Akinek van füle

Most mindenek előtt egy térképet érdemes képzeletben a szemünk elé tartani, hogy hol is fekszik az a hét gyülekezet, amelyhez a Jelenések könyve 2. és 3. részében olvasható levelek szólnak. Ma úgy hívják ezt a területet, hogy Törökország. Éppen napjainkban talán elég megdöbbentő, hogy az a hét gyülekezet, amely nemcsak önmagát jelenti, hanem Krisztus gyülekezeteinek, egyházának egészét, ma nem keresztyén területen, hanem éppen a keresztyén hit központi hitvallását, tudniillik Jézus Krisztus istenfiúságát és váltságát tagadó iszlám hit területe már. Mert felvetődik a kérdés, hogy nem hiába üzent-e nekik a mennyei Krisztus, ha úgyis ez lett a végük? Nincs-e itt valami tévedés, hogy az örökkévalóságból szóló üzenet a földi történelemben nem bírt ki kétezer évet sem?

2000px-Seven_churches_of_asia.svg

Sánta Ibolya
2016. április 3.

Lekció: Jelenések könyve 2. rész 1 ? 17. versek

Imádkozzunk!
Dicsőséges Urunk, ünneplünk téged nemcsak feltámadásod hatalmáért, hanem azért is, mert nemcsak földi szavaidat idézhetjük, hanem látjuk, halljuk, hogy a mennyből is megszólítod népedet. Gondosan figyeled, tudod, ha leül, ha feláll, messziről is észreveszed szándékát, szemmel tartod járását és pihenését, gondod van minden útjára. Csodálatos nekünk ez a tudás, de mai igénk éppen erről tanúskodik. Próbálj meg hát, ismerd meg most szívünket, nézd meg, nem járunk-e téves úton és vezess minket az örökkévalóságra vezető úton Lelked által! Ámen.

Textus: “A thiatirai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Isten Fia, akinek olyan a szeme, mint a tűz lángja, és a lába hasonló az aranyérchez: Tudok cselekedeteidről, szeretetedről és hitedről, szolgálatodról és állhatatosságodról, és arról, hogy az utóbbi cselekedeteid többet érnek az elsőknél. De az a panaszom ellened, hogy eltűröd Jezábelt, azt az asszonyt, aki prófétának mondja magát és tanít, és eltántorítja szolgáimat, hogy paráználkodjanak és bálványáldozati húst egyenek; pedig adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából. Íme, betegágyba vetem őt, és a vele paráználkodókat nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek cselekedeteikből; gyermekeit pedig megölöm döghalállal, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója, és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint. Nektek pedig, a többi thiatirainak, akik nem fogadjátok el azt a tanítást, akik nem ismertétek meg a Sátán mélységeit – amint azt nevezik -, ezt mondom: nem vetek rátok más terhet, de amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök. Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett, hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket; ahogyan én is hatalmat kaptam erre az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot.Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!” (Jelenések könyve 2. rész 18 ? 29. versek)

Kedves Testvérek!

