Bár a családommal friss szereplők vagyunk a gyülekezet életében (nemrég költöztünk a templom közelébe), mégis régóta kötődöm a Böszörményi úti templomhoz. 12 éves korom óta a Szenczi Molnár Albert cserkészcsapat tagja vagyok, ami életem legfontosabb és legnagyobb hatású közössége. A kisfiam születéséig a csapat vezetői között dolgoztam.
A Gazdagréti Református Gyülekezet tagjaként nőttem fel, itt konfirmáltam. A családomban és a gyülekezetben csepegett belém és erősödött meg az a hit, ami most is az alapját jelenti a gondolkodásomnak és minden igyekezetem szerint az életemnek is.
Gyerekkorom óta fontos része az életemnek a gyülekezeti élet, ezért a költözés óta igyekszünk csatlakozni a templom életéhez. Így csöppentem be a baba-mama körbe, ahol hamar hozzám hasonló anyukákra, és az Istenhez kapcsolódás lehetőségére találtam.
A férjem, Huszár András, római katolikus, így a családunk mindkét felekezet életéhez, szokásaihoz kapcsolódik. Négy gyermekünknek szeretnénk átadni azt a hitet, amit mi is kaptunk a szüleinktől, nagyszüleinktől. Sebestyén, Helka, Csönge és Hajna lassan itthon érzik magukat ebben a templomban, egyre bátrabban csatlakoznak a gyermek-istentisztelethez és nagyon szeretik a maihoz hasonló süteményezős napokat. 🙂
Hálásak vagyunk, kedves, szeretettel teli fogadtatásban volt részünk a Baba-mama körben és gyülekezetben egyaránt! Reméljük, hogy a következő években Isten kegyelmében és áldásában mi is a közösség tevékeny tagjaivá válhatunk!