Dr. Szabó István
2014. április 13.

Lekció: Máté evangéliuma 21. rész 1-14. versek

Imádkozzunk! Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által, hadd hozzuk eléd hódolatunkat csodálatos szabadításodért, az üdvösség nagy munkájáért, megnyilatkozott kegyelmedért, s jóságodért, melynek megannyi jelével körülveszed s megerősíted életünket. Köszönjük, hogy meghívtál bennünket igaz életre és mennyei üdvösségre, s köszönjük, hogy ez a meghívásod biztos és erős, mert a mi Urunk Jézus Krisztusunk által, halála és feltámadása által pecsételted be. Ő a mi kezesünk és Ő a mi biztosítékunk, Őbenne és Őáltala jövünk most Hozzád, hogy miközben nevedet magasztaljuk és dicséretünket elmondjuk, megsegítő kegyelmedet is kérjük megtisztításunkra, bűnök alól való feloldozásunkra, szívünk és lelkünk megnyitására, Igédnek meghallására, hogy Igéd és Lelked által az új életben megerősödjünk, hogy megtisztuljunk, hogy valóban mindent, amit neved dicsőségére végzünk, tiszta szívvel és tiszta élettel tehessük. Kérünk hát, küldd el Szentlelkedet, töltsd be szívünket, ragyogtasd ránk Igédnek világosságát, áldd meg istentiszteletünket. Ámen

Textus: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, te aki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, de te nem akartad!” (Lukács evangéliuma 13. rész 34-35. versek)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Még ma, virágvasárnap, utoljára hadd szóljak arról az Igéről, amelyről kora tavasztól, a mögöttünk levő vasárnapokon az igehirdetések szóltak. Sámuel próféta könyvéből idéztük az Igét: az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, Isten azonban azt nézi, ami a szívben. És minden egyes alkalommal, amikor ennek az Igének a mélységébe szerettünk volna belelátni, egy-egy próféta állt előttünk: az Ószövetség nagy szentjei, prófétái, Sámuel, Illés, Jeremiás, Dávid, és Mózes is, minden próféták legnagyobbika. Pedig előttünk áll az a próféta, aki felől virágvasárnap, a megbolydult Jeruzsálemben azt kérdezik: ki ez, akit itt messiási királyként üdvözölnek, ki ez, akit a zarándoktömeg körbevesz és a régi nagy szabadságharc szimbólumaival, pálmaágakkal ünneplik? ? és a Jézust ünneplő, neki hozsannát kiáltó tömeg ezt a választ adja: ez Jézus, a Názáretből való próféta. Jézus is próféta.

 Mindehhez most elég nekünk röviden hitvallásunkat, a Heidelbergi Kátét idézni, amely Jézus felkenetéséről szólva mondja: Isten az Ő szentlelkével felkente Jézust a mi legfőbb prófétánkká vagy tanítónkká, aki Istennek tökéletes tanácsvégzését, a mi üdvösségünk felöl kijelentette… Ez a Jézus prófétasága! Ehhez tartozik jajszava is, amit Lukács evangéliumából idéztem. Ezt a jajszót: Jeruzsálem, Jeruzsálem, hányszor akartalak egybegyűjteni, mint kotlós a kiscsibéit! -, ezt majd még idézni fogja Jézus a virágvasárnapi bevonulása után is. (Máté evangéliumában olvashatjuk ezt, már nagyhéten Jeruzsálemben, amikor a legforróbb és legkeményebb vitákra kerül sor, és amikor már elvégeztetett, hogy Jézust halálra adják, Jézus újra elmondja ezeket a szavakat.) Tehát most már nem a prófétaság mibenlétéről szeretnék szólni. Hallottunk erről eleget. Nem az a célom, hogy Jézust megpróbáljam összehasonlítgatni az Ószövetség prófétáival. Inkább csak annyit szeretnék mondani, hogy Jézusban és prófétaságában minden próféta benne van. Ezért sem érdemes külön-külön összehasonlítani, hogy nagyobb próféta-e Jézus, mint Mózes, mélyebben látó próféta-e, mint Illés, hatalmasabb próféta-e, mint Sámuel, szebb szavú próféta-e, mint Jeremiás? Jézus prófétaságában minden próféta benne van. Ugyanis a próféta nem attól próféta, mert van neki valami különös mondandója, és ha törik, ha szakad, elmondja azt az embereknek. A próféta nem attól próféta, mert meg tudjuk vele jósoltatni, hogy mi lesz holnap, ma ? sajnos ? így szoktak a prófétákról gondolkodni és beszélni az emberek! A próféta attól próféta, hogy Istentől kapott megbízatása, küldetése van, – a héber nábi szó, próféta szó küldöttet jelent, Isten üzenettel küldi a prófétát. Próféták által szólt néked rígen az Isten, s azt kit ígért, végre megadta Fiát ? írja Sylveszter János az első magyar teljes Újszövetség fordítás előszavában szép versbe foglalva. Próféták által szólt az Isten sokszor, sok rendben, sokféleképpen, de Krisztusig soha sem teljesen. A próféták az üzeneteikben csak egy-egy töredékét mondták el annak, ami Jézus Krisztusban rekapitulálódik, teljességében összefoglalódik, – Ő a próféták prófétája. Ahogy Ő a királyok királya és minden papok főpapja is.

