Gondolkodjatok

Dr. Szabó István
2014. augusztus 10.

Lekció: 81. zsoltár

Imádkozzunk! Köszönjük, Urunk, hogy szent Igéd szavával is mélyen megérthettük, hogy Te magad vagy, aki szólni akarsz hozzánk, s az a Te kívánságod, hogy hallgasson Reád a Te néped. Köszönjük, hogy ezért is egybegyűjtöttél bennünket. S most, amikor hálaadással eléd hozzuk örömünket és dicsőítjük Nevedet jóságodért, hűségedért, megtartó kegyelmedért, töredelemmel megvalljuk azt is, hogy sokszor megsüketítettük magunkat, szívünket, lelkünket igaz szavad és Igéd előtt, hogy a magunk tanácsa szerint járhassunk. Eltévedtünk, vétkeztünk, elhanyatlottunk az igazságtól, nem jártunk az irgalmasságnak és szeretetnek útján. De köszönjük Mennyei Atyánk, hogy amikor magadhoz hívsz, azzal a boldog bizodalommal jöhetünk, hogy kész vagy a Krisztusért vétkeinket, bűneinket eltörölni, terheink alól föloldozni, megszabadítani, s az életnek beszédével hitünket megerősíteni, egész életünket újra formálni. Őérette, Krisztusért kérünk hát, légy hozzánk irgalmas, ragyogtasd ránk Igédnek világosságát, töltsd be szívünket szereteteddel, ajándékozz meg szent, életre vezető üzeneteddel. Ámen

Textus: “Annakokáért szerelmes atyámfiai, akik után úgy vágyakozom, ti én örömöm és én koronám, ekképen álljatok meg az Úrban, én szerelmeseim!? Evódiát intem, Sintikhét is intem, hogy egyenlő indulattal legyenek az Úrban.? Igen, kérlek téged is, igaz szolgatársam, légy segítségül ezeknek, mint akik az evangélium dolgában együtt viaskodtak velem, Kelemennel is, és ama többi munkatársaimmal, kiknek neveik fölvannak írva az életnek könyvében.? Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!? Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.? És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.?  Továbbá, Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok.? Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz.” (Pál levele a filippibelieknek 4. rész 1-9. versek)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Először azt a mondatot írtam föl a vázlatomba, hogy: amit itt hallunk, az látszólag ellentmondásban van a mi mindennapos tapasztalatainkkal. Aztán kihúztam ezt a szót, hogy ?látszólagos?. Ellentmondás van, és meghagytam így egyszerűen: ellentmondásban van az ige és a tapasztalat,  – mégpedig nagy, komoly és mély ellentmondásban, hiszen életünknek ? mondhatjuk így, nyugodtan ? minden percét valamiféle aggodalmaskodás tölti el: terveznünk kell, s ez önmagában aggodalomra ad okot, gondolnunk kell a holnapra. A gondolat szóban, ha nagyon tetszik, benne van az aggodalom is valamilyen módon, mert aggodalmassággal, törődéssel, odafigyeléssel, kalkulusokkal tekintünk előre, aggódunk másokért, betegségben, nyomorúságban elesettekért, aggódunk önmagunkért is, betegségben, nyomorúságban, elesettségben, aggódunk a közösségeinkért, a családunkért. Aggódunk a nemzetünkért is, és ha nem is szoktuk ezt mindig tenni, de az utóbbi idők nagy megrendítő folyamatai, eseményei, háborúk, háborúságok, konfliktusok hírére elkezdtünk aggódni. Aggódunk, hogy netalán újra valamiféle békességünket, nyugalmunkat fölforgató világkonfliktus készülődik, mondjuk ki egyszerűen: netalán háború lesz. Olyan érzések költöznek mostanában az emberek szívébe, mint amiket húsz, huszonöt évvel ezelőtt átéltünk már, amikor tőlünk délre, néhányszáz kilométerre háborúk voltak. Nem is egy, több is, és annak, akkor mi, magyarok is ittuk a levét.

