejében sok-sok száz évvel korábban. Amikor ugyanis ítélet jött Isten népére, bekövetkeztek a bajok, a nyomorúságok, a csapások, Isten népe megtért, fölkiáltott az Úrhoz és az Úr szabadítót küldött. Hátha most is…! Ez az az eltökéltség teszi ezt a szép szavú embert ilyen kellemetlen, gyötrő figurává, akivel nem lehet bírni és boldogulni, el kell hallgattatni.

Már a felolvasott történetből is kiderül, hogy azért Jeremiásnak voltak hívei, vagy ha szabad ezt mondani, lelki értelemben lekötelezettjei, hiszen évtizedeket töltött el a korábbi király udvarában, s nyilván voltak, akikre hatott a szava, akik világosan látták, hogy mi forog kockán, és a veszedelmes időkben segítőivé váltak a prófétának. De, amikor minden kiéleződött, akkor már ők sem tudtak segíteni.

Hogy miért volt Isten népe ennyire elbizakodott, arra megtaláljuk a történelmi okot is. Amikor a déli ország árulása miatt az északi ország elesett, Asszíria nem állt meg északon, hanem fölvonult Jeruzsálemig. (Az árulók büntetése ugyanis ez: aki azt hiszi, hogy árulással megmenti magát, az rosszul hiszi a dolgot.) Asszíria tehát felvonult Jeruzsálem ellen. Ekkor azonban valami egészen csodálatos módon az ostromló sereg egyik hajnalban szedte a sátorfáját és elvonult. Járvány ütött ki a táborban és az asszír uralkodó jobbnak látta visszavonulni ebből a számára reménytelenné vált helyzetből. Megszabadult Jeruzsálem. Pedig nem tartottak bűnbánatot, pedig nem esdekeltek ? olvassuk el Jeremiás próféta könyvét. Isten azonban kegyelmet gyakorolt. Ám ezt a nép a saját történelem-értelmezésében úgy fordította le, hogy mindez azért történt így, mert ott volt a templom. Persze, északon is volt templom, de az hamis templom volt. Északon is volt istentisztelet, de az hamis istentisztelet volt. Itt van Jeruzsálemben az igaz templom, itt az Úr temploma, és az Úr nem hagyja, hogy szentséges lakóhelye megsemmisüljön és elvesszen. Majd éppen Jeremiás példálózik azzal, hogy az emberek milyen végzetes illúziókba ringatták magukat ezzel a hamis képpel. Azt mondja: latrok barlangjává tettétek az Úr templomát, el fogja pusztítani, meg fogja semmisíteni.

Nos, kedves testvérek, ez a két nézet ütközik egymással. Van itt egy nagy magabiztosság, egy nagy és szilárd hit, ami önhittségbe csapott át, hogy nálunk van az Úr temploma, és amíg mi bemutatjuk az áldozatot és eleget teszünk a kultuszi szertartásoknak, addig az ég és a föld teremtője, a seregek Ura nem engedi, hogy bármi baj történjen. Sokan mondják ezt. Van rá történelmi tapasztalat, van rá bizonyíték. De itt van egy kellemetlen alak is, Jeremiás, aki csak mondja, mondja: térjetek meg, jobbítsátok meg útjaitokat, hagyjátok oda bűneitek, ajánljátok fel életeteket Isten megtisztító szeretetének, hátha megmenekültök!

És eljött az óra, hogy ez a nézetkülönbség éppen a templomban váljék nyilvánvalóvá. Jeremiás lediktálja Báruknak Isten üzeneteit egy könyvbe, aztán elküldi Bárukot, hogy egy böjti napon, a kilencedik hónapban (vagyis decemberben) olvassa föl templomban a nép füle hallatára Isten beszédeit. Hogy született a Biblia? Valahogy így. Hogy a többi könyv hogyan és milyen körülmények között íratott meg, nem nagyon tudjuk, az erről folyó vitát hagyjuk meg a Biblia-tudósoknak, akik több száz éve veszekednek egymással e kérdésen, hadd vitatkozzanak rajta. Mi csak azt mondjuk: így született a Biblia.