Jézus a próféta. Ki ez ? kérdezik Jeruzsálemben ? aki fölbolydítja a várost? Ez Jézus, a Názáretből való próféta. Talán érzitek, testvérek, ahogy mondom ezeket a szavakat, hogy a ?Názáretből való próféta? elnevezés, illetve az, amit mi mondunk Róla, ti. hogy Ő minden próféták prófétája, ez a kettő nem feltétlenül találkozik egymással, ez a dolgoknak két szintje. Hogy mennyire így van ez, hadd idézzem föl azt a jelenetet, amikor Cézarea Filippi országútján Jézus megkérdezte a tanítványait, hogy kinek mondják őt az emberek? Azt felelték a tanítványok, hogy sokan szerint Te próféta vagy, azaz egy vagy a próféták közül; mások azt mondják, hogy Te vagy Illés, az eljövendő. Egyszóval, Jézus körül nagyon hamar kialakult az a meggyőződés, hogy Ő próféta. Különösen igaz volt ez fönt északon, a Galileai-tó környékén, ahol a Jézus-mozgalom elindult. És sok okuk is volt az embereknek arra, hogy ezt mondják. Jézus próféta volt az emberek szemében, mert magyarázta a törvényt. Tudjuk, hogy Isten a törvény mellé magyarázókat is adott, a magyarázók pedig nem bírók, jogtudósok, nem törvényhivatalnokok voltak, hanem próféták. Ez volt a próféták egyik nagy küldetése: magyarázni a törvényt. Csak hadd idézzem Ámos prófétát: irgalmasságot akarok, nem áldozatot, folyjék az igazságosság, a szeretet és a hűség, mint a bő vizű patak ? mondja Ámos próféta. Magyarázza a törvényt.

Prófétának nevezhették Jézust a körülötte élők azért is, mert gyógyított. Tudjuk jól, hogy amikor Isten Szentlelkével küldetésbe küldte a prófétákat, akkor gyógyító hatalmat is adott nekik. Hány történetet idézhetnénk az Ószövetségből! Csak Illés történeteit hadd idézzem. Betegeket gyógyított, halottat támasztott fel, szavára szárazság állott be, szavára eső érkezett, csodatevő hatalommal volt fölruházva, hogy a csodák jelei által bepecsételje és megerősítse az isteni üzenetnek az érvényességét. Okkal mondhatták, hogy Jézus próféta. Mondhatták az emberek Jézusról, hogy próféta azért is, mert a próféták nem magános alakok voltak. Mi ugyan szeretünk a prófétákra így gondolni, de ezt a tévképzetet – űzzük ki a fejünkből: a próféta nem magános ember, aki valami remetelakban lakik, vagy felköltözik a hegytetőre, a próféta, nem attól próféta, mert aki úgy néz ki, mint egy hajléktalan, akire senki rá nem bír nézni, a próféta nem azért próféta, mert senki nem érti meg. Dehogyis! Régen prófétaiskolák voltak, mozgalmak alakultak a próféták körül. Azt olvassuk a Királyok könyvében, hogy amikor Jézábel, a föníciai pogány királynő Aháb király feleségévé lett, behozott egy hamis kultuszt Izraelbe, és ez azzal is együtt járt, hogy megölette és börtönbe záratta a prófétákat. Sokat. Régen próféta-mozgalmak voltak. Sőt, ez el is torzult, és iparszerű méreteket öltött a prófétaság. Amikor a királyok amikor háborúba akartak menni, prófétákkal jövendöltettek maguknak, erről is olvastunk történetet. Volt olyan, hogy már négyszáz udvari prófétája volt a királynak. Négyszáz – jól fizetett, jósló alkalmazottak, akik a király tányérjáról ettek, s mindig tudták előre, mit szeretne hallani a király. Aztán megjósolták. Afféle közvélemény-kutatók voltak ? bocsánat, már túl vagyunk a választásokon, most már lehet ilyet mondani.