Hogy ne lenne hát itt ellentmondás azzal, amit az apostol ilyen bátran mond: semmi felől ne aggodalmaskodjatok. Mintha nem lenne gond, mintha nem lenne konfliktus, mintha nem lenne baj, mintha tulajdonképpen a világ összes nyomorúsága illúzió lenne, s nem megfordítva! Mert azt szoktuk mondani (ha a világot nézzük): inkább az az illúzió, hogy békesség van, és nyugalmunk van, hogy minden rendben van,  – mert aztán ki szokott derülni, hogy mégsincs rendben semmi. Most az apostol, mintha ? még egyszer mondom ? minden emberi tapasztalatnak, magatartásnak ellentmondva azt hirdetné, hogy tulajdonképpen a konfliktusok az illúziók, a háborúk az illúziók, a betegség az illúzió, a holnap az illúzió. Nincs miért aggodalmaskodni!

De hogy jól értsük, Pál buzdításának és Jézus Hegyi Beszédben mondott szavainak is az értelmét, és megértük, hogy nyilván sem Pál itt, sem Jézus a Hegyi beszédben nem azt mondja, hogy ne aggódjatok, mert nincs miért aggódni,  – ehhez a belátáshoz, azt hiszen, a felolvasott szakasz egészen közel visz bennünket. Mélyebbre jutunk itt egy puszta sóhajnál! (A sóhajunk az, hogy: de jó lenne, ha ilyen egyszerű lenne a vigasztalás, ilyen egyszerű lenne a nagy élet-terápia! De jó lenne, ha kiderülne, amikért aggódtál, fölösleges dolgok voltak, nincsenek is, illúziók voltak! De jó lenne, arra ébredni, hogy teljesen oktalan módon gyötrődünk itt a világban!) De hogy egészen más az éle, a súlya és az érvényessége ennek a buzdításnak, az apostoli  vigasztalásnak, azt akkor értjük meg, ha a bemenetet most a levélnek ebből az apró megjegyzéséből vesszük, amit itt a második versben olvassuk. Ezt írja Pál: Intem Évódiát és Szintikhét, egyenlő indulattal legyenek az Úrban.

A Filippi levél az öröm levele. Örüljetek, mindenkor örüljetek! ? ezt zengi benne Pál. Még arról is bátran szól, hogy ha italáldozatként kiontatik élete Isten oltárán, vagyis ha halálba is kell mennie (börtönből írja ezt a levelet!), akkor is örül, és azt akarja, hogy vele együtt örüljenek a filippiek is. Ráadásul, ez egy köszönő levél is, az apostol megköszöni a Filippi gyülekezet szeretetét, kedvességét. Egyszóval, ez egy szép levél ? öröm, hála. Egy ilyen levélbe beleszúrni ezt a kis mondatot, hogy Évódia és Szinthiké egyenlő indulattal legyenek egymás iránt, –  ez olyan kedves testvérek, mint ha az igehirdető, mondjuk, karácsony szent ünnepén venné magának a bátorságot, és angyalok dicső éneke ide, pásztorok ámulata oda, név szerint kiprédikálna valakit a gyülekezetben! Olykor hosszú panaszos leveleket kapok, melyben gyülekezeti tagok fölháborodottan írnak arról, hogy a Nagytiszteletű Úr kiprédikálta őket. Persze, megkérhetem a prédikációt, megvan magnószalagon és meghallgatom. Egyetlen egy név sem hangzik el, nem mondott a Nagytiszteletű Úr egy nevet sem, csak aki hallgatta, úgy hallgatta, mintha róla szólna, – vagy éppen feléje nézett a prédikátor, amikor a csúnya emberekről beszélt. No most össze-vissza nézek, érezze mindenki találva, vagy érezze, hogy nem róla szólok! De képzeljük el, testvérek, amikor név szerint megemlítve, ujjal rámutatva valakit kiprédikálnak! Ez egyfajta megszégyenítéssel ér fel. Az apostol leveléről pedig tudjuk, hogy felolvasásra szánt levél volt, a gyülekezet közösségében olvasták fel ? nemcsak bennfentesek hallották. Egy bizonyítékot tudok erre mondani. Találtak a 3. századból egy kéziratot, a Római levél a másolatát, amelyből hiányzik a 16. rész. Bár hosszú ideig vitatkoztak a tudósok, hogy mi lehet az oka annak, hogy hiányzik belőle a Római levélnek utolsó része, de a magyarázat mégis egyszerű. Pál eredetileg a római gyülekezetnek írta a levelét, s ennek végére odaírt egy hosszú köszöntés-sort, név szerint megnevezve számos személyt. De miután a Római levélnek olyan komoly tartalma van, más gyülekezetekben is kezdték felolvasni. Egy másoló pedig egyszerűen lehagyta a 16. részt, mondván, ha ezt valahol Hispániában vagy Pannoniában olvassák, ugyan ki fogja érteni ott a gyülekezet tagjai közül, hogy kikről beszél itt Pál!  

