Ma is vannak próféták, akiket most, ebben az átmeneti időben influenszernek neveznek. S minél többeknek tetszik, amit mondanak, annál többen csatlakoznak a követőkhöz. Ha nagy tömeg áll valahol sorban, nem is tudjuk, miért, lehet, hogy semmiért, beállunk mi is a sorba és ágaskodva nézzük, hogy mit adnak ott elöl; ha másnak kell, nekünk is kell. Nem akarunk kimaradni. Furakszunk előre, kilökjük az öregeket, nekik úgysem kell az új világ, aztán megvívunk a kortársainkkal, s lám, a végén mi vagyunk legelöl a sorban! S mi az, amiért annyit tülekedtünk? A semmi!

Bogárdi Szabó István
2024. május 5.

Lekció: Királyok első könyve 13. része

Textus: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van. És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már. Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki e világban van. Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét. Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet. Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.” (János első levele 4. rész 1-11. versei)

A múlt alkalommal is János apostol leveléből olvastunk egy részt, és igen megrendítő volt az öreg apostol leveléből hallani ezt a szót: ne szeressétek e világot! Megrendültünk, hiszen ezt a szót össze kellett ütköztetnünk Jézus mondásával (éppen János evangéliumából): úgy szerette Isten e világot… De talán megértettük, hogy amikor az apostol azt mondja, hogy: ne szeressétek a világot, akkor éppen azt próbálja kiigazítani ott a régiekben és ma bennünk is, amit sokféle módon lehet elcsavarni. Nemrégiben hallottam egy híres emberrel készült rádióbeszélgetést. A gyermekeiről is szólt a híres ember és közben idézte a modern szlogent, miszerint a gyermekeket nem nevelni, hanem szeretni kell. Ezt bizony már sokat hallom, mondogatják ezt szérül szerte: nem nevelni kell a gyermeket, hanem szeretni. Ám tudjuk, hogy hamar elfogy a szülőben is, meg a gyerekben is a szeretet, ha nem növelő szeretet, nem föl-növelő, fölnevelő szeretet. Ha a szeretet nem tud növekedni, hamar elfogy. Amikor az apostol azt mondja, hogy ne szeressétek a világot, éppen azt érti rajta, hogy hiszen Isten úgy szerette a világot, hogy azzal titeket megmentsen. Nem abban van a szeretet, mondja, hogy mi Istent szerettük, hanem ahogy ő szeretett bennünket. Erről a megelőző szeretetről beszél János, hogy abba kapaszkodjunk bele. Igen, azt mondja: ne szeressétek a világot, de ennek így sajátosan mély értelme és érvénye van.
És ehhez hasonlóan kezdődik a negyedik fejezet is. Ne higgyetek! Már elnézést, kérdezhetnénk, ne higgyünk? Hiszen mindenütt arról szól az evangélium, hogy higgyünk! Ez Jézus első szava: higgyetek az evangéliumban! (Márk 1,15) S mi, akik itt vagyunk, hívők vagyunk. Még csúfolnak és bántanak is minket a hitünkért, pusztán azért, mert hívők vagyunk, meg hogy keresztények vagyunk, aztán azért is, mert reformátusok vagyunk, meg kisebbség is vagyunk itt ebben a magyar valóságban! Mi akar itt az apostol ezzel, hogy: ne higgyetek! Természetesen, tudjuk a folytatást: ne higgyetek minden léleknek! Mégis mi az, hogy ne higgyetek? Most is a régi legendát kell idézni az öreg apostol életsummájáról. Amikor újra meg újra azt ismételgette, hogy: szeressétek egymást, ebből sokan az idős emberek mindent ráhagyó magatartását szűrték le. Igen, amikor megöregszünk, elfáradunk, nem bírjuk sem a viszályokat, sem a bonyodalmakat, szelíd rálegyintéssel megengedők leszünk. De éppen a múltkor olvasott – ne szeressétek a világot! – és a most olvasott szó – ne higgyetek minden léleknek! – mutatja, hogy az öreg János szava nem afféle mindent megengedés, mindent elengedés. János nem dobja oda a gyeplőt a lovak közé, menjen a világ a maga során! A szava figyelmeztetés, tanács és bátorítás, Isten szeretetéhez vezet bennünket, Isten szeretete pedig mindent megelőz és megment bennünket.
Ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, mondja az apostol, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött a világba. A Királyok könyvéből olvasott történet is erre mutat (1Királyok 13). Júdából érkezik egy névtelen próféta az északi országrészbe, ahol meginti a szentséggyalázást elkövető királyt. Mikor a király kinyújtja a karját, rámutat és elvezettetné a rendbontót, megbénul a keze. A névtelen próféta közbenjár érte Istennél, a király újra ki tudja nyújtani a kezét. A király invitálja, töltsön nála időt, de a próféta elutasítja az ajánlatot, mert küldetése szerint étlen-szomjan egyenest haza kell mennie. Amikor aztán egy öreg próféta meghallja a dolgot, utána megy, és invitálja magához, prófétának illik megvendégelni a prófétát. Azt mondja neki: én is ugyanolyan próféta vagyok, mint te, és az Isten angyala üzenetet küldött nekem, hogy visszavonta Isten a korábbi utasítását, gyere hozzám! A mi prófétánk rááll a dologra. Aztán nagy vendégeskedés közben újra üzenetet kapnak, immár mindketten. Mivel a próféta nem tartotta meg az Úr neki szóló személyes utasítását, nem az ősei földjén fogják eltemetni. S valóban, útban hazafelé megtámadja egy oroszlán és megöli. Vizsgáljátok meg a lelkeket, mondja János, mert sok hamis próféta támad.
Ma, a 21. században ezt így kellene fordítani: vizsgáljátok meg a lelkeket, mert sok okos ember támadt a világban. Már az elmúlt néhány évszázad is rajongva ünnepelte a mindent föltáró, megvilágító és megmagyarázó rációt, a hitet és a vallást pedig a babona tartományába száműzte. Azt hirdették már a 19. század közepén is hogy még egy-két évtized, még egy kis szellemi erőfeszítés, és csakhamar a boldogság, béke, biztonság, bőség (mondjatok még B betűs szavakat!) birodalmába fogunk megérkezni. Aztán a 20. század két világháborújában a nagy és dicső okosok kultúrájának színe virága ott maradt a harctereken. Vizsgáljátok meg a lelkeket, Istentől vannak-e? Merre visznek, merre vezetnek, mit mondanak, mit állítanak örökkévaló hatalomnak és erőnek? A francia forradalom idején a Notre Dame oltárára felültettek egy színésznőt és az ész istennőjét ünnepelték benne. Ki tenné ma oda, s ki ünneplené? Lám, ma is vannak próféták, akiket most, ebben az átmeneti időben influenszernek neveznek. S minél többeknek tetszik, amit mondanak, annál többen csatlakoznak a követőkhöz. Ha nagy tömeg áll valahol sorban, nem is tudjuk, miért, lehet, hogy semmiért, beállunk mi is a sorba és ágaskodva nézzük, hogy mit adnak ott elöl; ha másnak kell, nekünk is kell. Nem akarunk kimaradni. Furakszunk előre, kilökjük az öregeket, nekik úgysem kell az új világ, aztán megvívunk a kortársainkkal, s lám, a végén mi vagyunk legelöl a sorban! S mi az, amiért annyit tülekedtünk? A semmi! Erre tetten fel az egész életemet? Gyerekkoromtól versenyeztem, harcoltam, nyomtam magam, és a végén megérkezek a nagy semmihez? Hát tessék követni az influenszereket, életmódba, főzésbe, vásárlásba, boldogságba, üdülésbe, politikába, mindenbe! Míg el nem jutunk a marslakókig. Elnézést a gúnyos szavakért, de nem tudom másképp közel hozni a szívetekhez az apostol szavát: vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e! Vajon a hozzátok érkező nagy és erős üzenetekben van-e isteni szó, isteni erő, van-e bennük isteni érvényesség? Sok próféta támadt a világban, mondja János, és ez párhuzamban áll ezzel az intelemmel: vizsgáljátok meg a lelkeket! Vizsgáljátok meg a prófétákat, a lelkeket! Lám, mégsem az észről van itt szó, már elegünk van az észből, újra spiritusz kell, hatás kell, erő kell! Ugye, milyen hamar megérkezünk Efézusa, az öreg Jánoshoz! Kétezer éves a kör, de nagyon hamar lefutottuk.
