Amikbe angyalok vágynak betekinteni…

A gyerekek többnyire nagyon hamar megtalálják, hogy hová vannak elrejtve az ajándékok, de itt valami egészen más dolog történt. Sok szép szavalat, énekszám, muzsika hangzott el, és ahogy a gyerekek már kezdtek nyugtalankodni ? mikor kerül sor a lényegre, mert mégis az ajándék a lényeg! ?, a műsorvezető azt mondta, főleg a gyerekek számára, hogy még egy kis nyugalom, még egy kis türelem, még lesz néhány szavalat, lesz még néhány zeneszám, aztán utána innen ? ez egy második emeleti helységben volt ?, innen lemegyünk az első emeletre és ott lesznek az ajándékok. S akkor egy kis ötéves, láttam, kétségbeesett mozdulattal a fejéhez kapott, hogy: hát még innen el kell menni tovább az ajándékokért?! Hát nincsenek itt az ajándékok, hát nem itt vannak az ajándékok, még tovább kell menni!? És ebben a hirtelen kétségbeesésében és riadalmában jól láthatóan benne volt mindannyiunk kérdése, amit ott a pásztorok átéltek a betlehemi éjszakán.

Scared-Child-v2

Dr. Szabó István
2015. december 25. karácsony

Lekció: Lukács evangéliuma 2. rész 1 ? 17. versek

Imádkozzunk. Mennyei Atyánk a mi Urunk Jézus Krisztusunk által, hálaadó és dicsőítő szóval jövünk Hozzád, hogy éneklésünk, ünneplésünk mellett imádságunk szavát is felemeljük és magasztaljunk Téged csodálatos szabadításodért, örökkévaló hűségedért, ahogyan a mi Urunk Jézus Krisztusunkban beteljesítetted minden ígéreted, melyre a szent atyák, a szent királyok, a próféták és a régik vártak. És Őbenne, az egyszülött Fiúban váltságot, szabadulást, üdvösséget hoztál számunkra. Magasztalunk és áldunk Téged, szívvel, lélekben, teljes valónkban, csatlakozunk a betlehemi pásztorokhoz, a bölcsekhez, a mennyei angyalokhoz, minden ujjongóhoz ezért a Te felülmúlhatatlan, csodálatos, véghetetlen nagy kegyelmedért és szeretetedért. S kérünk Mennyei Atyánk, hogy most, ebben a közösségben, itt e gyülekezetben, amikor egybegyűjtöttél bennünket, hogy szent hajlékodban is dicsérjünk és magasztaljunk Téged, áldd meg mindannyiunk szívét és lelkét, emelj fel bennünket Önmagadhoz, s ajándékozz meg bennünket Igédnek világosságával, hogy megérthessük szeretetednek titkát. És áldj meg bennünket Szentlelked erejével, hogy a Te ajándékod átformáljon, megújítson bennünket, késszé, képessé tegyen minket arra, hogy igaz hitben járjunk, élő reménységben éljünk, és végezzük a szeretetnek munkáját betöltve tökéletes életparancsodat, szent akaratodat. Urunk Istenünk, azért vagyunk együtt, hogy Téged magasztaljunk és dicsőítsünk, kérünk, küldd el Szentlelkedet, töltsd be szívünket, álld meg ünnepünket. Jézus Krisztusért, az egyszülött Fiúért kérünk, hallgass meg bennünket. Ámen

Textus: “Amely üdvösség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek, nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennük levő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről. Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, amelyeket most hirdetnek néktek azok, akik prédikálták néktek az evangéliumot az egekből küldött Szent Lélek által; amikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.”  (Péter első levele 1. rész 10-12. versek)