Ez bizonyítja, hogy a leveleket úgy írta az apostol, hogy azokat a címzett gyülekezetben felolvassák. Mindenki hallotta. A Filippi gyülekezetnek is így írta a levelet. Mindenki hallhatta. Kvázi, egy homilia, egy szent-beszéd, egy prédikáció egy-egy levél. A nagy apostol nyilvános levele, face-book üzenete, mindenki rajta van, és itt van ez a két név is, Evódia és Szintikhé, akiket  arra int az apostol, hogy legyenek egyenlő indulattal egymás iránt. Veszekedtek, civakodtak, vagy ? én inkább erre hajlok ? csak vitatkoztak. Ám a vitatkozás megakadályozta azt, amit így folytat tovább az apostol: kérem szolgatársaimat is, hogy legyenek segítségül nekik, mint akik az evangélium dolgában együtt viaskodtak velem és többi munkatársaimmal is, kiknek nevei fel vannak írva az élet könyvében… Majd: Örüljetek az Úrban mindenkor, és mint mondom, örüljetek. A kettőt hadd kapcsoljam össze, bár éppen itt van egy gondolati törés, a vitatkozás, a civakodás, az ellentmondás. Az, hogy nem tudtak egy akaraton, egy indulaton, egy gondolaton lenni, akadályává lett, hogy együtt tudjanak örvendezni. Mert amíg vitázunk és a vita nem dől el, amíg dűlőre nem visszük a dolgot, addig az örömünk nem lehet zavartalan, és legkevésbé sem tudunk együtt-örülni tudunk. Mert azt még meghagyom, hogy önmagában elörülget az ember, de az a szép és csodálatos keresztény életlehetőség, hogy együtt-örüljünk, bizony, vita esetén fölfüggesztetik. Vita van. Ezért említi az apostol ezt a két személyt, s nem azért, hogy kiprédikálja, megszégyenítse őket, hanem hogy megnyisson egy kaput és megértesse buzdításának a mélységét is, hogy:  semmi felöl ne aggodalmaskodjatok! A vita az együtt-örülést (eleve az együttmunkálkodást!) akadályozván, megoszt bennünket. Az aggodamaskodás megosztott lélekre utal.

Az aggodalmaskodás tehát az aggályoskodáshoz kapcsolódik. A Pál által használt görög szó elsőre azt a mozzanatot fejezi ki, amikor az ember szétoszt valamit. Akár úgy, hogy széttép, darabokra szakít valamit. Egyszerű mozdulat ez, sokszor látom, amikor egy kiránduláson az édesanya köré ülnek a gyerekek, ő előveszi a nagy kiflit, és darabokra törve szétosztja köztük. Ámbár olykor szétszakítja. Nemrégiben javítani való akadt itt a gyülekezetben, a vállalkozó késő este ért ide, nagyon szabadkozott, de csinálta a dolgát, aztán megjegyezte sóhajtva: tiszteletes úr, szétszakadok. Hát ? kérdem ? mitől szakad szét? Hisz van egy csavarkulcs a kezében, s fütyörészve dolgozik! Mit lehet attól szétszakadni? ? Nos, elmondta: attól szakadt szét, hogy látástól vakulásig, kora hajnaltól késő estig egyik helyéről fut a másikra, megosztja az életét, megosztott az élete, sok mindenre kell figyelni, és egyszerűen úgy érzi, hogy szétszakad. Ezt a szót használja az apostol az aggodalomra, és érezzük is, aggodalmaskodás sokszor éppen ebből az élethelyzetből fakad: nem tudom megfelelően elosztani az időmet, az erőmet, a figyelmemet. Szétszakadok. S nyomban aggodalmaskodás tölti el az embert, hogyan ér ki ebből, hogyan végez el mindent, hogyan jut el a vállalásai végére?!

