Hódolás

Kálvin azt mondta egy helyen, hogy aki le tud térdelni Isten előtt, azt soha senki és semmi ebben a világban nem tudja térdre kényszeríteni. Hát gyertek, hódoljunk az egek királyának!

dr. Szabó István
2018. december 25. karácsony

Lekció: János evangéliuma 4. rész 21-24. versei

Imádkozzunk! Köszönjük mennyei Atyánk a mi Urunk Jézus Krisztusunk által, hogy békességet adtál nekünk a mi időnkben és mi most csatlakozhatunk a bölcsekhez, a pásztorokhoz és szabad szívvel engedhetünk az angyalok meghívásának és unszolásának, hogy dicsőítsük megszületett Krisztusunkat, ég és föld királyát, a testté lett Igét. Aki emberré lett és magára vette minden vétkünket, hogy egyszeri és tökéletes áldozatával kiszabadítson bennünket bűnből, kárhozatból, halálból és átvigyen minket az Ő dicsőséges országába. Neki szeretnénk hódolni mennyei Atyánk imádságunkkal, énekünkkel, ünneplésünkkel, de legkiváltképpen egész életünkkel, ezért kérjük is, Lelkeddel szentelj meg bennünket, tégy késszé az Ő útján járni, tégy késszé arra, hogy szereteted törvényét hűséggel betöltsük. És leginkább most, ezen a napon, csodálatos és kegyelmes, dicsőséged fényét tovább tükrözzük másokra, a mellettünk ülőre, szeretteinkre, minden emberre, akik óhajtozva várják és epekednek, hogy a Te fiaid, gyermekeid megjelenjenek ebben a világban, hirdethessék a szabadítás, a szeretet győzelme. Őérette, Krisztusért, a testté lett Igéért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen

Textus: “Amikor pedig megszületetik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki. Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem. És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie? Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta: És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt. Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét. És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki. Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük megy vala mindaddig, amíg odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.” (Máté evangéliuma 2. rész 1-11. versei)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Azt hiszem, sokan vannak úgy, ahogy én is, hogy már december elején megveszik a következő évi naptárukat, és aztán bele is lapozgatnak. Én mindenképpen. S így karácsony táján előveszem a jövő évi naptárat és ellenőrzőm, hogy jövőre is meglesznek-e az ünnepek, vasárnapok lesznek-e a vasárnapok, minden a helyén van-e a következő esztendőben? Aztán még néhány dolgot bejegyzek előre, fontos eseményeket, jó, ha eleve ott vannak. Mostmár csak az a kérdés, testvérek, hogy karácsony táján bevezetjük-e a jövő esztendei naptárunkba annak a lényegét, amire Jézusnak és a samáriai asszonynak a beszélgetéséből következtetni kell? Ezt olvastam János evangéliumából: asszony – mondja Jézus –, mondom neked, hogy eljön az idő, és az most van itt, amikor Istent már sem ott, sem itt – nem különösen kijelölt és minősített helyeken –, hanem lélekben és igazságban fogják imádni. Mert az Isten ilyen imádókat keres magának. Mit írunk át karácsony gyönyörű szép történetéből a következő esztendőbe, a lelki és igazságban való istentiszteletezésünk számára? Mert karácsonyt mindig mondani kell, mert ez a legszebb történet, ennél szebb történet nincsen; és mindig mondjuk is, mert ebben a történetben élet van, megváltás van, ámulat van, áhítat van, hódolás van.
De gyorsan hozzáteszem, hogy amennyire gyönyörűszép a karácsony története, éppen annyira veszélyes is, már amennyiben megfeledkezünk róla. Mert, ha elfelejtjük karácsony történetét, az olyan, mintha elfelejtenénk lélegezni, vagy még inkább olyan, mintha elfelejtettünk volna szeretni, és nem tudjuk már, hogyan kell szeretni, vagyis olyan ez, mint amikor a leglényegesebb dolgokat felejtjük el.
