dr. Szabó István
2013. november 10.

Lekció: János evangéliuma 8. rész 1-11. versei és Máté evangéliuma 5. rész 27-32. versei.

Imádkozunk! Hódoló szívvel jövünk Mennyei Atyánk, kegyelmed királyi székéhez, magasztalunk és dicsőítünk, hogy egybegyűjtöttél bennünket, hogy közös éneklésünkkel, imádságunkkal, előtted való megállásunkkal együtt is kérjük minden bűnből, nyomorúságból megszabadító irgalmadat, és Atyánk, hogy mindig és minden tekintetben mellettünk állsz, köszönjük, hogy igazgatod lépteinket, köszönjük, hogy önmagadhoz hívogatsz bennünket, köszönjük, hogy mindaz a jó, amit velünk megízleltettél, az eljövendő világ erőiből való. És ezért jövünk most bátor és bizodalmas szívvel Hozzád és kérjük, ezen az istentiszteletünkön is áraszd ki reánk kegyelmedet, töltsd be szívünket Szentlelked megújító hatalmával, ragyogtasd ránk Igéd világosságát, és taníts bennünket az új életben járni, szent akaratod szerint élni, egész életünkkel nevedet dicsőíteni és a szeretet törvényét hűséggel betölteni. Köszönjük, hogy Te magad hívtál bennünket, s e hívásból is remélhetjük, hogy kérésünket meghallgatod, mert most a mi Urunk Jézus Krisztusunk nevében kérjük, hallgass meg bennünket, könyörülj rajtunk. Ámen

Textus: „Ne paráználkodjál.” (Mózes második könyve 20. rész 14. verse)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Azt hiszem, csak közhelyet mondok, ha azt állítom e parancsolat magyarázatának bevezetéséhez, hogy aligha van ennyire jól, és egyúttal ennyire rosszul értett parancsolata Istennek, aligha van ilyen sokszor idézett és olyan kevésszer bevett törvénye Isten igéjének. Ezért engedje meg a gyülekezet, hogy egy felszólítást bocsássak előre, mielőtt bármit is mondanék a Heidelbergi Káté segítségével és a felolvasott igehelyek mentén Istennek erről a parancsolatáról. Hadd idézzen Tertullianus egyházatyát, aki, amikor a Római birodalomban a mi korunkhoz felette hasonlító jelenségeket látta, a látványosságokat, a cirkuszi játékokat, a színházat, a tömegkultúrát, és azt is, amit abban a korban médiának neveztek, így kiáltott: caveat christianus ? vigyázz, keresztyén! De hogy mire is kell vigyázni e parancsolat kapcsán, az már nem annyira világos, azért bele kell mélyednünk Isten törvényébe, és abba, ahogy a mi Urunk Jézus Krisztusunk ezt a parancsolatot értelmezi, magyarázza, és ahogy e parancsolat élet-valóságát gyakorolja. Azért kell nagyon odafigyelnünk, mert a mai kor nagy gyűlölete a keresztyénséggel szemben jórészt ebben a parancsolatban, illetve az ebből a parancsolatból következő vagy következtető dolgokban gyökerezik. Sok vádat fogalmaznak meg ma a keresztyénséggel szemben e parancsolat kapcsán, de nemcsak kívülről, a keresztyénség kritikusai, hanem időnként belülről is hallunk ilyen vádakat. Az egyik legmélyebb, gyakran kimondott, de sokszor elhallgatott és nem igazán találó vád az, hogy a keresztyénség olyan vallás, olyan világ- és emberszemlélet, amely valami megmagyarázhatatlan okból túl-szexualizál mindent. A keresztyének ? mondják a kritikusok ? borzalmas emberek, mert amit a világban látnak, azt csak deréktól lefelé tudják elgondolni, számukra deréktól felfelé nincsen semmi. Hisz? mindig azt pufogják, hogy ne paráználkodjál. Aztán ehhez hozzáteszik azt is, hogy a keresztyének képmutatók, mert igaz ugyan, hogy Jézus kemény szavakat mond a Hegyi beszédben a kívánásról, no de ki az, akinek a szívében soha ne futott volna át kívánság. Ki az a keresztyén, álljon ide elénk, aki nyugodtan elmondhatná, hogy őt soha semmi ezen a területen meg nem érintette, ahogy Jézus mondja: gonosz kívánság ne futott volna át rajta. Ha pedig előáll egy keresztyén és azt mondja, hogy kora ifjúságától kezdve szerzetesi fogadalomban, önkéntes szüzességben él és semmi köze nincs e világ dolgaihoz, akkor meg azt rángatják elő, hogy életellenes és életidegen. Van, aki finomabban fogalmaz, és azt mondja, hogy a keresztyének magatartása szublimált kéjvágyat takar, azért beszélnek ilyen sokat erről a parancsolatról, a paráznaság tilalmáról, mert tulajdonképpen lépten-nyomon erre vágyakoznak, s igazából véve csak önmaguknak akarják megtiltani, tehát a tilalomba mindenkit be akarnak vonni. Mondják azt is, hogy a keresztyének kegyetlenek. Egyszóval néha az az érzése az embernek, mint amit egy orvos mondott nekem egyszer, amikor egy súlyos beteget bevittek a klinikára, négy vagy öt, önmagában is súlyos betegséggel. Kapkodtak az orvosok, hol ezt próbálták, hol azt próbálták, de ha az egyiket próbálták, a másik bajt növelték. Ezt mondta nekem az orvos: be vagyunk kerítve. Úgy tűnik tehát e parancsolat és a folyományai kapcsán, hogy aligha van parancsolat, amit annyira jól értünk és annyira rosszul értünk, – bekerített helyzetben vagyunk.