S mennyi ilyen aggodalma van az embernek! Betegségek, nyomorúság, a családunk állapota, a nemzetünk sorsa, a világ helyzete. Nem is tudjuk, hova kapkodjunk, hova figyeljünk, mire nézzünk, csak azt érezzük, hogy szinte-szinte már darabokra hullunk és szétszakadunk. Ezért olyan csodálatos, amit az apostol ebben a szakaszban mond, a hatodik versben: semmi felől ne aggodalmaskodjatok, hanem imádságaitokban, könyörgéseitekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat Isten előtt, és az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad (azaz: minden meggondolást, minden megfontolást, minden számítást, minden belátást felülmúl!), meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. És utána így folytatja: továbbá atyámfiai, amíg csak tisztességesek, jók, igazak, tiszták, valami erény van, valami dicséret van, ezekről gondolkodjatok. Azt mondtam az elején, hogy itt nem látszólagos, hanem valóságos konfliktus van. Nos, most érünk el, testvérek, ennek a konfliktusnak a mélyére: semmi felől ne aggodalmaskodjatok…, gondolkodjatok!

De hát az aggodalmaskodás is gondolkodás! Az aggodalmaskodó ember mást sem tesz, mint töri magát, töpreng, esélyeket kalkulál, viszonyítja egymáshoz a dolgokat, az embereket, az ügyeket, gondolkodik. Az aggodalmaskodó ember, milyen az aggodalmaskdó ember? Látunk eleget. Megyek az utcán, jön szembe valaki, köszönök neki, észre sem vesz. De inkább fordítva mondom: megyek az utcán, jön valaki, egy villanás, elhagy már tíz lépésre, amikor megfordulok, visszanézek. Ismerem, ejnye, ismerős, és köszönt is, – de miért nem vettem észre? Mert belül őröltem, mert megszálltak a gondolatok, mert töprengtem, mert aggódtam, mert nem látok ki magamból. És most azt mondja az apostol mégis: gondolkodjatok. S nem azt: kapcsoljatok ki. Sem nem azt: ne gondolj a gonddal! Hadd tegyek rövid kitérők! A mi korunk nagy divatja lett számos olyan pszichotechnika, amely mind azt ígéri: segyt megszüntetni az aggodalmaskodást, legfőképp úgy, hogy kikapcsol, mentálisan felold a gondolkodás alól. Felszabadít a mérlegelés kényerőből. Aleister McIntyre skót tudós írta még az 1980-as években, hogy a modern korban három főszereplő igyekszik feledtetni a gondot: az egyik a terapeuta, a másik az esztéta, a harmadik a menedzser. Ezzel nem ezeket a foglalkozásokat kicsinyli le, félreértés ne essék. Hanem arról az elfajulásáról beszél, amikor futószalagon jelennek meg azok a terapeuták, akik gyógyulást ígérnek, de igazából véve csak annyit csinálnak, hogy lekapcsolják a villanyt. A sötétben nem lát semmit az ember, olyankor aludni kell. És mennyi esztéta van ma, akik csak beszórják sóval, cukorral, édességgel, mézzel, mázzal ? kinek mi kell rá –  az életünket, szépre festik, semmi több nem történik. És hányan menedzselik mindezt! Holott ? most visszatérünk az apostolhoz ? azt mondja Pál: gondolkodjatok! De ha gondolkodnom kell, nyomban aggódnom is kell, ha gondolkodnom kell, rögtön megszállnak a kétértelmű gondolatok, ha gondolkodnom kell, fölszakadnak a gondok. És ahol gondok vannak, ott aggodalom lesz, és ahol aggodalom van, ott szétszakad az ember. Íme, ezértz mondtam, hogy valóságos az ellentmondás!