Szeretném, kedves testvérek, ha a lelki naptárunkba, vagyis a jövőnkbe bejegyeznénk mindazt is, amit ma Máté evangélista karácsonyi története kapcsán a Szentlélek át akar a szívünkbe írni abból a sokból, amit itt látunk – a születésből, az életből, az angyalok zenéjéből, a pásztorok ámulatából. Én most csak egyet emelek ki, de ezt minden napra be lehet, sőt be kell írni. Ezt a felolvasott szakaszban hallottuk egyetlen szóban összefoglalva: hódolás. Igen, ha szigorú fordítók lennénk, akkor Máté evangélista szövegét három esetben is így kellene fordítanunk. Először, azt mondják a napkeleti bölcsek: azért jöttünk, hogy hódoljunk a megszületett új királynak. Majd Heródes, igaz démoni eltervezéssel, azt mondja: mondjátok meg, hogy hol van ő, hogy elmenjek, hogy én is hódoljak neki. És végül azt olvassuk, hogy mikor a bölcsek odaértek a házhoz, ahol megállt a csillag, fölülmúlhatatlan nagy örömre gyulladtak, öröm támadt bennük, bementek a házba, meglátták a gyermeket és hódoltak Neki. És ha még szigorúbbak vagyunk, akkor Jézusnak és a samáriai asszonynak a beszélgetését is így kell fordítanunk: ezt mondja Jézus: Asszony, mondom neked, eljön az idő és az most itt van, amikor az Isten igaz hódolói lélekben és igazságban hódolnak Neki.
Különleges szó ez, és megengedi, hogy másképp is fordítsák. Például így: tiszteletet adnak valakinek, leborulnak előtte, imádták. Ennek a sokféleségnek talán az az oka, hogy ott cseng a fülünkben a görög filozófusok megvető szava, Platóné is, aki azt írja a törvényekről szóló munkájában, hogy a hódolás szó – görögül proszkünészisz –, barbár szokást jelez. Hiszen azt fejezi ki, hogy leborulunk valaki lába elé, odaborulunk a lábához és csókolgatjuk a lábát. Némelyek így magyarázzák: pitizünk, mint a kutya, amikor a gazdája lábához törleszkedik. Olvassuk el Babits gyönyörű versét, amit a kutyájához, Ádázhoz írt, ahogy leírja a törleszkedő kutyát, amint várja a gazdája simogatását. Nos, mondja Platón, ez barbár szokás. A perzsa királyok meg a despoták kényszerítik az embereket, hogy a lábukhoz feküdjenek és csókolgassák azt. A szabad görögök, a szabad emberek nem hódolnak! De feltenném a kérdést, ha tehetném ennek a filozófusnak: akkor mit csinálnak a szabad emberek? Tudjuk a választ. Hódítanak. De van egy másik történetünk – az igazi történet, karácsony.
Karácsony története többek között azt tanítja meg nekünk, hogy miképpen lép a szorongás helyébe öröm – még pedig felülmúlhatatlan öröm, hogyan lép a gyötrődés és a harc helyébe szent ámulat, és hogyan lép a hódítás helyébe a hódolás. Néhány lépést tegyünk e titokhoz közeledve. Az első, amit így mondtam, a szorongás helyébe öröm lép. Azt olvassuk itt, hogy megérkeznek a napkeleti bölcsek (a háromkirályok) Jeruzsálembe, akik talán már türelmetlenek és fáradtak. József Attila szép kedves sorával: gyalog jöttek, mert siettek, ott van a lelkükben a sürgetés, hát hol van a zsidók királya?! Mert azért jöttünk, mondják, hogy hódoljunk neki. Nem azért jöttek, hogy leigázzák, nem azért jöttek, hogy rabláncra fűzzék, hogy vazallussá tegyék, nem azért jöttek, hogy az ő révén politikai puccsot hajtsanak végre és letegyék Heródest a hatalmából és elűzzék a rómaiakat. Ezek nagy programok ám, kedves testvérek! Mégis, vagy mégsem – azt mondják: azért jöttünk, hogy hódoljunk. És amikor meglátják a csillagot, megállni a hely fölött, ahol a gyermek van, ott a világnak ebben az eldugott szögletében, fölülmúlhatatlan örömre gyulladnak. Ez a karácsony egyik nagy titka, hogy a szorongásunkat, a gyötrődéseinket, a fáradtságunkat – hozzáteszem, még a karácsonyi fáradtságunkat is, van bennünk jócskán – még ezt is felülmúlja a Krisztusnak való hódolás öröme.