Amikor azt mondja János, hogy: „vizsgáljátok meg…”, föl is gyűrnénk ingujjunkat, de még egy figyelmeztetést ide kell tenni. Mert nem csak influenszer-kultúrában élünk, hanem teszt-civilizációban is. Nemrégiben beszélgettem valakivel, aki nagyon ért a fizikához, amihez én soha nem értettem. Meséli, hogy megnézte a hatodikos gyerekek fizikakönyvét, és három órába telt, amíg egy feladatot megértett, mert olyan metanyelven van megfogalmazva, hogy a fizikus végzettségű sem tudta felfogni. Kik írják ezeket a könyveket, hogy normális ember nem tudja megérteni? – dühöngött. Nos, tudjuk, kik írják ezeket a könyveket. Azok, akik elvégezték a tankönyvíró tesztet. Tankönyvíró tesztet pedig azok írhatnak, akik sikerrel töltöttek ki egy előzetes tesztet. Tesztkultúrában élünk. Sok panaszt hallunk arról, hogy bürokrácia különböző rekeszeiben hogyan fojtogatják a közembert. A brüsszeli bürokrácia, az amerikai bürokrácia, Világbank bürokrácia és így tovább. A bürokraták serpenyőre tesznek bennünket, megmérnek, s ha jót mutatunk, kapunk némi elemózsiát. De kikből lesznek a bürokraták? Azokból, akik elvégezték a bürokrata-tesztet. És kik lesznek az utódaik? Akik szintén elvégzik a bürokrata tesztet. János apostol azt mondja, hogy: „vizsgáljátok meg a lelkeket” – ezt egyes angol fordítások így adják vissza: teszteljétek meg a lelkeket! Ám itt a tesztnél többről van szó! Figyelmeztetésként mondom, hogy Istennek igéje nem ad a kezünkbe 100 pontból álló próféta-tesztet, és aki azt 84 százalékra teljesítette, az már szakértő keresztyén, és máris tesztelheti a másik keresztyént. Ennél sokkal bonyolultabb és veszélyesebb is, de ugyanakkor többet ígérő a helyzet.
Néhány ellen-igét hadd olvassak fel, és ezekből kiderül, hogy mit ért János azon, hogy : „vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta támadt a mi időnkben.” Pál apostol, amikor arról beszél, hogy az Istentől elfordult ember megzavarodik, meghomályosul elméje, és ennek következtében képtelenné válik erkölcsi megkülönböztetést tenni (Róma 2,18). A megvizsgálás megkülönböztetést jelent, különbségtételt aközött, amit Isten parancsolt és aközött, amit az ember saját magának parancsol. Pál ugyanezzel a szóval írja le a korinthusiaknak, hogy kipróbált embereket küldök hozzájuk a nyomorult helyzetbe jutó jeruzsálemi anyagyülekezetnek gyűjtött adományaikért (2Kor 8,22). A kipróbált ember pedig azt jelenti, hogy megbízható. Próbáljátok meg a lelkeket, ki a megbízható!? Kire támaszkodhatsz? Kire bízhatod rá, például, a pénzedet, hogy elvigye oda, ahova kell, vagy egy üzenetet, hogy úgy tolmácsolja és adja át, ahogyan te azt mondottad, vagy munkát, hogy úgy végezze el, ahogy meghagytad neki. De az adakozásról is ugyanezt mondja Pál: azért írok nektek, hogy kipróbáljam a ti szeretetetek valódiságát (2Kor 8,8) Kész vagytok-e a számotokra ismeretlen jeruzsálemi gyülekezetnek adományokat küldeni? Ebből majd meglátom, hogy valódi-e a szeretetetek. A Példabeszédek könyve nagyon egyszerűen így foglalja ezt össze: önmagunk számára minden utunk tiszta, nyilván. Amerre én megyek, amit én elhatároztam, amit én csinálok, az rendben van. Minden útja tiszta az embernek a maga szemei előtt, de aki a lelkeket vizsgálja, az az Úr (Péld 26,2). Isten vizsgálja a lelkeket. Így van elrejtve az istenismeretbe az önismeret. Pál apostol mondja ugyancsak a korinthusiaknak: nem az a kipróbált, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl (2Kor 10,18). Önismeret és istenismeret összefüggését jelzi, amikor azt mondja, hogy a megzavarodott az ember olyan gondolkodás formát alakít ki, ami ugyan gondolkodás, töprengés, mérlegelés, mégsem megpróbált gondolkodás, nem értékelvű gondolkodás. (Róma 1,28) Nehéz döntési helyzetben szoktuk mondani, alszunk még rá egyet. Ó, már ezer éjszakát aludtunk valamire, és csak rosszul választunk. Pedig zsonglőrködtünk a jóval meg a rosszal. Mindig mellényúlunk. Ez mitől van? Mert hiányzik lelki gondolkodás. Ezért mondja az efézusi levélben: gondoljátok meg, tegyétek mérlegre, fontoljátok meg és döntsétek el, mi a kedves az Úrnak. (Efezus 5,10) Mert Isten vizsgálja meg a szívünket, mondja másutt (1Thessz 2,4).