De nézzük közelebbről, mit mond az apostol? ? Gondolkodjatok atyámfiai azokról, amik csak igazak, tisztességesek, igazságosak, tiszták, kedvesek, jó hírűek; s ha van valami erény, van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok, amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is éntőlem. Ezeket cselekedjétek. Mit láttak, mit hallottak, mit tanultak, mit fogadtak el a Filippibeliek az apostoltól? Azt, amit az evangéliumon keresztül hirdetett nekik: Jézus Krisztust. Ugyanis arra, hogy aggodalmak többé ne gyötörjenek, arra, hogy belső békességünk legyen, arra, hogy a dolgainkat megfelelő arányban tartsuk, arra, hogy ne érezzük azt, hogy szét kell szakadnunk, hogy egybe tudjuk valahogy tartani az életünket –  minderre csak akkor tudunk eljutni, ha belátjuk, elfogadjuk, és némi töredelemmel el is ismerjük, hogy aggodalmaink igazi forrása abban van, hogy vagy túl gyengének, vagy túl keménynek érezzük Istent. Hiszen a hívő ember a gyötrelmeivel, betegségeivel, kétségeivel, vitáival, ellentmondásos helyzeteivel, egész önmaga valójával Istenhez megy. És hallottuk a zsoltárban, hogy szól maga Isten a zsoltárban? Oh, népem, már ha meghallgatnátok, oh, ha az én népem hallgatna rám, megtölteném szájukat mézzel, megszabadítanám őket, megsegíteném őket. S van még itt egy nagyon szép kép.

Azt mondja Isten: kivettem kezéből a kosarat. Ez a régi Izrael rabszolgaságáról és szabadításáról szól. A rabszolgák nagy kosarakban vitték a köveket meg az anyagot az építkezésekhez,  – Isten kivette népe kezéből a kosarat. De én egyenként is szeretném ezt a zsoltárverset magunkra alkalmazni. Vajon nem ez a csoda történik, amikor Istenhez megyünk, hogy Ő az életterhek, aggodalmasság, bűnrabszolgaság, megoldhatatlanságok kosarát kiveszi (kivette!) a kezünkből?! És a szava, mit mond ma is? Oh, ha az én népem hallgatna rám, oh, hogyha meghallgatnátok engem, én népem ? mondja az Úr. Amikor az apostol evangéliumot hirdetett, Jézus Krisztust hirdette, és a Jézus Krisztus hirdetése eljutott a fülekig és a szívekig, – erre mondja az apostol, hogy amiket hallottatok, amiket láttatok, amiket tanultatok, amiket el is fogadtatok éntőlem. Bizony, akkor nyúlunk újra meg újra az aggodalmak, a terhek, a gyötrelmek, a megoldatlanságok kosarához a régi rabszolgareflexszel, vesszük föl megint és visszük tovább, amikor az a mindennél mélyebb érzés, a valódi aggodalom tölt el bennünket, ez pedig az, mondmom még egyszer, hogy Istent vagy túl gyengének, vagy túl keménynek érezzük. És szétszakadunk a kettő között. Gyenge az Isten, nem segít! Gyenge az Isten, nem oldja meg ezt a helyzetet. Gyenge az Isten, nem hoz gyógyulást. Gyenge az Isten, hagyott, hogy bajba keveredjek –  gyötrődik a hívő. Vagy ellekezőleg, így: ezért van baj, azért nincs szabadulás, azért tört rám betegség, azért szaggat gyötrelem, mert Isten kemény ítélete alá estem ? s kemény az Isten. Nos, üzeni Pál, mielőtt felőrölnek az aggodalmak, gondolkodjatok: milyen az Isten?! Ez egészen mélyre elvezet titeket a titokhoz: Isten olyan, amilyennek Jézus Krisztusban megismerjük Őt.