Akárhogy próbáltam beosztani, végül is a hét levélből csak négyet tudtunk egy istentiszteleten felolvasni. De ez is elég ízelítő, szemléltetés arra, ami mind a hétre jellemző, mert a hétről együtt, egyben szeretnék ma szólni. Az is mutatja, hogy a hét levél közösséget alkot, összetartozik a szentíró szerint is, hogy mindegyiknek a végén elhangzik a felszólítás: Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Azaz, amit egy gyülekezetnek üzen Jézus, az a gyülekezetek összességének is szól. Ma olyan üzenetekről beszélünk, ami a 7 levél együttes üzenete.
Ez a hét gyülekezet, nemcsak konkrét önmagát jelenti, hanem a gyülekezetek összességét, az egyházat. Tudjuk, a Jelenések könyve tele van ilyen szimbolikával. Most mindenek előtt egy térképet érdemes képzeletben a szemünk elé tartani, hogy hol is fekszik az a hét gyülekezet, amelyhez a Jelenések könyve 2. és 3. részében olvasható levelek szólnak. Ma úgy hívják ezt a területet, hogy Törökország. Törökország Európa felé ágaskodó nyugati negyedének a területén feküdtek egykor, egy kicsit balra dőlő, lefelé fordított harangot ad ki az a sorrend, amelyben, ha követjük a földrajzi fekvést, a Jelenések könyve megszólítja őket. Éppen napjainkban talán elég megdöbbentő, hogy az a hét gyülekezet, amely tehát nemcsak önmagát jelenti, hanem Krisztus gyülekezeteinek, egyházának egészét, ma nem keresztyén területen, hanem éppen a keresztyén hit központi hitvallását, tudniillik Jézus Krisztus istenfiúságát és váltságát tagadó iszlám hit területe már. Annak a Törökországnak a területén feküdtek egykor, amely most az Unió tagja szeretne lenni. Ahol azonban a keresztyénnek nevezett országok századokkal ezelőtti vagy csak néhány éves beavatkozása következtében is milliók élnek menekültként, akiktől persze mi fenyegetve érezzük magunkat. Könnyen érezhetjük úgy, hogy ennek valamiféle jelentése lehet. Valóban jel-értékű, hogy íme, ezek a gyülekezetek, amelyek a keresztény egyházat jelképezik, ma már nem léteznek, mert elsodorta őket egy másik hit ereje? Némely város persze ma is létezik, például Efézus ? mai neve Efes; vannak olyan egykori gyülekezeti városok, amelyeknek a helyén vagy a közelében van valami utódtelepülés, például Szmirna, ma Izmir, vagy Pergamon, ma Bergama: halljuk is a nevekben az azonos gyökeret. És persze van olyan a hét gyülekezet közül, amelyből mára csak romok maradtak, például Tiatira vagy Szárdisz. Ezek a lefelé fordított, kissé balra dőlő harang vonalát kiadó városok körülbelül kétszáz, kétszázötven kilométeres útvonalon fekszenek.
És ha abban a korban, amikor nem voltak kéznél csak úgy vastag lexikonok, pláne nem internet, ahonnan fél- vagy néhány órán belül össze lehet szedni történelmi, gazdasági, szociológiai és vallási tudnivalókat, mégis a levél írója megdöbbentően pontos és jellemző, alapos adatokat használ fel ezeknek a gyülekezeteknek a hitbeli jellemzésére, akkor ilyentől mi sem tekinthetünk el. Csak két példát hadd mondjak a szentíró hihetetlen tájékozottságára. Pergamonban a gyülekezet a császárkultusznak való ellenállás miatt szenvedett üldöztetést. A levél elején itt olvassuk, hogy Krisztus szájából kétélű éles kard jön ki. Ez a város Efézussal versengett az elsőségért, ezért néha prokonzulok laktak ott, akiknek pallosjoguk volt. Ennek szegezi szembe Krisztus azt az üzenetet, és erősíti a gyülekezetet, hogy elmegyek és harcolok ellenük számnak kardjával. Vagy Laodicea, amely városról most nem olvastunk: a közelében lévő hőforrások vizét vezetéken vezette be a városba, és természetszerűleg, mire odaért a víz, már langyos lett. Ennek a gyülekezetnek hangzik, hogy nem vagy sem forró, sem hideg, hanem langyos, kiköplek a számból! És minden gyülekezetre van egy ilyen utalás, amiből látjuk, hogy mennyire ismeri a szentíró nemcsak a közösséget, hanem a tágabb települést, amelyen él. Van olyan gyülekezet, ahol az