A János evangéliumából felolvasott történet a régi, ószövetségi világ kegyetlen törvénykezését idézi fel. Eszerint, a mózesi törvénytartás megkövezésre ítélte a házasságtörőt. A történetben azt látjuk, hogy Jézus be van kerítve. Ha Jézus azt mondja, hogy kövezzétek meg a házasságtörő nőt (mert ezt rendeli a mózesi törvény, ez a kor szokása), akkor rögtön jön a kérdés: miért beszélsz akkor kegyelemről? Miért beszélsz arról, hogy az ember élete megváltozhat? Ha viszont azt mondja: ne kövezzétek meg, akkor mindjárt jön a vád: törvényszegő, fölborítja a világ rendjét. Mi is sokszor érezzük, hogy ami e parancsolat kapcsán be vagyunk kerítve, és nemcsak abban az értelemben, hogy tudunk-e jó és helyes ítéletet mondani. Abban ugyanis a magyar embernek nagy gyakorlata van, hogy elkerülje a tiszta és világos szót. Sokkal inkább azt érezzük, hogy a magunk küzdelmeiben, hűségért való harcaiban, állhatatosságra való igyekezetünkben, a tiszta és fegyelmezett életetre való igyekezetben, s mégis, a bekerítettségünkben nem sok segítséget kapunk. Pedig ki az, aki közülünk ne akarna tiszta és fegyelmezett életet élni?

Ha még azt is hozzáveszem, hogy Freud, aki, tudjuk (és ez most nem értékítélet, csak egy egyszerű megállapítás), nem kedvelte különösen a keresztyénséget, s általában a vallásokat sem kedvelte különösebben, azt mondja az emberi civilizációról írott elmélkedéseiben, hogy az ember életét két nagy őselv, két nagy princípium határozza meg. Az egyikről a múlt alkalommal volt szó, a ne ölj parancsa kapcsán. Freud ezt így nevezi, ez a tanatosz-elv, a halál elve. A másik pedig, ami most érint bennünket, az erosz elve. Freud ezzel a görög szóval, és a görög szóba belefoglalt görög mitológiai képzetekkel próbálta a modern ember számára érzékeltetni erosz valóságát, ez a vágyakozásnak, mégpedig a véghetetlen és kielégíthetetlen vágyakozásnak a princípiuma. Azt mondja Freud: ez mozgatja az életet.