Ünneplő gyülekezet, kedves testvérek! Azt hiszem, mindannyian már karácsony előtt javarészt kikarácsonyoztuk magunkat, sok helyre elmentünk, ajándékot vittünk a rokonoknak, megköszöntöttük a családtagokat, az ismerősöket, különböző ádventi, karácsonyi ünnepségeken vettünk részt, s így érkeztünk el most karácsony szép napjához. Egy apró momentumot hordozok magamban néhány napja. Én is több ünnepségen vettem részt, így egy olyanon is, ahol több tucatnyi kisgyermek is volt. A gyerekek többnyire nagyon hamar megtalálják, hogy hová vannak elrejtve az ajándékok, de itt valami egészen más dolog történt. Sok szép szavalat, énekszám, muzsika hangzott el, és ahogy a gyerekek már kezdtek nyugtalankodni ? mikor kerül sor a lényegre, mert mégis az ajándék a lényeg! ?, a műsorvezető azt mondta, főleg a gyerekek számára, hogy még egy kis nyugalom, még egy kis türelem, még lesz néhány szavalat, lesz még néhány zeneszám, aztán utána innen ? ez egy 2. emeleti helységben volt ?, innen lemegyünk az első emeletre és ott lesznek az ajándékok. S akkor egy kis ötéves, láttam, kétségbeesett mozdulattal a fejéhez kapott, hogy: hát még innen el kell menni tovább az ajándékokért?! Hát nincsenek itt az ajándékok, hát nem itt vannak az ajándékok, még tovább kell menni!? És ebben a hirtelen kétségbeesésében és riadalmában jól láthatóan benne volt mindannyiunk kérdése, amit ott a pásztorok átéltek a betlehemi éjszakán, amikor megnyílott az éj és angyalsereg támadt és dicsőítették az Istent és magasztalták Isten örökkévalóságát, és azt mondták nekik, most pedig menjetek el Betlehembe. Ott van az üdvözítő! El kell menni Betlehembe.

A középkor egyik legnagyobb teológusa, Aquinói Tamás A teológia summája című nagy munkájában egy helyen azon elmélkedik, hogy vajon az Üdvözítő megfelelő helyen és megfelelő időben jött-e el erre a világra? Ez a töprengése ennek a nagy tudós embernek nem üres spekuláció, s nem is az iskolamester ügyes fogása, aki mellékes kérdésekkel vezet el bennünket a lényeges kérdéshez, hanem egy mindent meghatározó felvetés. Hiszen az egész karácsony, Krisztus testet öltése, az, hogy az örök isteni belép az időbe, a történelembe, az emberrel való sorsközösségbe, mind-mind felvetik ezeket a kérdéseket: alkalmas időben, alkalmas helyen jött-e el a Megváltó erre a világra? És nemcsak érdekes és nyugtalanító kérdés ez, hanem éles kérdés is, ? olykor mi is igen ijedten tesszük föl ezt a kérdést: hol itt a megfelelő idő? Hiszen azt látjuk, hogy Krisztus nem kel versenyre senkivel, nem kel versenyre se a karácsonyfával, sem a Mikulással, sem a húsvéti nyuszival, nem kel versenyre a celebekkel, sem az ünnep utáni 50 százalékos leértékeléssel, nem szakít magának külön ünnepidőt, nem versenyez a népszerűségi mutatókkal, a politikailag korrekttel, nem köt szerződést telefontársaságokkal és nem vetekszik a Csillagok Háborújával sem. Ahogy Ézsaiás próféta jövendöli róla, nem kiált, és hangját nem hallatja. Eljön. Nos, jókor született-e, alkalmas időben egy ilyen világba, egy ilyen versengő világba, egy ilyen széthullott világba, egy ilyen önmaga ellen fordult világba, alkalmas-e az idő az üdvösségre?

Nagy kérdés ez, mégis, mondhatjuk, igen! Soha alkalmasabb ideje nincs a Krisztus érkeztének, mint az Istentől elszakadt ember ideje, mint az istenkedő ember ideje, mert ez az idő lényegében véve a bűn és a halál fogságának az ideje. Ez az idő a rossz ideje, és Ő ezért a bűnben elveszett, halál fogságában vergődő emberért jött el. Hadd tegyem ma e kettő foglalata közé a karácsony szép tükrét, és hadd hívjak meg mindenkit, hogy tekintsünk bele ebbe a tükörbe. Az egyik foglalata a kisgyermek riadalma, hogy még menni kell az ajándékért, még el kell menni Betlehembe! A másik foglalat pedig a nagy tudós töprengése, hogy vajon alkalmas időben érkezett-e a Megváltó, vajon van-e egyáltalán alkalmas idő?

