37 éve, keresztelésem alkalmából a nagymamám, aki református lelkipásztor leánygyermeke volt, szüleimnek egy református énekeskönyvet ajándékozott a szüleimnek, amelybe beleírta, hogy szeretné, ha nemcsak szeretetben, hanem hitben is nevelnének. „De az Úr szeretete mindörökké az Istenfélőkkel van és igazsága még az unokáikkal is.” [Zsolt. 103.17.] Isten elhívását saját elhatározásomra, kb. 5 éve vettem csak igazán komolyan. Azért az Úrvacsora témáját választottam, mert a láthatatlan Úr Jézussal való szeretetközösségünk megünneplése a gyülekezet teljes jogú tagjaként izgalmas titkot rejteget. Gyökerei visszanyúlnak az ószövetségi páskavacsorához, bennünket azonban az utolsó vacsorára emlékeztet. Jegyei, a kenyér Krisztus testét, azaz az egyházat; a bor Krisztus vérét; a kehely a hálaadás poharát; a várakozás asztala Krisztus újra eljövetelét szimbolizálja. Az Úrvacsora központi üzenete a bűnbocsánat. A közös kenyér megosztásából pedig a szeretetszolgálat fejlődött ki. Remélem, hogy a gyülekezet szívesen fogad be Krisztus testébe.