Értjük tehát, s nem is akarom fokozni a csapdahelyzetünk érzetét, de ha azt mondja egy nagy hatású, és ? valljuk meg ? sok tekintetben valóban igazat mondó pszichológus, hogy az ember életét nagymértékben ? szerinte döntő mértékben, de hadd tompítsam: nagymértékben – meghatározó őselv, mozgató erő ebbe a szóba foglalható bele, hogy erosz, akkor, amikor bennünket, keresztyéneket a parancsolat kapcsán, meg a hozzáfűzött törvényi rendelkezések kapcsán, meg a kétezer éves ilyen-olyan keresztyén életgyakorlat kapcsán támadnak, akkor voltaképpen ennek a támadásnak éppenséggel nem az a célja, amit a 18. század felvilágosítói, többek között Holbach báró, híres könyvének a címe foglal magába. Sokan használták ezt a címet, hogy, úgymond, leleplezzék a keresztyénséget, leleplezzenek bennünket, hogy mi is csak ócska, kéjvágyó, képmutató, ítélkező, filiszter, kispolgári magatartású egyedek vagyunk, akik azért ütjük ezt a nagydobot, mert kiváltképpen szeretünk ítélkezni. Nem erről van szó, hanem arról, hogy ezzel a parancsolattal (mint az összes többivel is) az emberi lélek lényeges kérdéseihez érkezünk. Vagyis ma az a tét, és az a kérdés, hogy mi keresztyének ? most egyszerűen csak így mondhatom ? hozzászólhatunk-e az emberi életnek ehhez a lényeges kérdéséhez? Természetesen, emberi magatartás, hogy ha valakit megrovunk valamiért, vagy buzdítunk valamire, valakit ? mondjuk ki ? kárhoztatunk helytelen magatartásért vagy éppen igyekszünk valami jóra ránevelni, s az illető azt nem akarja, a legjobb elhárítás az, ha azt mondja: de hát te is csak olyan vagy. Mit jössz te nekem, miről beszélsz te nekem? Miről papolsz nekem? Jaj, már megint prédikálnak erről. Vizet prédikál, bort iszik. Halljuk ezeket. De, testvérek, szabad Isten igéje és a Szentlélek segítségével túlmenni ezen a rossz érzésen, mert mint elmondottam a bevezetőben, nemcsak az a kérdés, hogy miképpen tudunk erről a magatartásról ítéletet mondani, és mások fölött pálcát törni, hanem hol találunk segítséget ahhoz, amire Isten meghív bennünket ebben a parancsolatban, a tiszta, a szent, a fegyelmezett életre. Ez a nagy kérdés.

Ezért hát engedjétek meg, hogy még valamit itt elmondjak. A mai kor nemcsak azt lobbantja a keresztyének szemére, hogy mi egy túl-szexualizált szemléletmóddal nézzük a világot, hanem erre rátesznek még egy lapáttal. A mai kornak már-már paródiába fulladó jelenségsorozata, amikor úgy akarja felülmúlni a régi intézményeket, így például a házasság intézményét is, hogy megrohasztja azokat. Nem megszünteti, hanem megrohasztja. Ennek az egyik legmarkánsabb jelensége, amit több ország törvényhozásában látunk (kisebb-nagyobb tiltakozásokat kiváltva, minden esetben nagy média-visszhangot nyerve), ez a homoszexuálisok házasságának a bevezetése, amely véleményem szerint ? ha szabad egy református lelkésznek a mai világban a véleményét nyilvánítani egyáltalán ? íztelen és értelmetlen. Hiszen a legkevésbé sem valamiféle jognak a kiterjesztéséről van itt szó, sokkal inkább arról, hogy a mai ember meg kívánja változtatni a természet rendjét. A házasságot ugyanis férfi és nő kapcsolatára találták ki. A mai igyekezet, amire a mai ember törekszik, és óriási politikai, szellemi, gazdasági, morális erőt vet bele, nevezetesen, hogy kitágítsa a házasság jogosultsági körét és intézményét, olyasmire hasonlít, mint amikor Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, vagyis Sztálin eldöntötte, hogy Szibériában az északra folyó folyókat megfordítja, mert minek ömlik a folyó fönt északon a hideg tengerbe, ott nincs szükség vízre, bezzeg délen, Dél-Szibériában nagy szárazság van, oda kell irányítani a folyókat! Hogy Oroszország ezen része kigyógyult-e már a természeti katasztrófa-sorozatból, azt mi még nem tudjuk. De mintha valami ilyesmire vállalkozna a mai ember.

