Parázna

“Aki példálózik, ezt a példabeszédet mondja rólad: Amilyen az anya, olyan a lánya! Anyád lánya vagy te, aki megunta a férjét és a fiait. …Ezért íme, összegyűjtöm minden szeretődet, akiknek kelletted magad, elítéllek a házasságtörők és a vérontók törvénye szerint, és kiszolgáltatlak a haragnak… De én emlékszem szövetségemre, amelyet ifjúkorodban kötöttem veled, és örök szövetségre lépek veled.” (Ezékiel próféta könyve 16. rész 44-45. és 60. verse)

Ezékiel próféta eléggé próbára teszi a türelmünket, sőt a mai napi és a tegnapi igerész az ízlésünket, keresztény lelkiismeretünket is. Nagyon szókimondóan ír le egy prostituáltat, mind külsejében, mind cselekedeteiben. A hittanévnyitó istentiszteleten a 3. parancsolat magyarázatában pedig éppen arról hallottunk, hogy tiszta légy beszédedben. Most akkor mi van?
Azonban Ezékiel próféta, és az ő szájával maga az Úr mindössze tényeket foglal az elborzasztó hasonlatba, minden lakkozás nélkül. Ez nem élvezkedő, durva indulat, hanem haraggal és fájdalommal vegyesen állít tükröt az Úr – ki elé is? Egy prostituált, egy parázna elé? Nem. A parázna, aki elé tükröt állít, az a nép, amelyet Isten, mint egy kitett csecsemőt gondjaiba vett, felnevelt, majd mint egy férj szerette őt, gyermekekkel ajándékozta meg: annyian lettek, mint égen a csillag és mint tenger partján a homok. De ez a nép hűtlen lett hozzá, elment más istenek után, nem sajnálta az Úrtól kapott javait, aranyát, ezüstjét, drága ruháit, sőt gyermekeit sem oltáraikon feláldozni.
Isten népe, mint hírhedt parázna! Isten népe és protituált! Együtt említhető ez a kettő?! Elképzelhetetlen! Mégis ezt olvassuk az Isten igéjében. Számunkra a nagy parázna a Jelenések könyvéből ismerős, ahol ugyanígy felékszerezve, gyönyörű ruhában egy asszonyalak a keresztény mártírok vérétől részeg. A keresztényeket üldöző Római Birodalom képe. Igen, nagyon kifejező, ez rendben van… De Ezékiel próféta azt a mellbevágó képtelenséget állítja, hogy Isten népe is lehet ennyie romlott! Nem úgy van, ahogy egyébként maga Izrael gondolta és mi magunk, Isten mai népe gondoljuk, hogy jó, jó, hát mi is vétkezünk, sajnos köztünk is vannak bűnök és hiányosságok – de hát a világhoz képest, pogányokhoz képest mégiscsak jobbak vagyunk! Van, amikor Isten népe romlottabbá válhat a pogány népeknél, azoknál is, akik egyébként az ellenségei. Nem így van mindig, az sem igaz, amikor a keresztények önostorozásba kezdenek, de lehet ilyen!
Van azért egy nagy különbség Izrael, mint az Isten népe, és az egyház, mint Isten népe között. De lehet, hogy inkább veszedelmünkre, mint javunkra. Ugyanis Izraelnek azt ígéri Isten, hogy ha hűséges hozzá és a küldetéséhez, akkor dicsőség vár rá. Jézus pedig azt mondja az egyháznak, hogy ha hűséges hozzá, és a küldetéséhez, akkor – mire is számíthat? “Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.” Azaz az egyház, ha hűséges, ugyanúgy részesülhet gyalázatban, mintha hűtlen. És ez csapda. Mindig gondosan különbséget kell tennünk, hogy azért gyalázzák és támadják, mert Krisztushoz hűséges, vagy saját maga, hűtlensége és bűnei miatt.
A vége mégis evangélium: Isten, mint férj, kitart népe mellett. A megalázott és büntetést szenvedő feleségnek örök szövetséget ígér: “De én emlékszem szövetségemre, amit ifjúkorodban kötöttem veled és örök szövetségre lépek veled.” Mert Isten soha nem lesüllyed, ha kitart mellettünk, hanem lehajol, hogy felemeljen minket. Ámen.