Kezdjük azzal, amit többé-kevésbé mindannyian tudunk. Így kezdődik Lukács evangélista karácsonyi története: azokban a napokban. Így kezdődik a testet öltés története, és ez nem egy szép mese kezdete: hol volt, hol nem volt…Mi magyarok így kezdjük a mesét: hol volt, hol nem volt, volt is, meg nem is. De Lukács így kezdi, hogy lett. Lőn… ? ahogyan Károli Gáspár fordítja. Lett, lett, lett. Lett azokban a napokban, amikor Augusztus császár parancsolatot adatott ki, lett, hogy eljutottak Betlehembe, lett, hogy a pásztorok felriadtak karácsony éjszakáján az angyalok szavára, lett, hogy elindultak Betlehembe. És lett, hogy megtalálták ott a jelet. Történelemről beszélünk, a történelem egy adott pontján született Krisztus. Mondhatjuk így is: azokban a napokban, amikor Krisztus megszületett, a világ dolgai, az ember dolgai, a mi emberi szemszögünkből nézve, úgymond, a maguk rendjén folytak. Az uralkodó népszámlálást rendelt el, ez rendjén van, ez a királyok dolga. A meghódított népek és az alattvalók megfelelő kormányzati és adminisztrációs segítséggel, állampolgári lojalitással elutaztak születési helyükre. Ez is rendjén van. Ott aztán regisztrálták őket, adóslistára kerültek. Ez annyira nincs rendben, de így szokott lenni a történelemben. Az egész birodalom megmozdult, magától értetődő, az uralkodó parancsolt. A nagy mozgás fellendítette a szállodaipart, ez is rendben van, olyannyira, hogy egy várandós édesanyának nem jutott hely a vendégfogadóban, már csak az istálló adott neki némi védelmet. Ez nincs rendben, de valljuk meg őszintén: így megy ez ebben a világban. S a gyermeke megszületése után jászolba helyezte Őt, afféle antik inkubátorba. Rendben van, az édesanyák mindig leleményesek, ? mennek a dolgok a maguk rendjén. S kint, Betlehem mezején éjszaka pásztorok őrizték a nyájat, ez is rendben van, ezredéve így volt ez már, egykor Dávid is, a nagy király, még pásztorgyerekként így őrizte éppen arrafelé, Betlehem tájékán a nyájat. Nincs ebben a történetben semmi különös, ez a világ sora: a nyájat őrizni kell, a megszületett gyermekről gondoskodni kell, az érkező vendégeket szépen, sorban el kell szállásolni, a népszámlálásra el kell menni, a népszámlálást ? pontosabban: az adózók összeírását ? meg kell tartani, a világnak mennie kell a maga során. Ezekben a napokban ? azokban a napokban.

Amikor ezek történtek, akkor lett az, hogy megszületett a Megtartó. Azt hiszem, joggal kérdezi hát a tudós teológus, hogy megfelelő időben született-e a Megváltó, megfelelő időben jött-e el Isten fia, a Szentháromság második személye? Ha azért jött, hogy győzedelmes szeretetét elhozza és megszabadítson bennünket, hol van itt, hol van itt a mi időnkben bármi, ami alkalmas volna erre? Hol és mikor talál a mi emberi időnkben a remény végre fogást a csüggedésen, mikor kerekedik felül az igazság a gyűlöleten? Hogyan győzhetné már le a hűség az önzést, felülmúlja-e valaha is a kegyelem a haragot, győzhet-e a hit a közönyön? Találhatunk-e megfelelő időt a Megváltó számára, kedves testvérek, van-e valami erre utaló jel?

Péter apostol azt mondja, Isten megtalálta az idejét és adott róla jelet. Arról beszél itt az apostol, hogy akik a nagy szabadulást várták, remélték, a próféták, a szent emberek, a szent királyok, a régi nép minden intézménye, akik az Isten üdvígéreteire támaszkodtak, azok mind-mind azt akarták megtudni, az után kutattak, így mondja erős szóval: azt nyomozták, hogy Isten Lelke vajon melyik időre, milyen időre jelentette ki nekik ezt az eljövendő üdvösséget? Figyeljük az apostol szavát: melyik időre és milyen időre… Az időnek egyszerre mondja az időpontját, ami egy dátum, és kérdezi a minőségét is: mikor küldi el Krisztusát, mikor viszi végre, teljes diadalra szeretetének győzelmét bűn és halál fölött?