Ezt is fegyelembe kell vennünk, amikor Jézus szavai fényében próbáljuk ezt a parancsolatot jól érteni. A Hegyi beszédben Jézus szavai kemények, elviselhetetlenül kemények, szinte azt lehet mondani, hogy iszonyatosak. Ezeket nagyon gyorsan át szoktuk lapozni. Mert az a szép ott a Hegyi beszédben, hogy kik ott a boldogok, azt magunkhoz öleljük. De ami utána jön, azt nagyon gyorsan átlapozzuk, különösen itt, a Hegyi beszédben, mert nagyon kegyetlennek tűnnek. Inkább szívesen odalapozunk a János evangéliuma 8. részéhez, a házasságtörő nő történetéhez és azt mondjuk: ez a mi Jézusunk! Igen, ez a keresztyénség! Hol vannak a te vádolóid, senki sem kárhoztat téged? Akkor én sem ítéllek el, eredjél és többé ne vétkezzél. Ez a mi Jézusunk, ez a keresztyénség, ez az irgalom, ez a kegyelem!

Csakhogy, azért olvastam fel mind a kettőt, mert a János evangéliumában foglaltakat, különösen Jézus elbocsátó szavát: eredjél, és többé ne vétkezzél, önmagában csak félreértenénk. Csak hamis hivatkozásnak és ürügynek használnánk, ha nem visszhangozna ott a szívünkben és a lelkünkben az, amit a Máté evangéliumában olvasunk. Mert, ahogy egy bölcs Biblia-magyarázó megjegyezte János evangéliuma történetéhez, Jézus ugyan fölmenti a házasságtörő asszonyt bűne alól, megbocsátja a bűnét, de nem menti fel arra, hogy a továbbiakban is vétkezzen. Márpedig elég gyakran látjuk, halljuk, hogy Jézusnak ezzel a szavával szokták fölmenteni az emberek magukat a továbbiakra. Pedig Jézus nem azt mondja, hogy eredj el, aztán, ha nagy baj lesz, gyere hozzám, és aztán majd megint kitalálok valamit, hogyan lehet az ítéletet és a vádat leszerelni, csak folyamodjatok hozzám bizodalommal gyermekeim, követőim, tanítványaim, nálam kész a kegyelem, nálam kész a megbocsátás, nálam kész a felmentés. Jézus ezt az asszonyt elbocsátja, – és meghívja. Meghívja a szent életre. Eredj el és többé ne vétkezzél. És ezt nem értjük igazán, ha nem vesszük ide azokat a szavakat is: ha megbotránkoztat a te szemed, vájd ki azt, ha megbotránkoztat a te jobbod, vágd le azt, mert jobb, hogy egy tagod vesszen el, minthogy az egész tested a gyehennára, ítéletre kerüljön. Ezt is a mi Jézusunk mondja.

Mit akar hát Isten? Isten ezzel a törvényével, ezzel a parancsolatával (ugyanúgy, mint minden parancsolattal, amelyet annak idején Mózes kőtáblára írt, és amelyről Jeremiás próféta azt jövendölte, hogy majd, amikor megragadjuk az üdvösséget Jézus Krisztusban, Isten a szívünkbe fog beírni), Isten az Ő irgalmassága és kegyelmessége felé hív meg bennünket. Továbbá, Isten ezt a parancsolatot, ugyanúgy, mint a többit, megszabadított gyermekeinek rendeli. Ez nagyon fontos. Ezt mindig hangsúlyozom, és nem fogom unni hangsúlyozni: Isten megszabadított gyermekei veszik, kapják és fogadják a tízparancsolatot. Ez szabad gyermekeknek szól, akiket Isten szabadságra hívott meg, de Péter apostol szavával élve úgy, hogy a szabadság ne legyen a gonoszság palástjává.

