Mi a Biblia?

Patterman Renáta hitvallása

A második konfirmációs felkészítő órán Ibolya feltett nekünk egy kérdést: Mi a Biblia? Emlékszem úgy ültem ott, mintha a világ egyik legegyszerűbb kérdését hallanám, mégsem találtam a szavakat, mert nem tudtam még, hogy valójában mit is jelent számomra. Azóta eltelt 7 hónap és a felkészítő alatt rengeteg új dologban, megtapasztalásban és élményben volt részem. Azért választottam hitvallásom témájának a Bibliát, mert egyúttal szeretném megfogalmazni válaszomat, erre a 7 hónappal ezelőtt feltett kérdésre.
A Biblia Isten igéje, tanító jellegű, lelki jellegű és cselekvésre késztet, motivál. A tanító jellegében eddig sem kételkedtem, a lelki oldalt azonban nem ismertem, így nem is volt mi motiváljon. Isten elsősorban a Biblián keresztül szól hozzánk, de nem elég olvasni, be is kell fogadni Isten szavát, és ehhez a befogadáshoz a Szentlélek segítségére van szükség. Minden bibliai történetben megvan a tanító erő, egy rejtett tartalom, amelynek mondanivalója örök, hiszen Isten minden kor minden emberéhez szól. Számomra a Biblia nem egy könyv, több annál, egy olyan segítség, egy támasz, ami ott van mellettem, amit bármikor elővehetek, kinyithatok, olvashatok, ami válaszokat ad és tanít. A felkészítő kezdetén megkaptam életem első, saját Bibliáját. Azt tanácsolták nyugodtan írjak bele, húzzak alá benne sorokat, ha úgy tetszik, tegyek bele jelző cetliket, használjam. Szerintem a használatban rejlik a Biblia igazi ereje, amikor használjuk, olvassuk, beengedjük az igét, meghalljuk Isten szavát, így kerülhetünk közelségbe a Biblia belső tartalmával és kaphatunk útmutatást mindennapi életünkhöz. Ha most kinyitom a Bibliámat pl. Máté evangéliuma 26. részénél, tudom, hogy a lap széle azért hullámos, mert a nagycsütörtöki Biblia felolvasás közben izgalmamban meggyűrtem. Nekem is van már saját Bibliám, hozzám tartozik és ez biztonságot, támaszt nyújt nekem.
Bátran és büszkén vallom magam keresztyénnek.