Igen, kedves testvérek, tudjuk, hogy az ember ideje, vagyis azok a napok, ott, amikor Augusztus császár parancsolatot adott ki, s amikor Mária és József megérkeztek Betlehembe, amikor kiszorultak a vendégfogadóból, amikor pásztorok őrizték a nyájat, azok a napok látszatra nem megfelelő idők erre. Minden ellene mond annak, hogy megérkezzen a nagy szabadítás. De amikor a legkevésbé alkalmas az idő ? azt mondja Pál apostol egy más helyen ? az lett az idők teljessége. Amikor a leginkább úgy tűnik, hogy semmi nem áll össze arra, hogy az ember szabadulása elérkezzen, az lett a legalkalmasabb rá, Isten számára. Ezért ne mond, kedves testvérem, hogy nincsen alkalmas idő, ne mondd azt, hogy számodra sosem volt és nem is lesz alkalma és módja annak, hogy Isten szeretete, kegyelme megragadjon, átformáljon, megszabadítson, megújítson. Ne mondd azt (Péter apostol szavait idézem), hogy nincs még itt az üdvösség és nem tudjuk, hogy melyik időben és mikor jön el az üdvösség. Mert így mondja az apostol: elértétek üdvösségetek célját. Hiszen ? mondja Lukács evangélista ? ott karácsony éjszakáján megnyílott az ég, és angyalok seregei szálltak alá a betlehemi mező fölé, és zengték az Isten dicsőségét és hirdették az embernek a békesség érkeztét. Ünnepelve jöttek, hírt adtak és ellentmondást nem ismerő felsőbbséggel elirányították a pásztorokat Máriához, Józsefhez és a kisdedhez. Nos ? mondja Péter apostol idézett levelében ? ez nem puszta angyali szolgálat volt, hanem valami roppant, mérhetetlen nagy titoknak a föltárolása. Azt mondja Péter apostol, hogy azért jöttek ide az angyalok, mert vágyakoztak betekinteni az üdvösség titkába. Betekinteni. Ez fontos szó. Miért jönnek így az angyalok ? kérdezhetnénk ?, hiszen ők élvezik Isten színről-színre látását, hiszen nekik az örökkévalóság dimenziójában van magasztos szolgálatuk, miért jönnek ide, ide közénk, az Isten ellen folyamatosan lázadásban élő világba? Miért dicsérik itt, közöttünk, az embervilágban Istent, ahol az ember jobbára csak káromkodni tud, miért hirdetnek békességet itt, ebben a világban, ahol napról-napra, évről-évre, időről-időre ember ember ellen fordul? Háborút és iszonyatot hoz magára. Azért jönnek, mert látni akarják a nagy titkot. Lám, Isten az alkalmatlan időben alkalmas időt támaszt, ez az idők teljessége. Isten a halálba zuhant ember számára a tökéletes emberrel hoz megváltást. Krisztus az Isten-ember. Ebbe akarnak ? hadd fordítsam kicsit más szóval ? ebbe bátorkodnak bele tekinteni az angyalok. Ez szívük minden vágya, hogy bele nézzenek ebbe a nagy titokba. Szinte nagyobb ez a titok, mint a mennyek összes dicsősége. Vágyakoznak ebbe beletekinteni.

És mi is tudjuk, mi ez a beletekintés. Jakab apostol beszél erről a levelében, amikor az evangélium hallgatóit buzdítja, hogy az Igének ne csak hallgatói legyenek, hanem megtartói is, ne csak befogadják, hanem éljék is meg a szeretet mindent meghaladó üzenetét. S azt mondja: mert különben olyanok lesztek, mint az, aki rápillant a tükörre, egy pillanatra meglátja maga ábrázatját, eljön a tükörtől és el is felejti, hogy milyen volt. Majd így folytatja: ám, aki beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, beletekint, megszemléli, végigtekinti Isten csodálatos szeretetét, az nem lesz feledékeny hallgató. És még egy helyen szerepel ez a sajátos szó az Újszövetségben. Amikor János apostol leírja, hogy megérkeznek az asszonyok húsvétkor és jelentik a riadt tanítványoknak, akik még ott élnek a nagypénteki kereszt rettentő drámájában, hogy üres a sír, nincs ott az Úr, feltámadott az Úr…, akkor futva kiment János és Péter a sírhoz, és beletekintettek a sírba. Micsoda megfordítás ez, kedves testvérek! Karácsonykor az angyalok vágyakoznak beletekinteni abba, miként lett Isten emberré, miként szerzett az Isten embernek szabadítást, miként hozta el az Üdvözítő a megoldást, a megváltást, az üdvösséget. Húsvétkor pedig mi tekintünk bele az üres sírba, mert Krisztus feltámadott és él, és vele élni: ez az üdvösség teljessége.