Mit akar hát itt Isten? Először is ez a parancsolat: ne paráználkodjál, vagy más fordításokban, ne törj házasságot, a szövetség egyik titkát fejezi ki. A szövetségnek azt a titkát, hogy a szövetség kizárólagos. A szövetségben nincsen lábjegyzet, a szövetségben nincsen apró-betűs szöveg. A szövetség nem olyan szerződés, akár férfi és nő köti a házasságban, akár két fél köti, mondjuk egy vállalkozásban, akár két nép köti egymással valamilyen ügyben, vagy akár Isten és ember köti egymással, amelynek lennének olyan apró-betűs, elolvashatatlan és értelmezhetetlen részei. Nem úgy, mint ma, amiről sokat hallunk a hitelválság kapcsán. Valaki fölvett ezer forintot, mert akart venni az unokájának három gombóc fagylaltot, és öt év múlva azt találja, hogy neki nem ezer forint kamatait és kezelési költségét kell kifizetni, hanem elárverezték a házát. Miért? ? Mert volt egy záradék, egy apró-betűs rész, volt valami rejtett meghagyás. A házasság nem olyan szövetség, hogy lenne benne záradék, abban az esetben, ha.., akkor, ha.., akkor így, akkor úgy; és az sem baj, ha a másik fél nem tudja. Ma Magyarországon, mindannyian roppant módon szenvedünk attól, amit persze csak egy statisztikai számmal tudunk kimondani, hogy minden száz megkötött házasságból legalább ötven válással ér véget, és erre nem mondhatjuk azt, hogy jaj, de jó, én még nem váltam el, jaj, de jó, én ezt nem ismerem… Mert nincsen olyan család, nincsen olyan rokonság, nincsen olyan barátság, nincsen olyan emberi kapcsolatunk, ahol ez ne jelenne meg, és azt látjuk, hogy amikor fölbomlik egy szövetség, attól senki nem lesz boldog. Ezért mondja Jézus, egy másik helyen, amikor az elválás felől kérdezik: Mózes ezt csak keményszívűségetek miatt engedte meg nektek. És azt látjuk, azt tapasztaljuk, hogy már külön lelkigondozói iparág (csúnya kifejezés, elnézést kérek mindazoktól, akik bajba jutott emberek lelki gondozásával foglalkoznak!), a méretekre való tekintettel szinte egy iparág alakult ki lelkigondozásra, válás utáni poszttraumás kezelésre. Hogy valamilyen módon mégis visszarángassák az embereket a normalitásba. Mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy ha széttörik egy szövetség, abból semmi jó nem jön ki. Nemcsak a gyerekek nem jönnek jól ki belőle, bár ez a legelső és a legnyilvánvalóbb következmény, s a lélektan használ ilyen kifejezést, hogy válási árvák. A felek sem jönnek ki belőle jól.

Egyszóval tehát, ebben a parancsolatban Isten azt fejezi ki, hogy a házasság teljes egészében, teljes létvalójában involválja a feleket. Testestől, lelkestől, mindenestől vagyunk férj és feleség, nincsenek az életünkben fenntartott rezervátumok. Ostoba és szinte halálos az a játék, amit, most már talán ideje múlt, de 15-20 évvel ezelőtt még divatozott a nyugati civilizációban ? ez az úgynevezett nyitott házasság. Magyarán: házasságtöréssel gyógyítsák a megromlott házasságot. De nincs rezervátum. Nincsenek külön kis területei a férjnek és külön a feleségnek, ahol én én vagyok, ő meg ő, és én azt csinálok, amit akarok. Valaki egyszer azt mondta nekem, mikor súlyos házassági válságban vergődött, a felesége számon kérte rajta a házasságtörést, a kalandokat, a kicsapongást, a szeretőket, azt mondja nekem: tiszteletes úr, nem lehet nekem egy kis magánéletem? Ott álltam megdöbbenve, mert én eddig úgy tudtam a civilizációt, hogy a házasság a magánélet, a házasság az a bensőséges bizalmi szféra, amely már nem bonható tovább. És milyen jó a magyar szó: házasságtörés, a házasságból sem kitörni, sem oda betörni nem lehet. Istennek ez a törvénye életvédelmi törvény. Ne ölj ? ha ezt halljuk, megdobban a szívünk és azt mondjuk: igen. Örök parancs ez, és milyen szent parancs és milyen fontos parancs ez, és milyen hálásak lehetünk érte. Mert ha az emberiség, civilizáció történetén végigtekintünk (ezer évekről beszélünk), megriadunk, hogy milyen olcsó volt régen az ember élete. Egyszer olvastam egy izlandi krónikát, 1200 évvel ezelőtt agyoncsaptak valakit, – egy birka volt az ára. Vagy, ha olvassuk a háborúk történetét, amikor Napóleon rakta a figurákat a térképen, és mondja a hadvezéreknek: ha odaküldünk egy csapatot, az ötezer ember áldozatába kerül, de menjenek. Milyen könnyen játszottak élettel, életekkel. Milyen nagy törvény ez, hogy ne ölj!