Jézus körül egy óriási mozgalom indul. Egy német teológus. Gerd Theissen írt egy könyvet húszegynéhány évvel ezelőtt, ez a volt az alcíme: Jesubewegung, ezzel próbálta meg leírni a tudós evangéliumi történet körülményeit. Ezrek nyüzsögnek Jézus körül. Ő a próféta.

És ímé, itt vagyunk Jeruzsálemben, ahova az északról érkező húsvéti zarándokok mozgalmárként jöttek. S ahogy Jézus vonul a Zakariás próféta által megjövendölt jellel, szamárnak hátán Jeruzsálembe, hirtelen összetorlódik a prófétai mozgalom, a szabadság-mozgalom és a jövő-vágy. Ahogy mennek be Jeruzsálembe egy szűk kapun és összetolul a tömeg, úgy most itt hirtelen összesűrűsödik minden. Összesűrűsödik a jövő tudásának a reménye, hozzákapcsolódik a gyógyulásnak a vágya, hozzákötődik az emberek szabadságvágyakozása, és az igazság helyreállításának a vágya. Mennyi minden sűrűsödik itt össze, mind-mind, amit az Ószövetség prófétáinál külön-külön, egyen-egyenként látunk, mint amikor a folyóba összegyűlnek a patakok és mellékágak vizei, aztán hirtelen összeszűkül maga a folyó is és felduzzad, és elemi erővel megy tovább. Ez virágvasárnap. Ki ez? – Jézus a Názáretből való próféta.

De mindez, amit eddig elmondtam csak a mi vélekedésünk. János evangélista is leírja a virágvasárnapi jelenetet az evangéliuma 12. részében, majd utána hosszú vitát közöl. Ebben világossá teszi, hogy voltaképpen senki nem értette, hogy ki ez a Jézus. Mondták rá, hogy próféta, igen. De ahogy mondani szoktuk: vak tyúk is talál szemet. Eltalálták, hogy próféta, – mégsem Illés, de nem is Jeremiás, nem Ézsaiás, nem Sámuel, nem Mózes, nem egy a régiek közül, aki itt most hirtelen reinkarnálódott vagy fölvette egy régi próféta szerepét. Jézus minden próféta sorsának, minden próféta küldetésének, minden próféta szent, isteni üzenetének az összegzője ? és ezért egészen más is, mint minden próféta. Erről beszél János evangélista, ezért közli a vitát, és teszi hozzá, hogy nem látták ezt. Megvakultak elméik, és megvakult a szívük. Megvakult a szívük.

Jézus nyilvánvalóvá teszi ezt, s ennek csak két vonatkozását hadd idézzem, mert mind a kettő szorosan idetartozik. Az egyiket Lukács evangélista beszéli el. Amikor Jézus a hömpölygő tömeg kellős közepén vonul Jeruzsálembe és elemi erejű ujjongás zengi körbe, és már lassan fölbolydul a város is ? azt írja Lukács evangélista: ahogy Jézus vonult Jeruzsálem felé és meglátta a várost, sírt. Jézus sírt. Sírt. Nyomban föltolul bennünk, amit Lukács evangéliumából olvastam textusként. Bár ezt korábban is mondta Jézus, de akkor is Jeruzsálemről beszélt: Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek! (A próféta küldött!) Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, miképpen a tyúk az ő kiscsirkéit az ő szárnyai alá, de ti nem akartátok.

