Olyan jó, hogy van élet a pelenkán túl…
Olyan jó együtt énekelni
Olyan jó hallgatni az Igét
Olyan jó megosztani a gondolatainkat róla
Olyan jó imádkozni
Olyan jó érezni, hogy nem csak nekem nehéz
Olyan jó kiszakadni a mókuskerékből hetente két órára
Olyan jó együtt másoknak segíteni
Olyan jó együtt kirándulni
Olyan jó együtt mézeskalácsot sütni
Olyan jó minden héten visszatérni
Olyan jó látni hogy nőnek a gyerekek
Olyan jó látni, hogy milyen jól eljátszanak egymással, amíg mi beszélgetünk
Olyan jó közösségben lenni
(Konturné dr. László Beáta)
Idén is tervezünk meghívni vendégeket és néhány közös program is várható.
Sok szeretettel várunk minden édesanyát és kisgyermeket a baba-mama körbe keddenként 10 órától!
Megközelítés: A Böszörményi út felőli kiskapun lehet bejönni, és felfelé (a Polgármesteri Hivatal irányában) megkerülve az épületet a kerten keresztül lehet belépni a babaszobába. Babakocsival is járható az útvonal. Rosszabb idő esetén fedett helyre lehet tenni a babakocsit.
Van külön akadálymentes mosdó, ahol van felszerelt pelenkázó is. Szoptatáshoz is van lehetőség diszkréten elvonulni.