ilyen adottságoknak egész sorára utal. Ha tehát abban a korban, amikor ez nem volt egyszerű, mégis ilyen alapossággal használja Krisztus az ő üzenetében ezeket a földi adottságokat, akkor talán most sem tekinthetünk el attól a történelmi, vallási adottságtól, hogy íme, ott már megszűnt, gyakorlatilag eltűnt a keresztyénség. Mert felvetődik a kérdés, hogy nem hiába üzent-e nekik a mennyei Krisztus, ha úgyis ez lett a végük? Nincs-e itt valami tévedés, hogy az örökkévalóságból szóló üzenet a földi történelemben nem bírt ki kétezer évet sem? S hogy nem egyfajta kudarc-e, vagy történelmi vereség, megszégyenülés-e, hogy akiknek Jézus üzent, azokat legyőzte és elsodorta egy Jézus megváltó voltát tagadó hit? Mert ha ezek a gyülekezetek máig virágoznának, valószínűleg ékes bizonyítékai lennének a szemünkben Krisztus megtartó igéjének. S ha akkor üzenete volt a történelmi, vallási helyzetüknek, nincs-e ma is? Különösen, ha, újra mondom, az egész egyházat jelképezték!
Annyi üzenete biztosan van ennek a mai állapotnak, helyzetnek, hogy Krisztus egyháza nincs földrajzi térséghez kötve! Nincs olyan egykori vagy mai város, amelyik záloga lenne Krisztus ügyének. Nincs olyan város, egykori vagy mai, amire azt mondhatnánk: amíg az áll, addig győzelemre áll Krisztus is. A zsidók gondolkodtak így a templomukról Jeremiás próféta korában, és nagyon keserves áron kellett megtanulniuk, hogy sem Jeruzsálem, sem a templom, sem a szövetségláda nem tárgyi bizonyítéka Istenük hatalmának. Ha van üzenete annak, hogy a hét város keresztyén szempontból ma elveszett, akkor az mindenképpen, hogy a keresztyén hit Európához sincs kötve! Mert Krisztus nincs földrajzi térséghez kötve! Genf, Wittenberg, Róma, Debrecen, Esztergom, vagy akár Budapest sem záloga és nem bizonyítéka Krisztus hatalmának és az evangélium ügyének! Ez figyelmeztetés, persze lehet, hogy torokszorító figyelmeztetetés, de vigasztalás is lehet nekünk, mai keresztyéneknek.
Ugyanakkor a hét levél nem a hét városnak szól, hanem a bennük élő gyülekezeteknek. Szó sincs arról, hogy ezek a városok keresztyén városok lettek volna, ahogy az előbb felsorolt városaink sem azok, ma már legalábbis. Sőt azt látjuk, hogy a mindenütt kisebbségben élő keresztyén gyülekezet hol a zsidóktól, a zsinagógai zsidóságtól, hol a pogány, a római hatalomtól üldöztetést szenved. Máskor pedig a különböző vallási kultuszok beszűrődő gondolatvilága támaszt belülről erjedést bennük. A levélbeli üzenetek szerint elsősorban önmagukért felelősek, azért, hogy a maguk sorait rendezzék mind a belső, mind a külső kísértések és próbák között. Akárhogy dönt a történelem Ura: akár úgy, ahogy Ábrahám kialkudta, s ha lett volna legalább tíz igaz ember Sodomában, a város megmenekült volna, akár úgy, mint Jeremiás korában, amikor biztosan több mint tíz Istenhez hűséges élt Jeruzsálemben, mégis utolérték a többség többszázados bűnei ? tehát akár így, akár úgy, e levelek arra biztosan utat mutatnak, hogy maguknak a gyülekezeteknek, a településtől függetlenül, az állhatatosság, a szeretet, az első szeretet: az első parancsban adott, az Isten iránti szeretet helyreállítása, az egyre többet érő cselekedetek, a tiszta hit megtartása Jézustól kapott küldetés, sőt parancs. Térj meg! ? olvastuk újra és újra, és elég nyomatékos hozzáfűzések követik ezt: különben eljövök hozzád és harcolok számnak kardjával, eljövök, mint a tolvaj és nem tudod, melyik órában.
De amilyen határozott ez a felszólítás és nyomatékos a hozzáfűzött következmény, éppen olyan határozott és hangsúlyos az elismerés, a dicséret és a biztatás! Mégpedig a levelek elején, mindig az elején hallottuk ezt, illetve van, amikor később is visszatér Jézus arra, amit gyümölcsnek talált, ami termés volt a hitükben.
