„Még beszélt, amikor egyszer csak megjelent Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől, kardokkal és botokkal a kezükben. Aki elárulta őt, ezt az ismertetőjelet adta meg nekik: Akit megcsókolok, az lesz ő: fogjátok el, és vigyétek el biztos kísérettel! Amikor odaért, azonnal hozzálépett, és így szólt: Mester! – és megcsókolta. Azok pedig megragadták Jézust, és elfogták. Valaki az ott állók közül kirántotta a kardját, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta nekik: Úgy vonultatok ki ellenem, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok. Veletek voltam mindennap a templomban, és tanítottam, és nem fogtatok el. Az Írásoknak azonban be kell teljesedniük. Ekkor mindnyájan elhagyták őt, és
elfutottak.” (Márk evangéliuma 14. rész 43-50. versei)
Még beszélt Jézus, amikor megjelent Júdás a felfegyverzett csapattal. A tanítványokhoz beszélt Jézus, akiket éppen felébresztett, mert nem bírták a vele való virrasztást. Mert ahogy Jézus inti is őket, a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Ott vannak hát azok, akik szándékuk szerint mellette vannak, de a testük legyőzi őket. Ott van a hivatalos alakulatból és az alkalmi, felbérelhető vagy felgerjeszthető alakokból álló nagy sokaság. Fizikailag nincsenek jelen, de a háttérben ott vannak a vezetők; az evangélista hangsúlyosan fel is sorolja őket: főpapok, írástudók, vének. És ott az áruló, Júdás. Nála nem csupán az árulás maga sötét, hanem különösen is a módja taszító: hogy a tiszteletcsókot választja jelül. De tulajdonképpen éppen ilyen sunyi a vezetők eljárása, ahogyan Jézus ki is mondja: nem a templomban, nappal fogják el, ahol napok óta nyilvánosan tanított, hanem éjjel, egy árulót lefizetve. Kisebb vagy nagyobb mértékben, de mind kiábrándítók, csalódást vagy felháborodást keltenek. És hasonlóan kiderülhet, a leginkább becsült keresztény testvérünkről is, hogy a lélek kész, a szándék megvan, de a test erőtlennek bizonyul. Itt persze nem csupán a biológiai testre gondolunk, hanem testies indulatokra, gondolatokra, érzelmekre, mindarra, ami kísértésbe ejthet. A legrosszabb tapasztalat persze az, amikor Júdással találkozunk: úgy érezzük, hogy életével nem csupán elárulja Jézust, hanem még álszent is, kegyes szavakkal mintegy csókolgatja őt. S ha Jézus követőin kívülre tekintünk, összességében akkor sem jobb a kép: fönt vagy lent, finomabb vagy nyersebb módon, de sokszor kiábrándtóan működik a világ. Hát nincs senki, aki reményt keltene arra, hogy mégis van tisztaság, igazság? És hogy végül az fog győzni? Jézusban számomra ez a kettő: az igazság és az igazság győzelme, a legfontosabb vigasztaláshoz tartozik. Hogy ő garancia arra, hogy van értelme a tisztaságban, az igazságban hinni és eszerint élni, sőt másokat is teljes felelősséggel erre tanítani! Ebben az evangéliumi jelenetben ő az egyetlen feddhetetlen. És végül ez, ő fog győzni. Mert az Írásoknak be kell teljesedni. Ez itt a legfontosabb mondat. Az Írásokban pedig nemcsak az van megírva, hogy lesz, aki elárulja, lesz, aki fára szegezi, hanem az is, hogy övé lesz a győzelem, minden hatalom és dicsőség. Ámen.