Hay Diana

Bár a szüleim nem voltak templomba járó emberek (ennek több oka is volt, egyik a szocializmus ideje, és ők nem voltak elég bátrak, hogy vállalják hitüket, a másik az, hogy csak az édesanyám volt református, az édesapám római katolikus volt), de egész életükben bíztak a gondviselésben, és ezt adták tovább a gyerekeiknek is. Ahogy nőttem, érzékeltem (és ezt tudatosították is bennem), hogy életüket a Tízparancsolat irányítja, de alapvetően nem foglalkoztak sokat a vallási dolgokkal. Én viszont mindig éreztem azt, hogy Isten gyereke vagyok, amit szép énekünk így mond:

Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél;
Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél;
Még meg sem formált szent kezed,
Már elválasztál engemet.

Ennek megfelelően el kezdtem érdeklődni hitünk iránt. Középiskolás koromban elkezdtem olvasni a Bibliát, és ajándékba kértem református “teológiai” irodalmat. Ezeket olvasva, és az életem eseményeiben a Gondviselést tapasztalva, egyre mélyebb lett a hitem, és a vágyam arra, hogy egy gyülekezethez tartozzam. Mivel a családom mindig a környéken lakott, tudtam, hogy a református templom a Böszörményi úton van (a nagyapám is presbiter volt itt: Medvey Lajos), így jöttem ide 1988-ban. Először is jelentkeztem a felnőtt konfirmációra, így konfirmáltam 33 évesen 1989-ben, de folyamatosan segítettem az adminisztrációban, a gyerekmunkában és a hollandokkal való kapcsolattartásban. Sajnos a kilencvenes években a gyülekezeti munkára nem maradt időm édesapám ápolása, majd később a húgom gyerekeire való vigyázás miatt. De szerencsére már megint több szabadidővel rendelkezem, így újra szívesen részt vennék a gyerekek vagy idősek közötti munkában, vagy bármi másban, amire szükség van.