Nem gyenge, hanem irgalmas. Nem kemény, hanem igazságos. Nem gyenge, hanem szerető. Nem kemény, hanem szent. Ezeket a szavakat mondja kedves testvérek az apostol: amik csak igazak, tisztességesek, igazságosak, tiszták, kedvesek, jó hírűek. Ha van valami erény és van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok. Mindez Jézus Krisztusban nyílik föl és árad felénk. Semmi felől ne aggodalmaskodjatok, Isten felől gondolkodjatok. És a szükség idején is hálaadással vigyétek kéréseiteket Isten elé, és az Ő békessége, amely minden értelmet, minden belátást meghalad, szíveteket és gondolataitokat is meg fogja őrizni.

A szívünk az aggodalmak helye, de ha szívünk gondolkodik, és hálaadással megyünk a békesség Istenéhez, Ő megőrzi a szívet is, és megőrzi a gondolatot is, ha, arról gondolkodunk, ami igaz, igazságos, méltányos, tiszta, szent, jó hírű, ami csak erény, és ami csak szép. Semmi felől ne aggodalmaskodjatok. Ámen

 

Imádkozzunk!

Engedd most meg nekünk, Mennyei Atyánk, hogy szívünk legtitkosabb zugából is előhozzuk hálánkat és Neved magasztalását, hogy úgy jöhessünk hozzád, és úgy tárhassuk eléd minden kérésünket, hogy előre bocsátjuk hálaadásunkat Krisztusért, szabadításodért, irgalmasságodért és örök hűségedért. Hálánkat azért, hogy jöhetünk Hozzád, hálánkat azért, hogy kimondatlan kéréseinket is meghallgattad, hálánkat azért, hogy el sem mondottuk kérésünket, már tudtad és valósággá tetted. Hálánkat azért, hogy szüntelenül önmagad felé, az élet forrása felé fordítod életünket, hálánkat azért, hogy szabadítást szereztél bűnből és halálból, üdvösséget, feltámadást és örök életet készítettél számunkra. Magasztalunk és dicsérünk.

Kérünk, láss meg bennünket sokféle gyötrelmünk és aggodalmunk közepette, lásd szerteszét szakadó életünket. Láss meg bennünket, hogy újra és újra árnyékokhoz térünk vissza, e veszendő világ veszendő dolgain törjük magunkat, gondok, aggodalmak, szorongások, félelmek uralkodnak rajtunk. Könyörülj meg rajtunk, mert Te igaz vagy és igazságos vagy. Szabadíts meg bennünket, mert Nálad van a méltányosság. Szólj hozzánk Lelked által, mert Nálad van a jó hír, a szabadítás üzenete. Lelkeddel, Lelked erejében fordítsd egész életünket önmagad fölé, és cselekedd, hogy szüntelenül Rólad gondolkodjunk. Éjjel és nappal.

Könyörgünk Urunk beteg, megfáradt, elesett testvéreinkért. Könyörgünk azokért, akik műtétre készülnek és szívük, életük tele van szorongással és aggodalommal. Gyógyító irgalmadat, szabadításodat áraszd ki reájuk. Könyörgünk a gyászolókért, szomorkodókért, halál álmának völgyében járókért. A feltámadott Jézus Krisztus erejében adj nekik vigasztalást és vond be őket a boldog reménykedésbe. Könyörgünk Urunk világszerte minden keresztyénért, akik a Krisztus nevét vallják, akik Őróla gondolkodnak éjjel és nappal, különösen azokért a keresztyénekért, akik üldöztetést szenvednek, akiknek élete minden nap kockán forog, akiket börtönökbe zártak, akikre halálos ítéletet mondottak. Óvd meg és őrizd meg életüket.

Könyörgünk Urunk a világ népeiért, olyan könnyedén törnek ki a háborúk, támad fenekedés, gyűlölködés, keletkeznek gyógyíthatatlan sebek nemzedékekre. Adj békességet mi időnkben Urunk e földön, nincs más bajvívónk és hadakozónk, hanem csak Te, Úristen. S minket is Mennyei Atyánk, akik most hallottuk szent Igédet, késztess és készíts majd arra, hogy szüntelenül, mindig vágyakozzunk élő, megelevenítő újjáteremtő Igédnek meghallására és szüntelen azon gondolkodjunk éjjel és nappal. Krisztusért, a testté lett Igéért, a békesség fejedelméért kérünk, hallgass meg bennünket. Ámen