Ha jól számolom, a felolvasott történetben hétszer hangzik el az ?Isten igéje? (Isten szavai és Isten üzente) kifejezés. Nem azért mondom a hetet, mert az szent szám, hanem mert ennyit számoltam. Ha valaki nyolcat vagy hatot talál, szívesen engedek. De menjünk sorba: először akkor olvassuk ezt hogy Isten igéje, amikor Isten Jeremiás tudtára adta ezeket. Másodszor, amikor Jeremiás lediktálta Báruknak. Harmadszor, amikor Báruk felolvasta a templomban. Negyedszer, amikor Bárukot behívatták a kancelláriára és még egyszer felolvastatták vele. Ötödször, amikor elmennek a kancelláriából a királyhoz és beszámolnak neki, hogy mit hallottak. Hatodszor, amikor a király behívatta Bárukot, és ott, a király jelenlétében újra felolvassák. És hetedjére, amikor Jeremiás újra lediktálja. Hétszer. Hát, ha hétszer sem elég az Ige, akkor hányadjára lesz elég, hányszor kell mondani, leírni, olvasni, felolvasni, hallani? Részben erre is utal, ezért bele tudom a Zsidókhoz írt levél 1. versébe ezt a történetet is foglalni: sok rendben és sokféleképpen szólott az Isten az atyáknak a próféták által. Sok rendben, nos, ez pontosan azt jelenti, amiről itt olvasunk. Újra meg újra, alkalmas és alkalmatlan időben, akkor is, ha akarták hallani, akkor is, ha nem akarták hallani! Egy egyszerű történetet hallottunk itt arról, hogyan íratik le Isten üzenete, hogyan semmisítik meg, és hogyan diktálja le újra a próféta Báruknak. Lám, Jeremiás, hogy nemcsak szépen beszél, nemcsak bátor, hanem makacs is. De annak kell lennie, mert ez a szó nem az ő szava, ez a gondolat nem az ő gondolata! A prófétát pedig az különbözteti meg minden igazlátó és igazságmondó embertől, hogy a próféta feladatot teljesítő ember: küldött. Nem tehet mást Jeremiás sem, le kell diktálnia az üzenetet, újra meg újra el kell mondani. Ime, sok rendben szólt az Isten a próféták által az Ő népének.

De hadd szóljak befejezésül arról is, hogy miért született meg a Biblia. Az emberi motívumokat már láttuk, – tehát emberileg nyilván azért, mert a próféta így tehetett eleget tisztének és feladatának. Nem tehetett másként. De van egy mélyebb válasz is a kérdésre, hogy miért írta le Isten szavait és üzeneteit. Az elhallgattatásról kell itt egy szót szólni. Amikor az ember el akar hallgattatni egy hangot, jó, ha megvizsgálja, milyen forrásból jön az a hang. A lelkiismeretről is szólhatnék, és hadd is szóljak a lelkiismeretről, erről a kényes nagyúrról, mert a lelkiismeretünk kényes nagyúr. Amikor szólnia kellene, hogy tedd, vagy ne tedd, a lelkiismeret alszik, sziesztán van, fel nem ébredne,s mi rohanunk a veszedelembe, vagy maradunk a tétlenségben. Aztán, amikor szeretnénk, hogy ne szóljon a lelkiismeret, akkor meg be nem áll a szája. És akkor mi nem alszunk, kétségbe esünk, és nem tudjuk, mi módon hallgattassuk el ezt a különös nagyurat. Mikor futunk bele a bajba, hallgat, mikor benne vagyunk a bajban, akkor meg mondja a magáét. De jó lenne, ha hallgatna a lelkiismeret. Főleg akkor, amikor a vádja nyugtalanná tesz bennünket. Főleg, ha amit elénk tár, az nemcsak visszatekintésben tesz minket nyugtalanná, hanem előre tekintve. Mert a lelkiismeret nem azért piszkálja föl a régi dolgokat, mert nekünk múltba fordult életet kellene élnünk, hanem azért, hogy lássuk a következményeit, és ez nyugtalanná teszi az embert. Mi lesz a rendezetlen dolgokkal, mi lesz a vétkek és a bűnök következményeivel, mi lesz azzal, hogy rosszul csináltunk valamit vagy éppen mindent? Mi lesz abból, hogy egy zsákutca kellős közepén rohanunk előre, hogy fogunk mi ebből visszajönni? Valami gyógyír, balzsam, megnyugtatás, valami buzdítás és bátorítás akár a saját lelkiismeretünk ellenére is, jaj, de kellene!

Hát itt van a mi szép szavú prófétánk, Jeremiás, milyen gyönyörűen beszél, milyen szép énekeket énekel, milyen csodálatos távlatokat villant fel a jövendőben! Csak egyet hadd idézzek: eljön majd az idő ? mondja a próféta ? amikor nem tanítja apa a fiát és fiú az apját, és barát a barátját és testvér a testvérét az Úr törvényére, mert törvényüket a szívek hústábláira írom be és mindenki tudni fogja az Isten törvényét magától. Ez egy csodálatos ígéret, csodálatos ige! Igen, ilyet szeretnénk hallani mindig. Hallgasson a fránya lelkiismeret, ne nyugtalanítson bennünket, a mi Istenünk kegyelmes Isten, a mi istenünk vigasztaló Isten, a mi istenünk az áldások Istene. Így lenne jó! Mondta is nekem egyszer valaki, nem vettem ugyan magamra, de mondta: Tiszteletes Úr, én azért járok vasárnap templomba, hogy megnyugodjak, ne piszkálja fel a lelkemet mindenféle ítéletekkel, oda megnyugodni jár az ember. Igen, így van, elismerem, kedves testvérek. Csakhogy olymódon sohasem nyugszunk meg, ha elaltatjuk a lelkiismeretünket, vagy teletömjük a lelkiismeretünk száját valami lelki csokival, hallgasson már!, vagy megédesgetjük a lelkiismeretet rosszul értelmezett és hamisan magunkra vett isteni vigasztalásokkal. Így sosem nyugszunk meg, mert nyugtalan a szívünk, amíg Istenben meg nem nyugszik. Nyugtalan a lelkiismeretünk, amíg Istenben meg igazán nem nyugszik. Önmagától nem nyugszik meg a lelkiismeret! És itt kezdődik az elhallgattatás nagy drámája! Mit akar Jójákim király? Miért akarja a prófétát elhallgattatni? Talán saját nyugtalanságát akarja elhallgattatni? Vagy Jeremiás hangját? Hiszen már jönnek a hírek, hogy Asszíria elesett! Egy új birodalom támad, Babilon, és ez föltartózhatatlan erővel indul el nyugat felé. És beteljesedik az, amit Jeremiás jövendölgetett, hogy végünk lesz. Hát hallgattassuk el, mert az ilyen beszéd demoralizálja az embereket. Mi lesz, ha kitör a pánik, mi lesz, ha mindenki kétségbeesik? S lám, Jeremiás már a templomba se teheti be a lábát. Sőt, a prófétai iratok felolvasása után azt mondják Báruknak is: rejtőzz el te is, és rejtőzzön el Jeremiás is, és meg ne tudja senki, hogy hova bújtatok.