Testvéreim, keresgéltem bibliamagyarázatokban, kommentárokban, igehirdetésekben, hol taglalják ezeket a gyümölcsöket, amiket e gyülekezetek megteremtek. Az eredmény nagyon sovány. Szemben azzal, amikor a gyülekezetek hiányosságairól esik szó, itt bőséges magyarázatokkal lehet találkozni. Mintha azt, ami jó és dicséretes, ki lehetne pipálni: rendben van! Szó nélkül el lehetne menni mellette, mintha ez természetes lenne. Azonban Jézus soha nem pipálja ki a jót, ő keresi a gyümölcsöt, a termést, és beméri: ez harmincszorosát, ez hatvanszorosát, az százszorosát hozta az elvetett igemagnak! És hát tényleg, melyik a természetes: az, hogyha nincs vagy kevés a gyümölcse egy keresztyén közösségnek, vagy ha van és sok? Valóban olyan magától értetődő a szeretet, az első szeretet, az állhatatosság, az üldöztetés vállalása, a kitartás, a szolgálat és a hűség? Nem inkább csoda, a Lélek áldása és gyümölcse? Hogy merjük ezt Krisztussal szemben nem észrevenni és nem kimondani? Ide tartozik, ezt erősíti az a kivétel nélkül, minden gyülekezetnek megnyitott lehetőség is, még annak a hétből egynek is, ahol egyetlen elismerő szót sem tudott mondani Krisztus, hogy ?aki győz? ? ez meghívás a győzelemre! Krisztus minden gyülekezet előtt a győzelem távlatát nyitja meg. Nem predesztinál erre, de az, amire ő szeretne vezetni, amire ő ígéri jelenlétét, szándékát és akaratát, az a győzelem. És ahány gyülekezet, annyiféle képben fogalmazza meg a győzelmet követő üdvösséget. Megragadó, hogy milyen kedvvel tudja variálni és taglalni azt a jót, ami az örökéletben várja a népét, hogy biztassa és buzdítsa őket!
Azt mondják, mi magunk is azt tanultuk a lelkészképzésen, hogy egy beszédben, különösen is egy igehirdetésben a kezdő és a befejező részt kell nagyon alaposan kidolgozni. Mert a kettő között elhangozhatnak jobb vagy gyengébb dolgok, de a ráfutás megalapozza a hallgatókban vagy az olvasókban a kellő fogékonyságot a következőkre, a befejezés pedig a legmaradandóbb hatást teheti és emeli a derekas rész a tartalmát is. Ezek a levelek, a dicsőséges Krisztus üzenete pedig pontosan követi ezt az ívet! Ahol csak lehet, a jóval kezdi, a jó részletes felsorolásával, és a jóval, a győzelemre meghívással fejezi be. Mi történt, hogy a keresztyénség bizonyos ágazatainál nem ért célba Krisztusnak ez a szándéka? És csökönyösen ragaszkodnak a ?feddő szóhoz, csak azt érdemelve?? Mi most halljuk meg az üzenetet ? az egyébként mindenható és parancsot adó! ? Krisztustól: ő keresi, meglátja és számon tartja Lelkének minden kicsi vagy éppen sok gyümölcsét, közöttünk is! Szeret gyönyörködni földi gyülekezete között végzett munkájában és szeret dicsérni. És ha van is hitehagyás, van alvás, nagy mellény egy közösségben, a perspektíva, amit szíve szerint megnyit előttünk, a megtérés, a hűség és az alázat győzelme, amiért örök jutalmat ígér.
Hogyan is végződnek a levelek? Akinek van füle, hallja meg, mit és hogyan mond a Lélek, a Lélek által Krisztus a gyülekezeteknek! Halljuk meg úgy, ahogy ő mondta! Ámen.

Imádkozzunk!
Urunk Jézus Krisztus, az igazság az, hogy újra meg újra összeszorul a szívünk, ha elfeledkezünk arról, hogy neked adatott minden hatalom mennyen és földön. És az igazság az, hogy még akkor is összeszorul, ha nem feledkezünk el erről. De hallottuk, mit üzentél a Lélek által a gyülekezeteknek: hogy külön, különleges, rájuk szabott figyelemmel és ismerettel ott vagy közöttük. Hogy gyengéiket azért leplezed le, hogy megnyisd a megtérés lehetőségét. Hogy tanulhatunk egymástól is, mert amit egyiknek mondasz, megszívlelendő az összes többinek.
Könyörgünk mindenekelőtt azokért, akiknek ma van nyomorúságuk, akiket ma vetnek börtönbe, akik nevedhez ragaszkodnak akkor is, amikor megölnek náluk hűségeseket. Könyörgünk a belső meghasonlásban élő közösségekért, a belső gonoszságot eltűrőkért. Könyörgünk a betegekért, a gyászolókért, a szegényekért. Hogy mindenek meghallják: térj meg, mert aki győz, enni kap az élet fájáról, amely a paradicsomban van. Ámen.