Gyerekekkel is lehet jönni!

Azt tapasztaljuk, hogy sokan még nem fedezték fel a megújult templomépületünk alsó szintjét, ahol a gyerek- és ifjúsági szobáink vannak, ezért most mindenkit virtuálisan körbevezetünk. (Majd készítünk egy vasárnapi felvételt is, amikor nagyobb az élet a szobákban 🙂 )
Jézus életének fontos helyszíneit követik a szobák elnevezései: a Betlehem szobába várjuk az óvodásokat. Nekik a felnőttekével egyszerre, 10 órakor kezdődik az istentisztelet. Beszoktatásként az első néhány alkalommal nyugodtan beülhet a kísérő szülő is.
Az iskolások már a felnőttekkel közösen kezdik az istentiszteletet a templomtérben, csak a prédikációtól kezdődik nekik a korosztályuknak megfelelő csoport. Ekkor mennek le közösen a Názáret szobába az alsósok, a Kapernaum szobába pedig a felsősök.
Az egészen picigyerekes családoknak sem kell otthon maradniuk, számukra az ifiszoba vasárnaponként babaszobává válik. Itt ki hangosítva hallgathatják a felnőtt istentisztelet, de közben a picik is eljátszhatnak. Sőt, sokszor van gyerekvigyázó önkéntesünk is, akire akár rá lehet bízni a kicsiket.
Szeretettel várunk minden családot!