János apostol három egyszerű lépést ajánl ehhez a megvizsgáláshoz, és mind a három lépésből kiderül, hogy Isten Szentlelke hívásával kell elkezdenünk, mert ha ő ebben nem segít meg bennünket, eltévedünk, csak fontolkodunk, nem jutunk egyről kettőre, vagy ha jutottunk, rossz döntéseket fogunk hozni.
Először is hitvalló helyzetbe hoz bennünket az apostol. Azt mondja: arról ismerjétek meg Isten Lelkétől van-e valaki, hogy Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja-e. Aki pedig nem vallja a testben megjelent Krisztusnak Jézust, az nem Istentől van, az az Antikrisztus. Így mondja: megvallani, ez azt jelenti, hogy közösen vallani; így kellene fordítanunk: valamely lélek közösen vallja velünk együtt. A homológia szó azt jelenti, hogy ugyanazt mondja valaki, amit mi mondunk, ugyanazt hirdeti, amit mi hirdetünk, ugyanabba a Krisztusba kapaszkodik, akibe mi kapaszkodunk – és ettől nem hagyja magát eltántorítani. Ez a status confessionis, ez a hitvalló helyzet. Ezért mondom már hosszú ideje, mióta egyházunkban cirkuszolnak a hitvalló helyzetekkel, hogy nem az a hitvalló helyzet, amikor egy paptársunk vétkezik, az fegyelmi heyzet. Nem az a hitvalló helyzet, hogy mit gondolunk a fenséges politikáról meg a választásokról. Nem az a hitvalló helyzet, hogy én melyik henteshez megyek itt a Böszörményi úton. Amely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az az Istentől van és amely nem vallja testben megjelent Krisztusnak, az az Antikrisztustól van – ez a hitvalló helyzet. Ez a vízválasztó, ez az első lépés valamely irányba.
A második lépés, mondja János apostol, annk bizonysága, hogy ti Istentől vagytok és legyőztétek azokat, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van. A régiek olyan jól tudták ezt, hogy még latin mondatot is formáltak belőle. Megtanulható, egyszerűen hangzik: deus semper major, Isten mindig nagyobb. Csodálatosan mondja ezt János apostol korábban: hogyha vétkeztünk is, nekünk van szószólónk az Atyánál, és ha vádol bennünket a saját szívünk, összeomlunk a saját elrontott életünk alatt, a rossz döntéseink alatt, a hamis tesztjeink alatt, és amiatt, hogy orrunknál fogva vezettek bennünket az elmúlt századokban az okosok, most meg a fülünknél fogva, vagy a szemünknél fogva vezetnek az influenszerek, ha vádol is a szív, Isten nagyobb a mi szívünknél (textus?). Isten nagyobb, mindig nagyobb, azoknál a lelkeknél, hatalmaknál, erőknél, influenszereknél, befolyásoknál, királyoknál, hamis prófétáknál is nagyobb, mindenkinél nagyobb, akik ebben a világban vannak. Isten mindig nagyobb. És ez a mindig nagyobb Isten nyújtja feléd az ő szeretetét.