És az nem nagy törvény, hogy ne törj házasságot? Hogy ne paráználkodj? Ez ugyanúgy életvédelmi törvénye Istennek. Mit akar Isten? Azt, hogy szent, tiszta és fegyelmezett életet éljünk ? mondja a káté. Ezért van az, hogy Isten prófétái olyan bátran, szinte félreérthető módon példálóznak Isten és ember kapcsolata mentén a paráznasággal. Amikor a régi Izrael letért Isten útjáról, bálványokat imádott, hamis kultuszt állított fel, elvonul az élet tiszta forrásától, hogy szennyezett vizet igyon, akkor a próféták ilyen kemény szavakat mondanak: a parázna Izrael. A házasságtörő Izrael. Hóseás próféta könyvében Isten ezt egészen megrendítő módon írja le. Aztán ezt átveszi Ezékiel próféta, Jeremiás próféta és a többiek is. Úgy mutatkozik be Isten, mint férj, és úgy mutatja be Izraelt, mint hűtlen feleséget. (Kérem a nőket, ne tiltakozzanak, hogy már megint el vannak nyomva, mert ez megfordítva is igaz lehet.) Isten totálisan hozzákötötte az életét népéhez, Isten teljesen involválta önmagát az Ő népe életébe ? amely viszont hűtlenül, a szövetséget megszegve és megtörve elhagyja Istent. S ennek mindig életvesztés a következménye, ennek mindig az a következménye, hogy tönkre megy az élet. Ennek mindig az a következménye, hogy nem is fertőzött vizet, hanem hamis vizet iszik az ember, ami nem is víz. Ennek mindig az a következménye, hogy az ember elkezd eltávolodni az igazi élettől.

Ezen az sem, amit a középkor keresztyénsége próbált ki ebben a nagy drámában, mondván: akik akarják, ne házasodjanak. Éljenek szerzetesként, zárják ki magukat a világból. Aztán ehhez üdvszerző érdemet is hozzákapcsolt a középkor keresztyénsége, s fokozta a tétet. De mire a 16. századba eljutunk, a reformátorok már egészen világosan és keserűen azt látták, hogy miközben ugráltak az átlagember fején a házasságtörés bűnével, aközben magukat felmentették. Ezért van olyan sok vád a keresztyénség ellen, s nem akarom azt mondani, hogy ebben ártatlan is a keresztyénség. Ugráltak az átlagember fején a házasságtörés kapcsán, a kívánságok kapcsán, paráznaság kapcsán, lenyomták az egyszerű embert, és valóban mindent túl-szexualizáltak, ám közben azok, akik szent fogadalommal nem házasodtak, azok úgy magyarázták a Bibliát, hogy én nem is törhettek házasságot, mert vagyok házas. Közben mocskosabbul, tisztátalanabbul és gyalázatosabbul éltek, mint ma bármelyik Hollywood-i médiasztár. Bizony, így volt ez, kedves testvérek. Ezért mondja Pál apostol, jobb házasságban élni, mint égni. És ez Isten parancsolatának az egyik nagy titka. Jobb házasságban élni. Jó házasságban élni, mintsem égni, mintsem ahogy a nagy, lélektudó Freud mondja: élni és őrlődni, az erosz princípiuma mentén.