Azt mondják az angyalok a pásztoroknak ott, a betlehemi mezőn: lesz számotokra jel. Az lesz nektek a jel, ha elmentek Betlehembe, hogy találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. Ez a szó is apró kifejezés, és mégis milyen döntő. Jel. Valami bizonyíték, valami jel, valami jelzés. És tudjuk, és így is van általában, ha valakit valahova elirányítunk és meghatározunk pontokat, megnevezünk jeleket, tudjuk, hogy nem a jel a fontos, a jel csak rámutat a lényegre. Egy esetben nincs ez így, egy esetben van egészen másképp. Ugyanis ez a szó, hogy jel, nemcsak a puszta jelzést jelenti, ? az Újszövetség nyelvén ez a csodát is jelenti. Azt írja János evangélista, hogy a kánai menyegzőben, amikor Jézus a vizet borrá változtatta, ez volt az első jel, amit tett. Aztán, amikor az ötezer embert megvendégelte, ez volt a második jel, amit tett. Amikor betegeket gyógyított, ezt is jelül adta, amikor föltámasztotta a halottat, ezt is jelül adta, amikor megirgalmazott, azt is jelül adta. Így fejezi be János az evangéliumát: sok más jelt is mívelt ugyan Jézus, és ha mindent meg akarnánk írni, a világ összes könyve se foghatná be. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyetek, hogy higgyétek, hogy Ő a Krisztus, Ő az üdvözítő, s általa örök életetek legyen. Menjetek el Betlehembe, ez lesz nektek a jel, a csoda. Karácsonykor a csoda a jel és a jel a csoda. Találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. A jeltől a csodáig.

Hadd hívjalak meg mindannyitokat ezen a karácsonyon erre a hosszú vagy rövid, lélekben talán csak egy pillanatig tartó útra, amit Isten Szentlelke által megtehetünk a jeltől a csodáig. Az a gyermek nemcsak egy gyermek, Ő az üdvözítő. Az az istálló nemcsak egy menedékhely, hanem a világ megváltójának szent helye, az az angyalének nemcsak felzengő mennyei dicsőségszólam, hanem Isten angyalainak titokzatos, mérhetetlen vágyakozása beletekinteni az üdvösségbe. Mert amikor ez a jel csodává lesz bennünk, akkor megértjük, ímé, így szeretett bennünket Isten, és az maga a szeretet. Válaszoljunk a kérdéseinkre: az a szeretet, amikor a remény legyőzi a csüggedést, amikor az igazság legyőzi a gyűlöletet, amikor a hűség fölülmúlja az önzést, amikor a kegyelem legyőzi a haragot, és amikor a hit győz a közönyösségen. Ez a jel ez a csoda, ez az üdvösség. Isten fia emberré lett velünk, hogy mi Isten fiaivá legyünk Ővele. Alászállott a földre, hogy megnyissa az utat mennybeemeltetésünk előtt. Magára vette halandóságunkat, hogy közölje velünk halhatatlanságát. Felvette erőtelenségünket, hogy erejével megerősítsen minket, osztozott szegénységünkben, hogy gazdagságát átruházza reánk, magára vette hamisságunk gyötrelmes terhét, hogy minket igazságába öltöztessen. Ez néktek a jel, Ő a jel, ez a legnagyobb csoda, Ő a legnagyobb csoda, ebbe vágyakoztak betekinteni az angyalok. Ímé, a szemeink előtt vágyakozzunk mi is beletekinteni és magasztaljuk és dicsérjük érte a Szentháromság Istent. Ámen