De az az igazság kedves testvérek, hogy más történik itt. A király, ahogy olvassák neki a tekercseket, veszi a kancellár írókését, lehasítja a pergamenről a felolvasott szalaszt és ahogy ott melegszenek a decemberi hidegben a tűzhelynél, tűzre dobja. Aztán tűzre dobja a következő szakaszt, majd a következőt is. Nem tudom, hogy a történelemben jegyeztek-e föl korábban könyvégetést. Micsoda megrendítő pillanat ez, mintha látnánk valakit, kezében a Bibliával, és tépi a lapokat és dobja a tűzbe. Elégeti a könyvet ? de még inkább, ahogy Báruk mondja: elégeti az Úr beszédét. A király a könyvvel az Úr beszédét égette el. Pedig ? ahogy Kálvin mondja ? Isten éppen azért adja az Ő Igéjét, hogy kigyógyítson bennünket halálos betegségünkből. Az Ige orvosság, az Ige meggyógyít a hitetlenségnek, az Isten elleni lázadásnak, az önhittségnek, a gőgnek a halálos bűnéből. Nem megnyugtat, nem fájdalomcsillapító, hanem gyógyszer. Nem altató, ébresztő. Hátha feljut hozzám az én népem könyörgése, bűnbánata és töredelme, hogy megkönyörüljek rajtuk, mondja az Úr. Ezért van Biblia!

Egy egyszerű jelenetet láttunk, hogyan diktálta le újra a makacs próféta az isteni üzenetet. De láttuk egy pillanatra azt is, hogy miért: hátha megtérnek, hátha felemelik könyörgésük szavát, hátha ahelyett hogy altatnák lelküket, fölébresztik azt, hátha annyi meg annyi év után végre megnyitják fülüket és szívüket minden kegyelemnek és irgalom Istenének a szavára. Hátha. A próféták által szólt sok rendben és sokféleképpen az Isten az atyáknak, és szól most nekünk végleg és örök érvénnyel a mi Urunk Jézus Krisztusunk által. Ámen

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Mennyei Atyánk, hogy kegyelmesen aláhajolsz, hogy kiszabadíts a pusztulás verméből, hogy szent szavaddal utat mutatsz nekünk, akik csak egyik bajból a másikba tudunk vergődni, és Igéddel meghívsz a szent életre, hogy szívünk és lelkünk kegyelmedben, üdvösséget szerző szeretetedben és boldog ígéreteidben megnyugodjon. Hozzád jövünk hát imádságunk szavával s kérünk, hogy mindazt, amit a régiek által szólottál, ami szent Igédben van foglalva, tedd lelked által bennünk életté, megtartó erővé, Igévé, útmutatássá, szólj Igéden keresztül Te magad hozzánk, gyermekeidhez és hívogass bennünket újra meg újra életre, igazságra és üdvösségre.

Kérünk Urunk beteg testvéreinkért, az elesettekért, a megfáradtakért. Gyógyítsd őket, ragyogtasd föl rajtuk irgalmasságodat, hogy velük együtt dicsérhessük és magasztalhassuk hűségedet. Könyörgünk Urunk a gyászolókért, a szomorkodókért, akik a halál árnyéka völgyében járnak. A feltámadott Krisztus világosságával derítsd szomorúságukat, kötözd be szívük sebét, bátorítsd őket a halál ellen.

Könyörgünk Urunk a Te népedért, a Krisztus nevét megvallókért szerte a világon, különösen azokért, aki szent Igédnek, a Szentírásnak fordításával, terjesztésével fáradoznak, hogy az minden néphez a maga nyelvén eljusson, hogy világosságod sokak életébe beáradhasson. Könyörgünk minden gyülekezetért, ahol Igéd hangzik, minden hajlékért, ahol Igédet olvassák, minden lélekért, aki szent Igéd fölé hajol, hogy üzenetedet megértse, Igédben megújuljon és megerősödjön. Így kérünk Urunk, tedd ma hallott Igédet áldott magvetéssé szívünkben, hogy megteremhessük annak méltó gyümölcsét embertársaink javára, nagy Neved dicsőségére. Ámen