Mit akar Isten? Azt mondja a káténk: azt, hogy a paráznaságot mi is szívből gyűlöljük, mert életellenes, mivel Isten megátkozta azt, és azt akarja Isten, hogy tiszta és fegyelmezett életet éljünk akár a szent házasságban, akár azon kívül. Csak a házasságtörést és más hasonló gyalázatot tilt Isten ebben a parancsolatban? Mivel testünk és lelkünk a Szentlélek temploma, Isten azt akarja, hogy mindkettőt tisztán és szentül őrizzük meg. Ezért megtilt minden parázna cselekedetet, viselkedést, beszédet, gondolatot, vágyat, és mindent, ami erre ingerelhetne. Azt mondtam, be vagyunk kerítve, kedves testvérek. De ebben a bekerítettségben Isten szent igéje, Isten Szentlelke, az újjászületés áldása siet segítségünkre, mi több, ez az egyetlen menedékünk. Akik tehát szívüket és lelküket az új élet ajándékáért fölemelik az újjáteremtő Istenhez és megízlelik az eljövendő világ csodálatos erőit, megértik, mit jelent, hogy testünk és lelkünk a Szentlélek temploma, azok boldog szívvel ölelik magukhoz Mesterünk és Urunk szavát: eredj el és többé ne vétkezzél, mert már tudják, ez nem a következő vétekre hatalmaz fel, hanem az új életre hív meg. Boldog, aki érti, tudja, és gyakorolja is magát Istennek ebben a szent, egész életünket oltalmazó, az Ő szerető szövetségében megtartó törvényében. Ámen

Imádkozzunk!

Kérünk, Mennyei Atyánk erősítsd meg Szentlelkünkben a boldog bizonyosságot, hogy szent törvényed életünket védelmező törvény, és kérünk, adj erőt Szentlelkedből, hogy ez a védelem, amellyel megajándékozol bennünket, ne elviselhetetlen keret, szűk zubbony, hanem a szabadság csodálatos világa lehessen a számunkra. Megvalljuk Mennyei Atyánk, mindannyian, töredelemmel Mesterünk és Megváltónk szava szerint ítélet alá esünk mindannyian, de éppen az Ő kegyelmes szavában reménykedünk, hogy bennünket feloldoz és elindít a tiszta, a szent és fegyelmezett életben. Abba az életbe, ahol ízlelhetjük jóságodat, abba az életbe, ahol kétségbeesés nélkül és szabadon átélhetjük, csodálatos módon szeretsz bennünket, hogy akit mellénk rendeltél társul, hitvesül, az a Te ajándékod, hogy nem kell szoronganunk és félnünk, hogy bármit elveszíthetünk, hogy üres lesz az életünk, ha nem kapunk bele abba, amire ez a világ vonz és csábít bennünket.

Kérünk, Urunk segíts bennünket megállni hitvesi hűségben, segíts bennünket megállni szent élettisztaságban, segíts nekünk megmaradni a Te drága és szent szövetségedben, segíts bennünket kegyelmedből, Szentlelkedből boldog embernek lenni.

Könyörgünk Urunk elesett, megfáradt és beteg testvéreinkért, gyógyító irgalmadat áraszd ki reájuk. Könyörgünk Urunk a szomorkodókért, a gyászolókért, a feltámadott Jézus Krisztus hatalmával, az eljövendő világ erőivel vigasztald őket. Könyörgünk Urunk azokért, akik házassági krízisben vannak, és egyik tanács rosszabb a másiknál, amihez kapnak, amire odafigyelnek, elfogy lassan egymás iránti szeretetük, megbecsülésük, újítsd meg életüket, tartsd meg őket a házasság szent és igaz kötelékében.

Könyörgünk a széttört életűekért, akik egy-egy rettenetes szakadás után özvegyekké lettek, noha hitvesük nem halt meg, és könyörgünk a válási árvákért, akik szülőket, családot, békességet, megtartó szövetséget veszítettek. És könyörgünk Urunk a mai emberért, aki ide kap, oda kap, aki mindent akar egyszerre és semmije se lesz. Aki úgy gondolja, hogy a szeretetnek és a szentségnek törvénye ellenére van, noha látnia kellene, egyedül csak ebbe kapaszkodhatna. Könyörgünk a mi világunkért Mennyei Atyánk, ezért a szövetségszerző, Tőled elhanyatlott, Neked hátat fordító világért, újítsd meg szeretetedben, irgalmasságodban, üdvösségre vezető kegyelmedben. Mindannyiunkért, Mennyei Atyánk, akik most hallottuk Igédet, könyörgünk s kérünk, tedd Igédet áldott magvetéssé életünkben. Ámen