Jézus a próféta, aki Isten kiterjesztett és oltalmazó szárnyait reprezentálja. Jeruzsálem. Jeruzsálem, hányszor akartalak egybegyűjteni benneteket, mint a kotlós a kis csibéit, de nem akartad. Aki ilyet nem látott, az irigyelhet engem, – gyermekkoromban odahaza többször láttam, amikor a kiscsirkék a kotlósunk körül ide-oda szaladgáltak, ám amikor megjelent fölöttük egy sólyom vagy héja, a kotlós hangjelet adott, és az összes kiscsirke beszaladt a szárnyai alá, ő pedig rájuk terítette azokat, és többé egy sem látszott. Még azt is el tudom mondani némi humorral, hogy egy esetben az egyik csibe elkószált, aztán riadtan futkározott a kotlós körül, helyet kérve, de már ott volt a veszedelem. Azt figyeltem, hogy lesz-e olyan irgalmas a kotlós anya, beereszti-e? S beeresztette a későn jövőt is! Milyen plasztikus Jézusnak ez a képe! Jeruzsálem, Jeruzsálem, hányszor akartalak összegyűjteni, mint a kotlós a kiscsirkét. Ez a próféta küldetése: Isten oltalmazó, védelmező, megmentő szárnyai alá begyűjteni az embereket. Mindannyiunkat. Erre hív bennünket a próféta.

Mi sokszor azt hisszük, hogy a próféta törvénymagyarázóként rendbe teszi az életünket, eligazít bennünket. Sokszor állunk ?útelágazódásban? (ez is valami kampányban hangzott el egyszer tíz évvel ezelőtt!), tehát egy útelágazáshoz érünk, és nem tudjuk, merre menjünk. Vagy: rendre vissza kell tolatnunk életünk zsákutcáiból. Ez a legborzasztóbb, legkegyetlenebb, legáldatlanabb életfeladat: visszatolatni elhibázott életszakaszunkból. Ki igazít el bennünket? ? hát jöjjön egy próféta! Talán igen. Valaki nyissa meg számunkra az eget és hozzon nekünk mennyei világosságot, mert olyan megsötétedetten bolyongunk itt a világban! Hát akkor valami próféta hasítsa fel egyetlen mozdulattal, aljától a tetejéig az ég kárpitját, hogy lássunk! De most jutunk el a próféta nagy Igéjéig! Hogy ti. mi mindig csak azt nézzük, ami a szemünk előtt van! Igen, mi újra meg újra fönnakadunk, mint valami szögesdróton, a puszta látványon, soha nem tudunk kiszabadulni az életünk csapdáitól, mi csak azt látjuk, ami oda van téve a szemünk elé, amit mi magunk teszünk a szemünk elé. Az a szakasz, amit Lukács evangéliumából felolvastam, még Jézus nyilvános működésének egy állomásán hangzik el, amikor éppen korholja a farizeusokat, és azt mondja nekik, hogy ti azt hiszitek, hogy külsőségekkel, formalitásokkal szereztek tetszést Isten előtt, holott Isten jól látja, hogy mi van a szívetekben.

Mit szeretnénk mi jól látni? Hogy mi van a másik szívében? Jaj, azt nem szeretnénk. Pedig önmagunk megismerése szorosan összefügg Istennek a megismerésével. Ám mindaddig, amíg nem egyenes, nem tiszta az életünk, amíg nincsen világos és tiszta önismeretünk, addig ez nem lehetséges. Hát jöjjön egy próféta, nyissa fel a szívemet és mutasson bele a szívem mélyébe! Sok, sok ilyen vonatkozást tudnék még mondani, de két szóban röviden így tudom ezeket összefoglalni: jöjjön egy próféta, mert kell az erő, jöjjön egy próféta, mert kell a gyógyulás, jöjjön egy próféta, mert kell az igaz és tiszta ismeret, jöjjön egy próféta, mert rendet kell rakni a világban, – és ha Jézus az a próféta, akkor jöjjön Jézus! Most pedig azt halljuk Jézus szájából, aki sír, mikor meglátja a szent várost: Jeruzsálem, Jeruzsálem hányszor akartalak egybegyűjteni, mint kotlós a csibéit…! Most értjük meg a prófétai küldetés legnagyobb mélységét, és ezért mondhatjuk, hogy Jézus a próféták prófétája. Jézus az, aki valóban Isten küldötteként, Isten felkentjeként ? lépjünk tovább! ?, a Szentháromság második személyeként a szív legtitkosabb mélységeit is látta és ismerte. És tudatja velünk: hiába ismerjük magunkat, ha nincsen erőnk hozzá. Jézus tudja, irgalomra van szükségünk. Könyörületre. Hogy aki bennünket teremtett, beengedjen minket óvó szárnya alá.

