Hunyadi-Jaksa Annamária

Mindnyájan érezzük konfirmációi ünnepünk jelentőségét életünkben. Vallást teszünk a mi Urunk, Jézus Krisztusba vetett hitünkről, és a gyülekezet úrvacsorával élő tagjai sorába lépünk.
Ez arra kötelez minket, hogy Urunk szeretetéről ne csak szánkkal, hanem még inkább tiszta életünk és jó cselekedeteink csendes bizonyságtételével tanúskodjunk. Kevés ehhez a mi erőnk, de Isten kegyelme nekünk is elég.
Mert Urunk kegyelme végtelen. Elküldte egyetlen fiát, Jézus Krisztust, hogy megváltson minket a magunk szerezte haláltól. Isten a teremtésben nem számolt a halállal. De az első emberpár – élve az Úrtól kapott szabadságával – evett a tiltott gyümölcsből. Ennek lett a következménye egyrészt, hogy az embernek biológiailag egyszer meg kell halnia. Másrészt, hogy a lelki halálba születünk, vagyis nem vagyunk képesek az Istennel való közösségre. Jézus Krisztus, a Fiú pedig ettől váltott meg minket kereszthalálával. Tanítása szerint, ha hiszünk benne, testi halálunk után megkapjuk az Istennel való közösségünk, a szent életünk. Erre készülünk földi életünk során.
A Fiú, Jézus Krisztus halálát nem szabad csupán egy oldalról vizsgálnunk. Valójában két oldala van: a halál és a feltámadás, hiszen halála tulajdonképpen győzelem: legyőzetett, de ez volt a feladata. Az Úr tudta, s Fiát adta értünk: Jézus azért született, hogy meghaljon értünk. Jézus egyszerre ember és isten. És emberi mivoltában halt csak meg. Halála pedig váltsághalál. Meg kellett halnia, hogy megigazolja, hogy megváltotta bűneinket. Feltámadása az isteni mivoltát bizonyítja. Jézus a kereszten győzte le a sátánt, mert ott maradt a kereszten.
Magunktól nem tudunk Krisztusban hinni, sem nála megmaradni. Urunk bátorított, hogy rátérjünk erre az útra, ami ide vezetett. Urunk erősít meg, hogy Krisztushoz ragaszkodjam.