A Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar (BHKZ Akadémia) újra jótékonysági hangversenyt ad templomunkban ifjúsági kórusunk közreműködésével. Sok szeretettel várunk mindenkit november 15-én, vasárnap este 6 órára!
A hangversenyen közreműködik még Lencsés Lajos angolkürtön és a Felsőkrisztinavárosi Plébánia Kórusa.
Az adományokkal nehéz helyzetben lévő kárpátaljai reformátusokat segítünk.
Kedves Barátaink!
Engedjék meg, hogy időszerű meghívásunkat egy személyes vallomással kezdjem. Kedves barátom, Soós András bölcs életvezetési tanácsa szerint hátrányosra fordult helyzeteket igyekezzünk előnyünkre fordítani. Nos, az utóbbi időben egyre több alkalmunk adódik a tétel gyakorlására…
Zenekari formációink helyzetére lefordítva: kényszerű leépülések miatt a kelleténél többször kellett repertoárt váltanunk, s ennek egyik kézenfekvő lehetősége új alkotások ösztönzése. E vonulatnak része a zeneirodalom fontos és ma is aktuális remekműveinek alkalmazása saját médiumunkra, magyarán átiratok készítése. E kényes művelet számtalan buktatójával jár, így elsősorban is azzal, hogy az adott darab új köntöse méltó-e az eredetihez.Néhány alkalmi átirat elkészítése után Liszt sokunk számára legkedvesebb kései alkotókorszaka felé fordultam, s valóságos aranybányára bukkantam. Legmeghökkentőbb tapasztalom mégis a talált anyagok hangszerszerűsége volt, így legtöbbször teljesen érintetlenül hagyhattam az eredeti szövetet. Ha mégsem, akkor pedig szimfonikus műveinek párhuzamaiból nyerhettem egyértelmű eligazítást.
Amikor tehát újabb válogatást nyújtunk át ebből a csodálatos zenei – és szellemi – világból, zeneszerzői tevékenységem legszebb időszakát osztom meg a hallgatósággal.
Ugyancsak Lisztnek köszönhetem azt a barátságot is, mely a műsor Wagnerre emlékeztető részében testesül meg – Lencsés Lajossal, az élő legendával még két, a műsorhoz szervesen illeszkedő tervezett ráadással is készülünk.Tartsanak velünk, szeretettel vár mindenkit a közreműködők nevében:
(közreműködik a Budahegyvidéki Református Egyházközség Kórusa /karigazgató: Bereczky Anikó/,
valamint a Felsőkrisztinavárosi Plébánia Kórusa /karigazgató: Tőkés Mária Tünde)
In festo transfigurationis Domini nostri Jesu Christi SW 188*
Recueillement SW 204*
Angelus SW 378 (Liszt eredeti hangszerelése)
La lugubre gondola SW 134*
R. W. Venezia SW 201*
Am Grabe Richard Wagners SW 135
18. magyar rapszódia SW 244/19*
Csárdás macabre SW 224*
*Gémesi Géza vonószenekari átiratainak ősbemutatója