Mert mit ér az erőd és mit ér az ismereted? És mit ér a tudásod, és mit ér a bölcsességed, és mit ér, hogy mire jutottál az életben? Így írta Pál apostol: Isten nem a nemeseket, nem a hatalmasokat, nem a bölcseket, nem az erőseket, hanem a nemteleneket, a bolondokat, a gyengéket, a senkiket hívta el. Jeruzsálem, Jeruzsálem, te, aki megölöd a prófétákat, hányszor akartalak egybegyűjteni… De te nem akartad.

A szív legmélyebb része az akarat. Nem az érzés. Az érzés jön-megy, a hangulat olyan, mint most tavasszal minden, amikor rétegesen kell öltözni, mert reggel még 2 fok van, délben már 24, estére meg mínusz 3 lesz, s netán havazni is fog. Az akarat a lényeg! Mit mond Jézus: te nem akartad. Akarnunk kell, testvérek, hogy Isten befogadjon bennünket az Ő könyörületébe. Akarnunk és vágyakoznunk kell arra, hogy amit Isten fölkínált számunkra, a miénk legyen, mint egyetlen egy lehetséges megoldás, hogy örök hűségébe és oltalmába befogadjon bennünket. Ezért küldte Isten a prófétákat.

Amikor a prófétát elutasították, megverték, lesújtották, mindig az akaratok nagy drámája zajlott le. Ki ez hát? ? kérdezi a felbolydult Jeruzsálem. Ez Jézus, a Názáretből való próféta. Mi már ismerjük a Nagyhét történetét, a Nagycsütörtök éjszakáját, a Nagypéntek keresztjét, a Nagyszombat csendjét és Húsvét nagy diadalát. Mi már azt mondjuk ? ha kérdezik ki ez? ?, hogy Ő a próféta. A próféták prófétája, aki Isten titkos végzését a mi üdvösségünk és válságunk felöl egyszer s mindenkorra és tökéletesen kijelentette. Aki a Krisztus felkenetésében részesedik, aki nevéről neveztetik, aki az Ő követője, az először az Ő szárnyai oltalma alá vonul. Akarjátok ezt, kívánjátok ezt, igyekezzetek az Úr Jézus Krisztus szabadításához, kegyelméhez és irgalmához. Ezért küldötte Őt az Atya. Legyen neki dicsőség most és minden időben. Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, megvalljuk töredelemmel, hogy a szemünk lát, de a szívünk vak. Annyi minden van előttünk, s hol ráérősen, hol kétségbeesetten válogatunk az életmegoldások között, holott Nálad van az egyetlen megoldás. Megvalljuk töredelemmel, s ki is mondjuk, Mennyei Atyánk: annyi mindennel próbálkozunk, annyit küzdünk és harcolunk, de sokszor csak keserűség, csalódottság és harag van bennünk, hogy nem sietsz a segítségünkre. Pedig, mint a kotlós a csibéit, hívsz bennünket szárnyaid alá, hogy bűnből, bajból, veszedelemtől és haláltól megóvj bennünket, hogy átvigyél minket Fiad csodálatos országába, hogy békességed, örömöd és mennyei dicsőséged a miénk lehessen, mert életadó és életmegtartó Úr vagy. Ébressz a szívünkbe szent akaratot, vágyakozást és igyekezetet, hiszen Nálad van a megoldás, a szabadulás, a megmenekülés, a megigazíttatás és az üdvösség.

Könyörgünk a betegekért, gyógyulásukért, a gyászolókért és a szomorkodókért, vigasztalásukért, és a feltámadás reményében való megerősíttetésünkért, mi magunkért, akik itt vagyunk, buzdíts, bátoríts és biztass bennünket Szentlelkeddel. Kérünk a ránk következő hétért, a nagyhétnek minden napjáért, órájáért, hadd kísérjük el szívünkben a mi Urunk Krisztusunkat a Golgotai áldozatig, a szabadítás tökéletes kegyelméig, s hadd örvendezzünk mi is húsvétkor együtt a tanítványokkal, hallván az angyal szavát: nincs itt, hanem feltámadott és előttetek megy. Ezt az előttünk járó Jézust hadd kövessük oltalomért, békességért, áldásért. Őérette kérünk, hallgass meg bennünket. Ámen