Dobsa család

Kedves Gyülekezeti Tagok!

Évek óta járunk a gyülekezet ifjúsági csoportjával Kárpátaljára Gut nevű faluba gyermektábort és karácsonyi ünnepséget tartani az ott élő családok legkisebbjei számára. A háború miatt sok, általunk is jól ismert család hátrahagyta időlegesen otthonát, hogy a következő hónapokat az anyaországban próbálják átvészelni.
Egy guti család fordult hozzánk segítségért, ahol az édesanya beteg testvérével és öt gyermekével jött Magyarországra. Nem mintha fontos lenne, de a négy kislány és egy kisfiú már a táborok alkalmával is belopták magukat a szívünkbe, ragyogó tekintetük mindig lelkesített bennünket.
Lakhatást már sikerült számukra találni, mivel a Sárszentmihályi református gyülekezet úgy döntött, hogy befogadják a családot, átmeneti időre, legfeljebb 1.5 évre. A gyülekezet úgy vállalta őket, hogy lakást adnak, (3 szobás 3 éve épült új parókia, amiben azért nem lakik a lelkészcsalád, mert van saját házuk), de a megélhetésükhöz szükséges költségeket nem tudják biztosítani. Különös isteni ajándék, hogy Sárbogárd polgármestere ebben a gyülekezetben presbiter, legalább egy közmunkát azonnal tud adni az édesanyának, és sok mindenben besegít, gyerekek iskolai elhelyezése, családi pótlék intézés, stb.
A megélhetésük viszont nem megoldott, ezért fordulok levelemmel a gyülekezeti tagokhoz. Szeretnénk biztosítani nekik minden szükséges eszközt a háztartás elindításához (kamra feltöltés, tisztálkodó és takarítószerek, stb.), valamint havi rendszereséggel kiegészíteni az anyuka várható alacsony keresetét amennyivel szükséges.
Kérem, ha valaki teheti és szívesen segít, akkor pénzadományát jutassa el Török Csaba 11773119-08815808 számú bankszámlájára és megjegyzésbe írja bele, hogy „Kárpátaljai családnak támogatás”. Török Csaba testvérünk el szokott minket kísérni a táborokba és az idősek között szokott ígével szolgálni. Ő vállalta most a családdal való kapcsolattartást. Csaba a befolyt összegek mértékéről és felhasználásáról összesítést készít, ha valaki küld adományt, akkor kérem jelezze számomra a duraczky.balint@gmail.com e-mail címre és így Csaba lelkesítő beszámolóit el tudom juttatni számára.

Nagyon köszönöm, hogy elolvasták levelemet!

Duráczky Bálint