A másik lépés az, hogy meglátjuk, hogy mit jelent hódítás helyett hódolni. Amikor erre a szóra, hogy hódolás gondolunk és fellapozzuk hozzá Máté evangéliumát, egy kissé előre megyünk, ahogy visz bennünket előre az idő is, azt halljuk, hogy a kísértő, amikor megkísértette a Megváltót szolgálata előtt, és megpróbálta vakvágányra terelni, az ember megváltásának a nagy ügyéből kibillenteni, fölvitte Jézust egy magas hegyre és egy szempillantás alatt megmutatta neki a világ összes országát, birodalmát, királyságát, és azt mondta: mindezt neked adom, ha leborulva hódolsz nekem. És itt egy szempillantás alatt belelátunk abba a kérdésbe, hogy miért van tele a világ háborúval, békétlenséggel, iszonyattal, rettenetekkel. Azt olvassuk a Mennyei jelenések könyvéből, hogy amikor megjelenik az Antikrisztus – a régiek szavával: az Isten majma –, hatalmat szerez arra, olvassuk az igében, hogy káromlásokat szóljon dicsőítés helyett. (Ismerős ez, ma is tele füttyögik a világot és telekiabálják blaszfémiával, káromlással hódoló szó helyett.) És adatott neki hatalom – mondja János a Jelenések könyvében –, hogy háborúságot zúdítson minden népre és minden országra. És hatalom adatott neki, hogy azok, akik nem a Krisztusnak hódolnak, neki hódoljanak. Hogy akik nem a Szentháromság Istennek mutatnak be istentiszteletet, azokat kényszerítse, hogy neki mutassanak be isteni tiszteletet. Ha hódolsz nekem – mondja a kísértő Jézusnak –, akkor mindent neked adok. Ígéri, ami nem az övé – már a kérdésfelvetése hazugság.
De itt, a karácsony történetében Isten állít választás elé bennünket! És akkor vagyunk boldogok, ha ezt a döntést meg is tesszük, mielőtt bármi kísértés érne. Ezért mondom, hogy amilyen szép a karácsony története, annyira kockázatos is. Mert újra meg újra döntésre késztet bennünket, választhatsz, sőt, döntened kell, hogy Istent magasztaló és benne bizakodó gyermek leszel, és annak hódolsz, akiből fakad minden élet, minden jó és minden áldás, vagy a sátán cselédje leszel, felszerelve ugyan mindennel, ami ebben a világban szükségesnek mutatkozik, de végül is felszerelve minden rosszra, mindened meglesz, de mégiscsak a bűn rabszolgája leszel. És a gonosz ott ül a nyakadon, mint egy despota. Jézus így felel a kísértőnek: eredj el tőlem, elhessegeti, meg van írva, egyedül Istennek szolgálj és csak Neki hódolj! (Mt 4,10) Ez a csak, ez a döntő. A testet öltésben, karácsonyban, nagy ünnepünkben ez a csak, ez a kizárólagosság a lényeg. Kálvin azt mondta egy helyen, hogy aki le tud térdelni Isten előtt, azt soha senki és semmi ebben a világban nem tudja térdre kényszeríteni. Hát gyertek, hódoljunk az egek királyának!
A következő lépés az, amikor megtapasztaljuk és megértjük, hogy a nyugtalanságaink, a gyötrődéseink, a békétlenségeink, az aggodalmaink helyébe hogyan lép oda a hódolás. Máté evangélista igen gondosan jelzi Jézus élete történetéből ezeket a pillanatokat. Például, feljegyzi, hogy odalépett Jézushoz egy leprás ember, gyógyíthatatlan beteg, és hódolt előtte, és azt mondta: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem! (Mt 8,10) Nem azért hódol, mert valamit ki akar csikarni, hanem azért, mert tudja, hogy Jézus megteheti a csodát, mert Krisztusnál kész van a kegyelem. Aztán följegyzi az evangélista azt is, hogy eljött hozzá egy főember és hódolt Neki. Micsoda? Ez tényleg karácsonyi jó hír! Lám, a főemberek, a főnökök, akiknek annyi alantasuk, alattvalójuk, talpnyalójuk, kiszolgálójuk van, lám, meg tudnak hajolni és tudnak hódolni! És mit mond ez a főember Jézus Krisztusnak? Az én lányom éppen most halt meg, de gyere, vesd rá kezedet és megelevenedik! Mert ember hatalma, ember nagysága, ember erélye, ember képessége a halottat életre visszahozni nem képes. Hát hódol a feltámasztó Úrnak. Aztán halljuk, hogy amikor a tanítványok a Genezáreti tavon hajóztak, és rájuk tört egy éjszakai vihar és elsüllyedéssel fenyegette őket, a hullámok már átcsaptak fölöttük, egyszer csak látták Jézust jönni a vízen. Csodát láttak. És amikor Jézus belépett a hajóban, elállt a szél. És ők? Ők hódoltak Neki, leborultak előtte: bizony Isten fia ez! (Mt 14,32)
Arról is hallunk, hogy egyszer egy sziro-föniciai asszony hódolt neki. Ez a nő ki volt zárva az üdvözöltek közösségéből, a jó-rend közösségéből, ugyanúgy, ahogy az a samáriai asszony is, akivel János evangéliumában beszélget Jézus. Így kiabál Jézus után: Dávid fia, könyörülj rajtam! Jézus odaszól neki és azt mondja: Asszony, nem jó a gyermekek kenyerét elvenni az asztalról, és odadobni a kutyáknak. Kutya vagy. Mire az asszony azt feleli: Igen Uram, nem jó a gyermekek kenyerét elvenni, és a kutyáknak vetni, de az asztalról a kutyáknak is hullik morzsa. És akkor azt mondja Jézus: asszony, ekkora hitet még Izraelben sem találtam. Majd oda megy az asszony, és hódol előtte, és azt mondja: Uram, könyörülj rajtam, mert beteg a lányom. (Mt 14,25)
A hódolásban nyílnak föl Isten nagy titkai. A kegyelem királyi székéhez és a kegyelem asztalához, az Isten jóságához, örökkévaló hűségéhez és áldásához a mi hódolásunkon keresztül vezet az út. Nem nyílik meg másképp az az ajtó, hiába döngeted, hiába akarod felrobbantani, hiába szakítanád be, hiába bőszködsz: én magyar vagyok, nálam van a Botond buzogánya, és minden kaput beszakítok! Csak ha tiszteletet teszel, csak ha imádod Őt, csak ha hódolsz neki, akkor nyílik meg az az ajtó. Ha nem harcolsz, nem követelsz, nem hódítasz, hanem hódolsz.
