Demó bibliakör

Event details

  • 2018-11-21
  • 20:00

Miért jó nekem bibliakörbe tartoznom?

Idősebbektől tanulhatok, de leginkább az életükbe betekintést nyerve pozitív mintákat láthatok.

Új, inspiráló módokat tanulok, hogyan lehet közelíteni egy-egy bibliai igéhez. Ez az egyéni Bibliaolvasásomat is serkenti, elmélyíti.

Megragadó élmény érzékelni, hogy másokat, azt aki készül, mennyire megragad az Ige, mennyire megeleveníti, fellelkesíti (akár nagy L-lel).

A nagy gyülekezet sem olyan személytelen már, hanem ismerősöket üdvözölhetek.

Szerető, egymást elfogadó közösségben, a Bibliát tanulmányozni, lelkileg fejlődni – lehet ennél jobb egy keresztyénnek?

Rendszeresen megtapasztalom az egymás iránti krisztusi szeretetet.

Ökumenikus közösségben vagyunk.

Közelebb kerülnek a csoporttagok egymáshoz, és ezzel Krisztushoz.

Jó rendszeresen az igét olvasni és beszélgetni róla, amit azelőtt nem tettem.

Különösen jó, ha én készülök az igemagyarázattal, mert akkor már napokkal előtte – Zsuzsival együtt gondolkozunk és beszélgetünk az igéről.

Jó dolog, hogy a Bibliáról együtt gondolkozhatunk, eszmét cserélhetünk, egyáltalán foglalkozunk vele.

Fontos, hogy baráti társasággá is válunk.

Azért jó ide tartoznom, mert olyanok között vagyok, akiktől sokat tanulhatok.

Egyébként mindentől függetlenül, szeretek a többiekkel találkozni.

Az igeszakasz kiválasztása és az alkalomra való felkészülés során sokkal intenzívebben tanulmányozom a Bibliát, mint egyébként.

A bibliakör alkalmain közelebb kerülünk Jézushoz, és eközben egymáshoz is.

Az imaközösségek alkalmával hálát adunk, hogy együtt lehetünk és imádkozunk azokért, akik nem tudnak ott lenni.

Jó készülni az alkalmakra, és jó utána megbeszélni az elhangzottakat.

A gyülekezet tagjaival nem csak vasárnap találkozom, hanem közben is.

Együtt gondolkodunk az Igéről – erősödöm.

Ha készülök, elmélyülök.

Úgy érzem kell a személyesebb kapcsolat, ezért fontos egymásért imádkozni, együtt imádkozni!

Fontos, hogy a hétköznapokban a mókuskerékből kiszállva, egymással szorosabb kapcsolatba kerülve értsük meg az Ige üzenetét.

Van jelentősége annak is, hogy készülünk, összeszedjük és átadjuk a gondolatainkat. Ezt a „rutin”-t a vasárnapi igehallgatásban nehéz megszerezni.

Pont az Ige mélyebb megértését segíti az alkalom.

Az aktuális ige megbeszélése alapos, így személyes élménnyé válik az Ige. Olyan gondolatok merülnek fel, ami nekem az igeolvasáskor nem jutott eszembe.

Közös imádságra van lehetőség. Mindenki személyesen ismeri egymást, lehetőség van egymásért imádkozni.