Ez a harmadik lépés. Mi Isten minket megelőző szeretetében szerethetjük egymást. Azt mondja az apostol a 7. versben: szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Nem abban van a szeretet – folytatja 10. versben -, hogy mi szerettük Istent, hanem hogy ő szeretett minket és elküldte fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Vagyis az egymás szeretése, az egész keresztény élet próbaköve nem egy magunkból felgerjesztett, önmagunkban megtalált indulat, érzelem, diszpozíció, habitus, amit így vagy úgy, vagy előbb-utóbb elővarázsolunk a lelkünkből. Nem bűvészkedés a kereszténység. Láttam egyszer gyerekkoromban sátras cirkuszban egy bűvész bácsit, aki szerintem csak egyetlen egy trükköt tudott, de fél óráig tartott, amíg azt bemutatta. Forgatta az üres kalapját s ütögette nagy komótosan, már untuk, aztán a végén csak kirepült belőle egy kis galambocska. Így volnánk egymással? Mutogatjuk egymásnak az üres lelkünket, már ki vagyunk éhezve egy jó szóra, egy kis szeretetre, egy gesztusra. Már nagyon unjuk ennek a világnak ezt az iszonyatát, amiben vagyunk. Na, és akkor a végén mégiscsak bemutatunk egy trükköt. Ám az az én trükköm, az én mozdulatom, az én szeretetem. Nnem ebben van a szeretet, mondja János. Nem abban van a szeretet, hogy mi Istent szerettük (a legnagyobbat mondja, amire képesnek kell lennünk!), hanem abban, hogy Isten előbb szeretett, mikor mi még bűnösök voltunk, Pál szavával (Róma 5,8).
És most kérlek, testvérek, nyissátok ki a szíveteket, lám, az Úr asztalát is megterítettük. Jaj az önáltatás mennyi ipari hulladékát belehordta a szívünkbe a 20. meg a 21. század. Mennyi sok idétlenséggel, zsizsivel, mizsivel, csomagolóval, celofánnal, papírral van teletömve a szívünk – infarktusig, s mindre az van ráírva: nincsen bűn. Hallottad már, hogy a bűnt csak a keresztények találták ki? Sőt, nem is a keresztények, hanem a papok találták ki, hogy kordában tartsák a népeket. Hallottad már, hogy önfelszabadítás kell? Nincs bűn, mondják, legfeljebb trauma, de majd valakik meggyógyítják a traumákat. Nincsen bűn, mondják, legfeljebb igazságtalan társadalmi szerkezetek vannak, s ha egy kicsit csavarozgatunk a szerkezeteken, s nem lesz bűn. Nincsenek vétkek, hallottad? Csak avult erkölcsi kódexek vannak. Hát küldjünk a parlamentbe olyanokat, akik fölülírják.
Azt mondja Pál apostol, és így értjük meg: mikor mi még bűnösök voltunk, Isten elküldte az ő fiát, Jézus Krisztust, akiben meghirdette… De nem azt, hogy nincs bűn. Hanem meghirdette, hogy annak ellenére…, a bűn ellenére, mindazáltal az ember lázadása ellenére Isten megbékélt az emberrel. Meghirdette, hogy az ember mocska ellenére az Isten megtisztítja az embert. Meghirdette, hogy az ember hitetlensége ellenére az Isten kész az ő Szent elkét adni és hitre, bizalomra vezérelni bennünket. Mikor mi még lázadtunk, és a zsoltár szavával fölköptünk az égbe és azt mondtuk, hogy nincsen Isten (Zsoltár 73,9), mikor mi még mindent ki akartunk venni Isten kezéből, ezt a gyönyörű bolygót is, amit Isten a kezünkbe adott, és szemétlerakóvá tettük, de nemcsak fizikai és ipari értelemben, hanem lelki értelemben is, mikor mi még inkább hittünk a hazugoknak, a hamis prófétáknak és áltató lelkeknek, mikor mi még elhitettük magunkkal, és el akartuk hitetni a másik emberrel is, hogy egy csipetke abból, ami a szeretetre nagyjából hasonlít, na az volna a szeretet…, akkor és aközben Isten elküldte az ő egyszülöttjét – értünk! S itt bezárul a kör! Aki nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, az nem ismer Isten szeretetéből semmit, és aki nem vallja azt, hogy Isten mindig nagyobb, mert a valóságos szeretethez egész valónkat meghaladó isteni hatalom kell, azt nem tudja a lelkeket megkülönböztetni. Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-é, mert sok hamis próféta jött a világba. Mi pedig így könyörgünk: jövel Szentlélek Úristen, erőnek, szeretetnek és józanságnak lelke. Ámen.