Van még egy további lépés is. Ezt is látjuk itt, a karácsony történetének szép szava elvezet bennünket hozzá. Jézus egyszer példázatot mondott egy nagy emberről, aki elé bevitték az egy szolgáját, akire pénzt bízott, hogy kezelje, de az elsinkófálta a vagyont. Jézus még egy abszurd összeget is mond itt: tízezer talentum volt az a pénz, az mennyiségre annyi, amivel ezt a templomot egészen a fedélszékig meg lehetne tölteni. Ennyi nincs. De, értjük, példázatról van szó. És azt olvassuk, hogy ez a sikkasztó leborul a király előtt, vagyis: hódol neki és könyörög, hogy adjon neki valami haladékot, míg visszafizeti. Csak ezt kéri, ezért hódol, ezért borul oda az ura lábához (Mt 18), és mit kap? A király elengedte az adósságát. Nem határidőt módosított, nem prolongálta az adósságot, nem rúlirozta, öröklétig adóssá tévén őt, hanem elengedte a tartozást. Vagyis amikor az ember odahódol a király elé, amikor odahódolunk Isten elé, ezt azért tesszük, mert tudjuk, hogy ott van a kegyelem. S ha a kegyelemért hódolunk bizton meg is kapjuk, és többet kapunk, mint reméltünk.
És végül, a Máté evangéliumának végén, találunk még egy mindent eldöntő megjegyzést. Húsvét hajnalán, amikor az asszonyok kétségbeesve tapasztalták, hogy üres Jézus sírja, és riadóztatták a tanítványokat és ők is mentek és még nagyobb a kétségbeesés támadt, mert üres volt a sír. Még a gyászmunkát sem tudják hát befejezni. De megjelenik nekik – és így folytatja Máté evangélista: és amikor meglátták az Urat, leborultak elé, hódoltak Neki, akit holtként keresték, de ímé, él! A mi történtünk – és ez a mi igaz történetünk – ma kezdődik, így: bementek a házba, meglátták a gyermeket és hódoltak Neki. És így végződik: meglátták a feltámadott Urat és hódoltak Neki. (Mt 28,17, Mk 15,19, Lk 24,52). Ez az Alfa és ez az Omega, mert ahogy René Girard mondja, mennél közelebb jutsz az Alfához, annál közelebb vagy az Omegához – és hozzáteszem: mennél inkább hódolsz ma a gyermeknek, aki született, annál inkább hódolsz a feltámadottnak, aki él! Ez az Isten kegyelmének kezdete és beteljesedése. Utána már Máté evangéliumában csak Jézus szavait jegyzi fel, aki ezt mondja: nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Hódolni.
Amikor a samáriai asszony azt kérdezte Jézustól, hogy hol kell imádni Istent, hol van az a szent hely, ahol hódolni kell a Teremtő Úrnak, Jézus egyszerű szóval rámutat az asszonyra és azt mondja neki: benned van az a szent hely. Mert eljött az óra, mert eljött a Messiás, és itt van és föltámadott – tehát benned van a szent hely, hogy lélekben és igazságban imádd, tiszteld, lélekben és imádságban hódolj neki. Hódoljunk mi is – venite adoremus! – énekeljük a szép énekükben. Jöjjetek, imádjuk, jöjjetek, hódoljunk ég és föld királyának, a testté lett Igének, Megváltónknak, Urunk Krisztusunknak. Övé a dicsőség örökkön örökké. Ámen.